hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Megbukott a hecckampány

2012. 05. 25.
Eredménytelenül próbált ismételten hisztériát kelteni a Jobbik Veszprém megyei szervezete a Hit Gyülekezete ellen. Mind az Ajkai Szakképz Iskola, mind a hajdúsámsoni intézmények oktatói, szüli és hallgatói közösségei ugyanis túlnyomó többséggel szavazták meg, hogy intézményeiket a neoprotestáns egyház vegye kezelésébe.

Hiába hívtak aktivistákat Veszprém megye egész területéről, az alig 50 fős, Hit Gyülekezete-ellenes Jobbik-tüntetés résztvevői nem tudták sem rendezvényükkel, sem az iskolákban terjesztett „bizniszszektázó” szórólapjaikkal meggyőzni az érintetteket.
Az Ajkai Szakképző Iskola és Kollégium szülői közössége 65 százalékban, a szakiskola tagintézményeként működő Bánki Donát Szakképző Iskolában pedig a szülők 89 százaléka, a diákságot képviselő diákönkormányzat 100 százaléka adná a Hit Gyülekezete kezelésébe az oktatási intézményt. Az intézmény alkalmazottainak 70 százaléka voksolt a negyedik legnagyobb hazai egyház intézményfenntartói munkája mellett, s 130 oktatóból 126 szeretné az egyházi kezelésű iskolával is fenntartani közalkalmazotti viszonyát.
Hajdúsámsonban a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola, valamint az Eszterlánc Óvoda szülői testülete is közel 70 százalékos arányban támogatta az intézmény egyházi kezelését.
Ajka polgármestere, Schwartz Béla múlt pénteki sajtótájékoztatóján elmondta, tiszteletben tartják a pedagógusok véleményét, és az intézményekben lezárult szavazás eredményének megfelelő előterjesztést készítenek a következő testületi ülésre Ajkán. A polgármester kiemelte: az önkormányzat maga mondta ki, hogy az alkalmazotti közösségek többségének véleményétől teszik függővé, hogy átadják-e a Hit Gyülekezetének az Ajkai Szakképző Iskolát és a Bródy Imre Gimnáziumot. Ennek értelmében a képviselő-testület elé terjesztik, hogy 2013. január elsejével a szakképző kerüljön át a Hit Gyülekezete egyházi fenntartásába, míg a gimnázium a közoktatási törvénynek megfelelően kerüljön állami irányítás alá. Megjegyezte, hogy az ország számos településén választották új fenntartónak valamelyik egyházat, így a Tósokberéndi Általános Iskolát Ajka a katolikus egyháznak adja át, ez esetben az iskolaépület is az egyház tulajdonába kerül.
A sajtótájékoztatón Nagy Zoltán, az Ajkai Szakképző Iskola igazgatója a Hit Gyülekezetére hivatkozva azzal nyugtatta a kedélyeket, hogy az átvevő egyház hit­életi elvárásai nem vonatkoznak majd a nem általuk alapított intézményre. Az igazgató úgy véli, hogy a városban és a beiskolázási körzetben a Hit Gyülekezetével szemben kialakult kételyek alaptalanok.
A Jobbik ezzel szemben nem törődik bele a szülők, oktatók és diákok döntésébe. A Ferenczi Gábor országgyűlési képviselő nevével fémjelzett nyilatkozatukban „félretájékoztatott többségnek” nevezik az igennel voksolókat, majd arra szólítanak fel, hogy „bizonyítsuk be, hogy a lakosság többsége elutasítja, hogy egy szekta kezébe kerüljön gyermekeink, unokáink oktatása, nevelése”. Továbbá kifejezik aggodalmukat, hogy Ajkán sérül a szabad iskolaválasztás lehetősége. Ez utóbbi különösen annak tükrében értelmezhetetlen, hogy amennyiben a képviselő-testület a szülők és tanárok döntését jóváhagyja, Ajkán egy állami és két egyházi fenntartású iskola is lesz, a szülőknek tehát lesz mozgásterük az intézményválasztásban.
A Veszprém Megyei Napló online változatán is szavazás indult „Odaadná-e az ajkai iskolát a Hit Gyülekezetének?” kérdéssel, amire a voksolók 70,72 százaléka (6035 szavazat) válaszolt igennel, 267 szavazó szerint mindegy, hogy ki a fenntartó, s mindössze 26,15 százalékuk mondta, hogy „Nem, szó sem lehet róla”.
A Jobbik jóvoltából országos érdeklődésre számottartó iskolaátvételi eljárásról Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár is nyilatkozott a HírTV Kontraszt című műsorában. A KDNP-s politikus elmondta, a Hit Gyülekezete törvényes egyház, az egyházaknak pedig jogukban áll iskolákat átvenni az önkormányzatoktól. Az államtitkár szerint a döntő kérdés, hogy az intézményátadással kapcsolatban kikérték-e az emberek véleményét az adott településen, és azt tiszteletben tartják-e. A riporter kérdésére, miszerint félő, hogy az önkormányzatok anyagi okokból adnák át az állam helyett egyházaknak az intézményeket, Hoffmann Rózsa elmondta, az önkormányzatok feladata a lakosság érdekeinek és véleményének megfelelően dönteni, ráadásul az új szabályozás alapján mind az állami, mind az egyházi fenntartású intézmények azonos mértékű finanszírozásban részesülnek majd. Hozzátette, az ilyen feltételezések szűklátókörűséget és a törvények ismeretének teljes hiányát mutatják.
Az ajkai önkormányzat május 31-ig dönt az intézmények fenntartásáról. Május 29-re a Jobbik ismételten tüntetést szervez a Veszprém megyei településre, hogy ezzel gyakoroljon nyomást a döntéshozókra.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!