Kereső toggle

Jogállamtalanítás - Hack Péter írása

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az Országgyűlés hétfőn elfogadta az Alaptörvény Negyedik módosítását, annak ellenére, hogy az ellen élesen tiltakozott a hazai ellenzék, a jogvédő civil szervezetek, a jogász szakma legtekintélyesebb szereplői, és megszólalt a volt köztársasági elnök is. A tiltakozók sora a szavazás előtti héten jelentős külföldi szereplőkkel bővült, aggodalmát fejezte ki az Európa Tanács elnöke, az Európai Unió elnöke, az Európai Parlament elnöke, az USA külügy-minisztériuma, a német, a holland, a dán és a finn külügyminiszter, vagyis Magyarország valamennyi fontos szövetségese. Cikkünkben a vita tárgyát szeretnénk tisztázni, és azt bemutatni, hogy miért sérül súlyosan a jogállam az elfogadott rendelkezések által.

A vita nagyon nem elméleti kérdésről folyik. Minden hazai és külföldi gazdasági szereplő és elemző egyetért abban, hogy a súlyos recesszióban lévő magyar gazdaság növekedési pályára állásához nélkülözhetetlen „a jogbiztonság és a kiszámíthatóság”. A jövőt eldöntő egyik legfontosabb kérdés, hogy az elfogadott módosítás a biztonság és a kiszámíthatóság irányában hoz-e változást, vagy éppen ellenkezőleg, tovább növeli a bizonytalanságot és a kiszámíthatatlanságot Magyarországon.

A kormánypártok erről nem beszélnek, hanem az ilyen konfliktusoknál már megszokott taktikájukat alkalmazzák, a hazai kommunikációban bagatellizálják a problémát, és a konfliktus mögött az ellenzék ármánykodását sejtetik. Emellett tudatos stratégiát követve a közvélemény figyelmét elterelő témákat – jelen esetben a rezsicsökkentést ért bírósági „támadást” – dobják be a közéletbe, hogy inkább arról szóljon a vita. A nemzetközi szereplőkkel pedig azt próbálják elhitetni, hogy itthon és külföldön is mindenki félreérti és ezért félremagyarázza a változásokat, szerintük ami történik, nem csökkenti, hanem növeli a jogállamiság erejét, vagyis éppen az ellenkezője történik annak, amit a kritikusok állítanak.

A vita lényegének megértéséhez sokat segít az az interjú, amelyet Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezető-helyettese az index.hu-nak adott. A riporter a következő kérdést tette fel: „Kérdés: A politikai következmények viselésén kívül mi akadályozza mostantól az alkotmányozót abban, hogy beleírja az Alaptörvénybe: 2014 után csak húsz év múlva lesznek választások? Gulyás Gergely: Ez extrém és elképzelhetetlen. Kérdés: De mi a jogi akadálya? (Némi kitérő után) Gulyás Gergely: Az Európai Unió – számtalan jogos kritika ellenére – egy demokratikus értékközösség, ahogyan az Európa Tanács is felügyeli az egyezmény betartását. Bár a kérdés abszurd, de végső soron az, hogy e közösségek részei vagyunk, az ilyen durva antidemokratikus változtatást nyilvánvalóan lehetetlenné teszi.”

A kérdés tehát az, hogy az Alaptörvény módosítása után ki védi meg a magyar polgárokat a durva antidemokratikus döntésektől? Attól, hogy a jelenlegi országgyűlés mandátumát öt, tíz, vagy húsz évvel meghosszabítsák, vagy attól, hogy előírják: a választásokon csak az a párt indulhat, amelynek indulását a miniszterelnök engedélyezi. Esetleg attól, hogy bárkire bármiért 90 százalékos büntető adót vessenek ki, ráadásul öt évre visszamenőleg. Más szóval a kérdés az, ki védi meg az egyént vagy a társadalom kisebbségi csoportjait az aktuális parlamenti többség önkényétől? Erre a Fidesz válasza, hogy az Európai Unió és az Európa Tanács!

Jelenleg úgy tűnik, éppen ez a helyzet állt elő, amit Gulyás Gergely előre vetített, vagyis az ET és az EU az általuk antidemokratikusnak, jogállamellenesnek tartott változásoktól akarják megvédeni az országot. Ezt azon az alapon teszik, hogy amikor Magyarország csatlakozott ezekhez a szervezetekhez, akkor garanciát vállalt a jogállam tiszteletben tartására. Ez a feltétele a tagságnak, ezek a szervezetek ugyanis nem arról szólnak, hogy egy ország egyoldalúan élvezi a szervezethez tartozás előnyeit (például ma Magyarországon a központi fejlesztések 97 százaléka EU- pénzből történik), de nem vállal semmilyen kötelezettséget.

Alkotmányos korlátok

A jogállam éppen abban különbözik egy pillanatnyi többség önkényétől, hogy a többség akaratának a jogállamban vannak alkotmányos korlátai, ezeknek a korlátoknak a tényleges érvényesülését hivatott biztosítani a hatalmi ágak (törvényhozó-, végrehajtó- és bírói hatalom) elválasztása és a fékek és ellensúlyok rendszere. Vagyis egy olyan rendszer, ahol a bíróság – illetve ahol van ilyen, az Alkotmánybíróság – korlátozhatja a demokratikusan megválasztott többség akaratát is.

Az államnak ez a felépítése eltér a kommunista rendszerben alkalmazott logikától, ahol az Alkotmány azt rögzítette, hogy „minden hatalom a dolgozó népé”, amely azt a kommunista párton keresztül gyakorolja. Szomorú ezt látni, de meg kell állapítani, hogy a Fidesz által a mostani vitában képviselt alkotmányfelfogás közelebb áll a rendszerváltás előtti helyzethez, mint az európai normákhoz.

A Fidesz nem mindig gondolta úgy, hogy az Alkotmánybíróságnak túl sok hatalma van. Az előző ciklusban a jogállam győzelmeként ünnepelték, amikor az Ab megsemmisítette az ingatlanadót, vagy az Országos Választási Bizottságot felülbírálva lehetővé tette a szociális népszavazást. „Az Alkotmánybíróság döntései mindenkire kötelezőek. Nincs kibúvó, kiskapu, ez a magyar demokrácia vastörvénye” – mondta Orbán Viktor 2007. június 9-én.

Az Európa Tanács és az Európai Unió alapjait meghatározó normák szerint a Fidesz korábbi álláspontja volt a helyes. A nyugati típusú demokrácia egyik legfontosabb felismerésének tartják jobboldali politológusok is Lord Actonnak, a XIX. századi brit gondolkodónak azt a mondatát, miszerint: „A hatalom megront, és az abszolút hatalom abszolút módon ront meg.” Ebből a gondolatból fakad az a közös európai (és észak-amerikai) meggyőződés, hogy nem szabad olyan kormányzati rendszert alkotni, amely bárkinek is abszolút hatalmat biztosít. Az Alaptörvény negyedik kiegészítése ezt a jogállami alapértéket számolja fel azzal, hogy olyan helyzetet teremt, amelyben a parlament kétharmados többsége által alkotmányba foglalt rendelkezések senki által nem bírálhatók felül.

A Fidesz frakcióvezető-helyettese több interjúban is arra törekedett, hogy eloszlassa az aggodalmakat, és azt fejtegette, hogy szerintük a törvényhozás alkotmányos kontrollja nem sérül, az Alkotmánybíróság a jövőben is felülbírálhatja a törvények alkotmányosságát, viszont az Alaptörvénynek magának az alkotmányosságát nem vizsgálhatja. Ezzel az érveléssel akkor is alapvető problémák vannak, ha figyelmen kívül hagyjuk, hogy Magyarországon a törvényhozó hatalom és az alkotmányozó hatalom nem válik el egymástól. Az Alaptörvényben és annak módosításában ugyanis olyan kérdéseket rendezett a magyar országgyűlés, amelyek nem alkotmányozási tárgykörök, hanem a normál törvényhozás keretébe tartoznak.

Alkotmányos kormányzás helyett alkotmánnyal kormányzás

Az Európa Tanács szakértői bizottsága, a Velencei Bizottság már 2011-ben az Alaptörvény megalkotásakor szóvá tette, hogy az Alaptörvényben olyan rendelkezések is megjelentek, amelyek a következő demokratikusan választott kormányok cselekvési lehetőségét indokolatlanul korlátozzák. Ilyen például a családi támogatások rendszerének vagy az adórendszer alapjainak Alaptörvényben történő rögzítése. Azóta az Alaptörvénybe kerültek földhasználati szabályok, most a Negyedik módosítással pedig a hajléktalan ügytől a diákok röghözkötésén keresztül az egyetemi autonómia csökkentéséig számos olyan rendelkezés található, amelyek civilizált országokban a kormányprogramok részét képezhetik, de semmiképpen nem alkotmányban szabályozandó kérdések.

A kormány képviselői itthon és külföldön is azt nyilatkozzák, hogy nem értik a felháborodást, hiszen a kormánytöbbség csak az Alkotmánybíróság határozatát hajtja végre. Szerintük az Ab formai okokból megsemmisítette az Alaptörvény Átmeneti Rendelkezéseinek jelentős részét, és ők nem tesznek mást, mint beépítik az Alaptörvénybe azokat a rendelkezéseket, amelyeket az Ab nem tartott alkotmányellenesnek, csak a szabályozás módját kifogásolta.
Ez az érvelés sem felel meg a valóságnak.

A beterjesztett javaslat 22 pontot tartalmaz, ezek között számos olyan pont van, amelyről az Átmeneti Rendelkezések egyáltalán nem szóltak, ezzel szemben olyan kérdések, amelyeket az elmúlt évben az Alkotmánybíróság vizsgált, és alkotmányellenesnek ítélt, szerepelnek benne.

Ilyen rendelkezés a család fogalmának túl szűk megalkotása. Ez a fogalom két elemből áll, egyrészt meghatározza a házasság – keresztényi alapon helyeselhető – konzervatív fogalmát, miszerint az egy férfi és egy nő szövetségén alapul. (A liberálisok és a baloldal egy része ezt a fogalmat is támadja.) Másrészt a családot a házasságra és a szülő-gyerek viszonyra korlátozza, amelyet az Alkotmánybíróság korábban már túl szűknek nevezett, mert például kizárja a család fogalmából az elárvult gyerekeket magához fogadó nagyszülőt vagy egyéb hozzátartozót.

Az Átmeneti Rendelkezésekhez képest új elem az egyházak státuszának rendezését alkotmányellenesnek kimondó Ab-határozat után beemelt új rendelkezés. Ugyancsak ilyen új szabály a választási kampányok korábban alkotmányellenesnek minősített korlátozásának beemelése az alkotmányba. Szintén új elem a gyűlöletbeszéd olyan megfogalmazása, amelyet az Ab korábban elfogadhatatlannak tartott, és amely indokolatlanul korlátozza a véleményszabadságot, lehetővé téve például azt, hogy bárki pert indítson esetleg azon kutatókkal szemben, akik a magyarok második világháborús szerepvállalását elemzik, mondván, hogy következtetéseik sértik a magyar nemzet méltóságát.

Nem volt szó korábban arról, hogy az egyetemeket teljesen megfosztják gazdasági autonómiájuktól, és korábban az Átmeneti Rendelkezések nem szóltak a diákok röghözkötését lehetővé tevő szabályokról sem. Ugyancsak új elem az a rendelkezés is, amely kizárná, hogy a köztársasági elnök alkotmánymódosítás esetén gyakorolja azt a jogát, amelynél fogva megtámadja a módosítást az Alkotmánybíróságon, illetve kizárja azt a lehetőséget, hogy az Alkotmánybíróság az Alaptörvény módosításának alkotmányellenességét a formai szempontokon túl vizsgálja.

Jogbiztonság helyett bizonytalanság

Ahogyan azt több elemző is világossá tette, a most bevezetett módosítások közül a legsúlyosabb pont ez az utolsó rendelkezés. Ennek életbe lépése ugyanis felszámolja a kormányzati többség hatalmával szemben ellensúlyt jelentő kontroll lehetőségét, és egyben egy utolsó csapást mér az Alkotmánybíróságra. A korábbi csapások során még 2010-ben megszüntették azt a gyakorlatot, hogy konszenzussal válasszanak alkotmánybírákat, majd megfosztották az Ab-t attól a jogától, hogy adó- vagy költségvetési tárgyú törvényeket felülbíráljon. A következő lépésben 11-ről 15-re emelték a bírák számát, hogy egy lépéssel négy „kormánypárti” alkotmánybírót választhassanak. Ezután megszüntették azt a korábbi lehetőséget, amely szerint bárki az Alkotmánybírósághoz fordulhasson. Ezzel együtt bevezették a bíróság elnökének parlamenti választását, ezzel is növelve a politikai befolyás lehetőségét. Mindezen lépések ellenére – sokaknak kellemes meglepetést okozva – az Alkotmánybíróság eddig ellátta kontrollfunkcióját, ha nem is kifogástalanul. Nyilván ezután is lesz Ab, a bírók fel fogják venni a fizetésüket, de a jogállam megvédésére sokkal kevésbé lesznek képesek, mint eddig.

A kormány megalakulásakor az az ígéret hangzott el, hogy helyreállítják Magyarország nemzetközi tekintélyét, ennek az ellenkezője történik. Ha a köztársasági elnök aláírja az elfogadott törvényt, a Velencei Bizottság fogja azt megvizsgálni. Szinte bizonyos, hogy számos olyan pontot fog találni, amelynek változtatására tesz javalatot. Ez hosszú hónapokon keresztül tartó folyamatos konfliktust fog jelenteni. Aki Magyarországgal kapcsolatban bármilyen gazdasági tervet fontolgat, kétszer is meggondolja, hogy ide hozza-e a pénzét, ha attól kell tartania, hogy a jogállami garanciák itt nem érvényesülnek.

A kormány a kétharmados többségét a munkahelyet teremteni akaró befektetők számára a biztonságot és a kiszámíthatóságot jelentő biztosítéknak nevezte. Ezzel szemben a parlamenti többség éppen az ellenkezőjét jelenti, a kiszámíthatatlanság és a bizonytalanság legfőbb forrásaként működik.

A kormánytöbbségnek észre kellene vennie, hogy a jogállami kormányzás nem olyan, mint a luxusdzsippel furikázó tanácsadó, és a demokratikus kontroll sem olyan, mint a tanácsadó elé tévedő nyugdíjas, akire előbb rádudál, ha ez nem hat, megfenyegeti, ha az sem elég, kiszáll és jól lerúgja az útról.

Olvasson tovább: