Miért nem akarja a kormány, hogy hazajöjjön a Seuso-gyűjtemény?

Cikk nyomtatása
Továbbítás emailben

Kincsvadászok

Zelnik István mŐgyŐjt, aranymúzeum-tulajdonos megveszi az ókori Balaton kincseit, a Seuso-gyŐjteményt. Ennek legfontosabb darabja Seuso patrícius híres vadásztálja, melynek közepén egy medalion található a stilizált Balatonnal, a vízben ficánkoló hallal és Pelso-felirattal, vagyis a tó latin nevével. Úgy tŐnik, a kincsek hazahozatalának egyetlen akadálya jelenleg a kormányzati fafejŐség.

A történet kezdete 1973-ra datálódik, amikor egy fiatal srác kincsre lelt a Polgárdi melletti Kőszárhegy kőfejtőjében. Az ókorban nagyobb kiterjedésű, partjain ingoványos Lacus Pelso mentén, egy szőlőhegyen élt Seuso, a gazdag római polgár, aki a római hadsereg magas rangú tisztje, esetleg helytartója lehetett. Valamelyik barbár betörés alkalmával rejthette el a kincseket a hegyen, ahol Sümegh József pár száz évvel később megtalálta és egy borospincébe vitte. A leletnek hamar híre ment a városban, és ez is összefügghet a megtaláló rejtélyes halálával, aki leszerelésre váró kiskatona volt, amikor 1980-ban felakasztva találták, s bár öngyilkosságnak minősítették az esetet, sokak szerint nem önkezével vetett véget életének. (Sümegh két katonai szíjra akasztotta fel magát úgy, hogy közben térden állt). Az akkori nyomozást önkezűség miatt lezárták.


A kincsekről legközelebb egy évtized múlva New Yorkban, a Sotheby’s aukciósház árverés előtti kiállításán hallunk, ahol Seuso-kincsek néven mutatják be a nagyvilágnak. A tizennégy ma ismert darabot 1980 és 1987 között vásárolta meg egy Lord Northampton vezette angol befektetési társaság. A magyar kormány – Horvátország és Libanon mellett – 1991-ben jelentette be igényét a kincsre, de 1993-ban New Yorkban elvesztette az igény érvényesítésére indított pert, mivel nem tudta hitelt érdemlően bizonyítani, hogy területén találták meg a leleteket. Pedig a korábban tizennégy darabosnak hitt ezüstkincs tizenötödik darabja, egy ezüstállvány elég bizonyíték kellett volna legyen arra nézve, hogy Magyarországról kerültek ki a vagyont érő tárgyak. Az állvány ugyanis Kőszárhegyről került elő, és a kincseken található földminták is egyeztek az állványon lévőkkel. Az ezüstkincsek a brit tulajdonosnál maradtak, aki 2006-ban bejelentette, hogy eladná a kincseket. A tranzakció azonban meghiúsult, miután az akkori Oktatási és Kulturális Minisztérium levélben tiltakozott, közölve, hogy a magyar jogszabályok értelmében a kincsek a magyar állam tulajdonát képezik, a magyar állam pedig, tulajdoni igényét továbbra is fenntartja, és ezzel kapcsolatban minden lehetséges jogi lépést megtesz. Talán ennek nyomatékosítására indult tíz éve ismét gyilkossági nyomozás Sümegh József ügyében, mivel a feltételezések szerint egy műkincskereskedésben utazó, szovjet tiszt alkudozott az áldozattal, majd meggyilkoltatta a férfit, és a kincset magával vitte. A megtaláló legjobb barátja és üzlettársa, két évvel Sümegh halála után hunyt el egy máig feltáratlan, titokzatos mérgezésben.
A horrorisztikus legendákkal övezett kincs jövőjét egy magyar származású műgyűjtő szeretné most befolyása alá vonni, aki magyar állampolgárként akarja a nemzeti vagyon részét képező kincseket 22 év után hazahozni. Zelnik István már meg is alkudott a vételárra a brit és svájci tulajdonosokkal, sőt, már adásvételi szerződést is kötött velük.
A pontos összeget azonban nem árulta el, de a kincsek korábbi árverési árából (40 millió angol font) arra lehet következtetni, hogy értékük több tízmilliárd forintra rúghat.
A budapesti aranymúzeum tulajdonosa a múlt héten jelentette be, hogy az üzlethez igényt tart Magyarország hozzájárulására is, vagyis nem vonja kétségbe a magyar állam Seuso-kincsek fölötti tulajdonjogát, még ha az ezüsttárgyegyüttes nem is szerepel az eltűnt, ellopott stb. műtárgyak hatósági jegyzékében. Zelnik közölte: amennyiben az állam vállalná, hogy ideiglenesen lemond követeléséről, és nem kobozza el a kincset, végrendeletében Magyarországra hagyná azt. Mint elárulta, saját forrásból a műkincseknek külön múzeumot hozna létre magyar és külföldi szakemberek bevonásával az Andrássy út több eladó palotájában, mivel szerinte a világ legjelentősebb késő római kincsleletével még több turistát lehetne csalogatni Budapestre
A gyűjtő másfél évvel ezelőtt állapodott meg Szőcs Géza akkori kulturális államtitkárral a tranzakcióban, majd az ezt követő titkos üzleti tárgyalásokról rendszeresen tájékoztatta a magyar illetékeseket. Mikor idén május 31-én aláírta a kincsek felének megvásárlásáról szóló szerződést, a kormánynak is küldött másolatot az ügyletről. Ezért sem érti, miért nem kapott még érdemi visszajelzést az illetékesektől. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint azért nem, mert Szőcs Géza saját szakállára tárgyalt a gyűjtővel, és hivatalos megkeresés még nem érkezett sem a tárcához, sem az államtitikársághoz. Buzinkay Péter, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Műtárgy-felügyeleti Irodájának vezetője szerint amennyiben bebizonyosodik, hogy a Seuso-kincs a magyar állam tulajdonát képezi, akkor a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. adhatná azt vagyonkezelésbe.
A posztjáról júniusban lemondott Szőcs csak bámul, mekkora őrültség a tulajdonosi viszonyokat hangoztatni egy olyan ajánlattal szemben, amely Magyarországnak egyetlen forintjába sem kerülne. „A politikának és a jogászoknak együttesen kellene megtalálniuk a megoldást annak a képtelen helyzetnek az elkerülésére, hogy a magyar államnak tálcán, sült galambként kínálják tulajdona egyszerű, gyors, sőt azonnali birtokbavételének lehetőségét, amit ő azzal utasít el, hogy nem fogadja el azt, ami az övé, inkább visszaperli” – világít rá az egykori államtitkár, aki arra is felhívja a figyelmet, hogy a kincsek jelenlegi – jogszerűtlen – birtokosainak eszük ágában sincs hazánkkal tárgyalni. Szőcs szerint a Seuso-kincs mihamarabbi visszaszerzése a nemzet „világraszóló sikere lenne, melynek üzenete évszázadokra szólna”.

Olvasson tovább:

Feliratkozás hírlevélre

 
Név: *
Email: *
Feliratkozással elfogadja a Hetek adatvédelmi elveit