hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Származása miatt lett nemkívánatos személy Egerben Székhelyi József
Listapolitika

2012. 05. 10.
Zsidó származása és politikai beállítottsága miatt nem léphetett fel tavaly nyáron Egerben Székhelyi József színművész - derül ki egy nyilvánosságra került hangfelvételből. A városvezetés részéről lapzártánkig egy bocsánatkérés sem hangzott el, fő felelősnek pedig nem a művészt letiltó politikusokat, hanem az utasítást végrehajtó intézményvezetőt tennék meg.

„Székhelyi nem jöhet ide, mert egy SZDSZ-es büdös zsidó" - a stop.hu birtokába jutott hangfelvétel szerint ezzel a kijelentéssel indokolta tavaly szeptemberben az egri önkormányzat kulturális bizottságában Várkonyi György, hogy Székhelyi József színművész miért nem léphet fel Egerben. Az Egri Vagyonkezelő és Távfűtő Zrt. vezetője hozzátette: „Valójában Villont baromira tudja. Lehet, hogy kell szelektálni, hogy ne jöjjön, hogy csak az én emberem jöjjön ide." Orosz Lászlóné, a bizottság szintén fideszes elnöke ehhez hozzátette: „most megtehetjük".

Az ülésről először csak annak jegyzőkönyve került nyilvánosságra az egriugyek.hu portálon, ám ebből hiányzott a „zsidózós" rész. Ugyanakkor a hivatalosan rögzített dokumentum is meglehetősen érdekes, ugyanis kiderül belőle, hogy Székhelyit politikai utasításra húzták le a tavaly nyári Középkori Piactér című rendezvény programjáról, miközben már a neve is szerepelt a plakátokon. Orosz Lászlóné (Fidesz-KDNP) bizottsági elnök ezzel kapcsolatban arról beszélt, hogy „amikor a bizottság azt a jelzést kapja, hogy a Középkori Piactéren közreműködik Székhelyi József, és a város lakói nehezményezik az ő jelenlétét, akkor a bizottságnak kötelessége beleszólni a szakmai dolgokba".

Erre a főszervező, a Művészetek Háza Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, Pataki Zsuzsa a jegyzőkönyv szerint így reagált: „a szakembernek tisztában kell lennie azzal, hogy egy adott művész a művészvilágban szakmai szempontból mit tett le az asztalra. Azzal viszont nem biztos, hogy tisztában kell lennie, hogy a politikában milyen szerepet tölt be. Ennek tudata nélkül kérték fel a művész urat, de mihelyt az első kritika megérkezett a politikai identitása miatt, a közreműködését rögtön leállították. Éppen ezért kértem Csákvári képviselő urat (Csákvári Antal a Fidesz-KDNP képviselője - a szerk.), hogy a szakmai munkájukat megkönnyítendő, állítson össze egy listát, hogy kik azok az előadóművészek, akik nemkívánatosak Egerben".

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!