hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Bedőlt a titkos LMP-s terv

2012. 12. 06.
Róna Péter ismert közgazdász kivonul a magyar politikai életből, mert – ahogy fogalmaz – nem érti, hogy mi zajlik Magyarországon. A döntésében közre­játszottak az LMP-ben zajló folyamatok.

A Hetek értesülése szerint az LMP vezető politikusai között létezett egy olyan forgatókönyv, hogy Róna Péter miniszterelnök-jelöltsége köré miként építsenek fel egy MSZP-től különálló, de Bajnai Gordon és az Együtt 2014 politikai mozgalmat integráló Fidesz-ellenes összefogást. Ebbe az együttműködésbe egyebek mellett be szerették volna venni a konzervatív oldalra való nyitás jegyében Sólyom László volt államfőt, a Fidesz agrárpolitikájával hadilábon álló Ángyán Józsefet, illetve a konzervatív Századvég volt kutatási igazgatóját, Mellár Tamást. Bár Sólyom és Mellár véleménye nem ismert az Együtt 2014 mozgalomról, de Ángyán már nyilvánosságra hozta, hogy ő nem fogna össze Bajnaiékkal. Róna Péter távozásával pedig úgy tűnik, hogy végleg esélyét veszti ennek a titkos tervnek a megvalósulása.    

Az ismert közgazdásznak az LMP frakció­vezetőjéhez, Schiffer Andráshoz írt levelét a Népszabadság hozta nyilvánosságra. Róna Péter az LMP pártalapítványának, az Ökopolisznak volt a társelnöke, a posztot egészen mostanáig vitte. Róna levelében egyebek mellett megismételte azon állításait, melyeket a múlt héten a Heteknek nyilatkozott, jelesül, hogy tárgyalt Bajnai Gordonnal az összefogásról, de tanácsa ellenére az Együtt 2014 mozgalom csatlakozási szerződést küldött az LMP-nek. 

„Immár évek óta küzdök azzal az érzéssel, hogy hazám, Magyarország nem az én világom. Rendre olyan dolgok történnek velem és hozzám közel állókkal, amire nem találok ésszerű magyarázatot, ami csak egy olyan észjárásnak, viselkedési formának lehet a kimenete, amit én nem ismerek, nem vagyok képes felfogni. Az utóbbi hetek eseményei meggyőztek, hogy a küzdelem értelmetlen, Magyarország tényleg nem az én világom” – írta Róna, aki arról is írt, hogy a devizahitelezést tartja a magyar gazdaság rákfekélyének.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!