Kereső toggle

Budapest madámja

Lekapcsolták a budapesti éjszaka egyik leghíresebb mogulját

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Múlt héten lekapcsolták a budapesti éjszaka egyik leghíresebb mogulját, aki az elmúlt 25 évben zavartalanul üzemeltette a főváros legnagyobb forgalmat bonyolító bordélyházait. Valószínűsíthető, hogy R. Kamilló (54) előzetesbe helyezése a hazai alvilág és a rendőrség összefonódásának felszámolására tett kormányzati kísérlet legújabb trófeája Vizoviczky László és Portik Tamás begyűjtése óta. Arra, hogy miként jutott idáig a „prostik cézára”, korábbi kollégáival, alkalmazottaival és ismerőseivel kerestük a választ.

Ahhoz képest, hogy minden hatóság és hivatalos szerv tudtával folytatta évtizedek óta illegális tevékenységét, R. Kamillón és társain egyéves előkészületek után ütöttek rajta a BRFK, a TEK és Rebisz egységei. Az akcióban részt vevő csaknem kétszáz kommandós egyidejűleg tíz helyszínen hatolt be az üzletszerű kéjelgés elősegítésével gyanúsítottak ingatlanjaiba. Közülük öt embert vettek őrizetbe, és négyük esetében előzetes letartóztatást is kezdeményeztek. A ferencvárosi, újbudai, illetve Etele úti helyiségekben egyszerre nagyjából húsz nő „dolgozott” 13 ezer forintos alaptarifáért. A rendőrségi matek szerint a futtatók napi 500-600 ezer forint tiszta haszonra tettek szert kuplerájonként, amelyek 2009 óta működtek hálózatban. Itt azonban máris hiba csúszott a mátrixba, hiszen R. Kamilló nem akkor kezdte…

Egykori haverja a nyolcvanas évek végén és a kilencvenes évek elején a budapesti alvilág trambulinjának számító Randevú diszkóban ismerte meg Kamillót, aki akkor még portásként kereste a kenyerét. A VIII. kerületi Magdolna utcában felnőtt huszonegykétéves srác hamar felismerte, hogy mekkora haszon realizálható mindabból, ami a diszkó bejáratán belül zajlik. Arról nem is beszélve, hogy az ott felhalmozott kapcsolati tőke hogyan fialtatható a későbbiekben. Ismerősei beszámolója alapján az alacsonyan iskolázott, de fürge észjárású portás nem fizikai erejének köszönheti karrierjét, hiszen annak ellenére, hogy levágott ujjú gyúrós kesztyűben pózolt a bejáratnál, soha senkinek nem akasztott le egy rendes fülest. Ismerői mind bohócnak tartották, komolyabb arcok körében semmilyen presztízse nem volt, mégsem mert vele senki ujjat húzni, mert mindig voltak körü-lötte ütőemberek. A valódi védelmet azonban nem ez jelentette számára, hanem a rendőrségi kapcsolatok. Mint kollégái mondják, hírhedt vamzer (rendőrségi besúgó – a szerk.) volt, és ebből nem is csinált titkot. Olyannyira nem, hogy az akkor újdonságnak számító üzenetrögzítős telefonjára is a következő szöveget mondta fel: „Halló, itt R. Kamilló, a sípszó után dobjál fel valakit.”

Gyászos reputációja ellenére kultikus figurának, önálló jelenségnek számított az éjszakában, sokan szerették, rengeteg bulira meghívták, ahova pedig nem, oda hívatlanul is képes volt megérkezni. Egyszerű ember lévén, a problémákat is egyszerűen közelítette meg, és hatalmas humorküszöbe, túlmozgásos bolondozásai, poénjai általában görcsoldóként hatottak a kialakult konfliktusokban. Biztos, hogy nem volt százas – mesélik haverjai, akik a Muppet Show Topi macijához hasonlítják orgánumát, és visszaigazolják azt az előszeretettel hangoztatott állítását, miszerint „diliflepnije” van. Tény, hogy ha bewhiskyzett (sosem drogozott), akkor Frank Sinatra Feelings című dalára ordítva zokogott, nyálát folyatva énekelt, és olykor ruháit ledobálva magáról, anyaszűlt meztelenül elszaladt.

Komolyabb barátok híján inkább kártyapartnerei voltak, hozzá hasonlóan hatalmas vagyonra tettek szert a kilencvenes években. Nem szerették, inkább megszokták már egymást, mint Hacsek és Sajó, és a rivalizálás, illetve egymás heccelése tartotta bennük a lelket. Pénz nem számított: új óra, új verda, új csaj stb. Volt, hogy megcsalt barátjának küldött agancsot, egy másiknak Zaporozsecet oldalára festett felirattal, harmadiknak pedig gyásztáviratot a címzett halálhírével. Mindig így élcelődött saját magán: „Aljasságból elsőrangú vagyok, gonoszságból viszont elsőrendű”, belül azonban örlődött és lelki zavarait a fóti gyermekvárosnak tett nagylelkű adományaival próbálta helyreállítani.

Helyzetfelismerő képességét mutatja, hogy azonnal meglovagolta a kommunizmus visszavonulása után (rendszerváltás) hazánkba áramló nyugati eredetű szeméttenger hullámait, és az elsők között intézményesítette a prostitúciót luxusbordély-hálózatával. Egy általa terjesztett legenda szerint úgy töltötte fel lányokkal a frissen alapított „szolgáltatóházakat”, hogy leszólítgatta az Újpesti cérnagyárból haza- igyekvő nőket, és megkérdezte tőlük, hogy nem akarnak-e k*…-k lenni. Annyira sokan akartak, hogy a későbbiekben minden megüresedett helyre öt másik jelentkezőt talált. Híres volt arról is, hogy kínosan ügyelt az „árú” minőségére (jó család, esetleg diploma stb.), és köztudottan nyitott volt a szexuális devianciák meghonosítására. Szemtanúk szerint olyan segédeszközökkel teli orvosi táskával ment be alkalmazottait „megedzeni”, amelyek akkoriban még szinte ismeretlenek voltak Magyarországon. Direkt alakította ki magáról azt az imidzset, hogy ő ezen a téren bármit megtehet, sűrűn váltogatta partnereit és Sóher, illetve szex-006 volt a rendszáma.

Három kuplerájról mindenki tudta, hogy R. Kamillóé: a Ti Amo, az Aphrodité és a Caligula, de természetesen ezek mellett is voltak üzletei, és pluszba zajlott a szobáztatás egy diszpécseri rendszer segítségével. Az üzembiztos működéshez egy komplett bérházat vásárolt meg a belvárosban. Családi vállalkozásként elsősorban rokonai voltak az üzletek vezetői, és mindig a piac legerősebb csapata biztosította a zavartalanságot. Drága buli volt nála szórakozni, az árakat úgy lőtte be, hogy bizonyos rétegeket eleve kizárt a fogyasztói körből. A nagy lóvék nem a lányokból jöttek, hanem az italból, a portás pedig már a bejáratnál szűrte, hogy a nagymenők jussanak helyhez a mindig zsúfolt bordélyokban. Vendégeinek (művészek, médiaszemélyiségek, sportolók, bűnözők) luxuskörülményeket teremtett, úttörő volt a beltéri pompa amerikai gengszterfilmekre hajazó kialakításában. A szakmában szinte valamennyi újítás az ő nevéhez köthető, például a rúdtáncos lányok közreműködése a hangulat megalapozásában. Mivel jól bánt alkalmazottaival, senkit sem zsarolt vagy kényszerített, sokan karriert láttak a nála való elhelyezkedésben.

R. Kamilló nem vetített szélesvásznon, mint a kasztjába tartozó bűnözők nagy része, nem járt gorillákkal és fényűző luxusautókkal, nem volt híve annak, hogy lássák rajta, mennyi pénze van. Merthogy nagyon sok volt: „súlyos milliárdokra kell itt gondolni” – mondja korábbi beosztottja, aki sok tízmilliós tételekről beszél üzletenként és éjszakánként. Amikor már dübörgött az üzlet, éttermeket, diszkókat és kártyabarlangokat is nyitott, illetve bérbe adta ingatlanjait. Egyik beszállítója azt állítja, hogy még ez is csak a jéghegy csúcsa volt, de hogy mire kell gondolni a mélyebb rétegek esetében, azt nem volt hajlandó elárulni.  

Mindezek fényében minimum azt kell megkérdeznünk, hogy ki állhatott R. Kamilló mögött? A Kádár-rendszerből indulva negyed századon keresztül tudott folyamatosan fejlődni a piacon úgy, hogy miközben számtalan razzia tépázta konkurenseit, ő mindig talpon maradt, és akármilyen kormány vagy rendőri vezetés került is hatalomra, az ő kuplerájaiba fényes nappal is be lehetett térni Budapest legforgalmasabb részein. Ismerősei szerint érinthetetlenségét politikai kapcsolatai szavatolták, így még az is belefért neki, hogy a kétezres évek közepén egy nála húsz évvel fiatalabb rendőrnő volt az új partnere. 

Információink szerint bukásához egyszerűen az vezetett, hogy a Vizoviczky-ügy kapcsán szőnyeg szélére állított rendőröket „kiemelték” mögüle, s így hirtelenjében prédává válhatott. Állítólag nem örvend jó egészségnek, a börtönkórházban is egy évek óta húzódó Hepatitis C-vel kezelik, ami miatt „orrán-száján dől a vér”. Várhatóan ő is sok felsővezetőre és hatósági emberre tesz majd terhelő vallomást, és ha pechje van, sokkal több balhét vihet majd el az igazi nagyhalak helyett, mint amennyiben eredetileg érintett volt – vélekednek forrásaink. (Munkatársunktól)

Olvasson tovább: