hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Alaptörvény 4.0 - Hack Péter írása
Szakértők számára a most előállt helyzet nem volt váratlan

2013. 02. 14.
A kormánypártok képviselői alig több mint egy évvel a „gránitszilárdságúnak” ígért Alaptörvény hatálybalépése után február 8-án benyújtották annak negyedik módosítását. A javaslat az Alaptörvényt 23 cikkel, 14 gépelt oldal terjedelemben javasolja módosítani, illetve kiegészíteni, miközben az eredeti szöveg 30 gépelt oldal terjedelmű volt.

Szakértők számára a most előállott helyzet nem volt váratlan. Már 2011 tavaszán, amikor a kormánytöbbség néhány hét alatt áterőszakolta a parlamenten az Alaptörvénynek azt a szövegjavaslatát, aminek nem volt érdemi társadalmi vitája, és a kormánypártokon kívül senki nem támogatta, látható volt, hogy ennek nem lesz jó vége. A kormánypártok mindent alárendeltek annak, hogy húsvétra megtörténjen a szöveg elfogadása, ezzel is szimbolizálva „Magyarország újjászületését”. Az előterjesztők nem törődtek azzal, hogy amit létrehoznak, a koraszülöttség tüneteit hordozza, hiszen számos kérdésről, amiről rendelkezni kellett volna, a nagy sietségben elfeledkeztek. A mulasztást azzal pótolták, hogy 2011. december 31-én elfogadták az Alaptörvény átmeneti rendelkezései című jogszabályt, amibe beraktak néhány olyan rendelkezést, ami valóban átmeneti, plusz belepasszírozták mindazt, ami csak utólag jutott eszükbe.

Erről a trükkről állapította meg 2012 decemberében az Alkotmánybíróság (AB), hogy nem alkotmányos. Az AB a józan ésszel egyezően megállapította, hogy azokat a rendelkezéseket, amelyek hosszú távra, tartósan szabályoznak kérdéseket, nem lehet „átmenetinek” nevezni, ezért az Átmeneti rendelkezések nagy részét hatályon kívül helyezték.

Az egész ügy hatalmas presztízsveszteség a kormánypártoknak: a 2011 húsvétján ünnepi körülmények között elfogadott, majd 2012 januárjában a budapesti Operaházban megtartott ünnepséggel hatályba lépett Alaptörvényt immár negyedszer kell módosítani. Ennek eredményeként a díszkötésben, nagy számban kinyomtatott és az iskolásoknak is kiküldött kötetek mára legfeljebb a kuriózumok iránt érdeklődő könyvgyűjtők számára bírnak értékkel. Az Alaptörvényt mint az ország átalakulásának nagy vívmányát bemutató – az Alaptörvény Asztalával, és egyéb hókuszpókuszokkal felturbózott – propaganda önmaga karikatúrájává vált.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!