Kereső toggle

Esztergapadtól a bársonyszékig

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az államfői feladat- és hatásköröket gyakorló Kövér László házelnök szerdán adta át Balog Zoltán korábbi „romaügyi” államtitkárnak a miniszteri kinevezést.

Balog Zoltán két évvel az '56-os forradalom után született egy első generációs refomátus lelkészcsaládban. Édesapja parasztfiúból lett igehirdető, édesanyja katonatiszt lányaként tanulta ki a szülésznők mesterségét, és kántorként segítette urát. A háború után apja még látott fantáziát az új rendszerben, így a Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség Borsod megyei szervezőtitkára lett, ám Zoltán születésére mindebből már csak a szociáldemokrácia iránti elkötelezettség maradt. A lelkész apa társadalmi programként akarta megvalósítani az evangelizálást, és felvidéki, illetve holland protestánsokkal tartotta a kapcsolatot. Ebből előny és hátrány is származott a Balog családnak. Az előnyök között említhetjük a fiú „nyugati" használt ruháit és a havi rendszerességgel érkező guldeneket, a hátrányok között pedig a hatósági zaklatást a külkapcsolatok miatt. Ennek ellenére nehezen éltek, ezért édesapja másodállásban agronómusként próbálta kiegészíteni a család jövedelmét.

Zoltán 14 éves koráig egy ezerfős, kis borsodi bányászfaluban, Nekézsenyben gyerekeskedett, majd a szülői házat hátrahagyva a Debreceni Református Kollégiumban folytatta tanulmányait. Halász Zsuzsa 2006-os interjúkötetében bevallja, hogy ekkortól engedett utat a benne felhalmozódott lázadó gondolatoknak. A hitet egyfajta életét beszűkítő erkölcsi korlátnak, egyháza akkori állapotát pedig belterjesnek, fullasztónak érezte. Harmadikos gimnazistaként látványosan szakított az atyai hagyományokkal, melyet azzal tetőzött be, hogy jelentkezett a Ki tud többet a Szovjetunióról? elnevezésű országos vetélkedőre, ahol 720 iskola közül a debreceni reformátusok az előkelő negyedik helyet szerezték meg. Jutalomból a Szovjetunióba utazhattak. Édesapja csak úgy volt hajlandó elengedni renitens gyermekét, ha az hajlandó Bibliákat csempészni. Tanácsára baptistákat kerestek a szállítmánnyal Szocsiban, de még a nagy nehezen fellelt gyülekezet is provokátoroknak gondolta őket. A tesztkérdést Zoltán szemébe nézve tette fel a kántor: „Do you love Jesus Christ?". A megnyugtató igenléssel egyszersmind a magyar lelkészgyerek „istentelen" korszakának is vége szakadt.

A gimnáziumból annak ellenére rúgták ki, hogy egyik diáktársával ketten vezették az internátus diákönkormányzatát. Az érettségi szünet előtt két héttel ugyanis fogadásból a szemközti pártház csillagára énekelték a székely himnuszt, amit egy szemfüles munkásőr nyomban jelentett is. Kicsapása szintén azt a kettősséget illusztrálta számára, amely egyháza viszonyát jellemezte az elnyomó rendszerhez. 1976-ban engedték leérettségizni.

Nagyjából mindenki számára természetesnek tűnt, hogy apjához hasonlóan Zoltánból is lelkész lesz. Ő azonban megint szembement a predesztinációval: kitűnő érettségijével a diósgyőri gépgyárba jelentkezett betanított esztergályosnak. Élete egyik legszebb esztendejeként emlékszik vissza erre az időszakra, holott egész rokonsága kétségbeesett döntésén. Az elitista értelmiségi siheder itt vett visszább az agarakból. A tanfolyamra járók a társadalom perifériájáról érkeztek, kétharmaduk volt büntetett előéletű, akik között friss érettségijével ő lett a király. Szakálla miatt pópának hívták, és miután mindenkinek megírta a dolgozatát, hitbeli kérdéseikkel, bizarr vallásos élményeikkel is felkeresték. Néhányan annyira bizalmukba fogadták, hogy meghívták magukhoz a miskolci cigánytelepre. Etették, itatták a díszvendéget, majd felkínáltak számára több csinos cigánylányt is. Balog zavartan utasította vissza a repertoárt.

A világi kitérő után végül mégis beadta a derekát, és édesapja példáját követve beiratkozott a debreceni teológiára. Fekete bárányként fogadták, és két év múlva innen is kirúgták. Ebben szerepet játszott az is, hogy egy holland házaspárral került szorosabb barátságba, akiket a hatóságok NATO-kémeknek gondoltak, Balogot pedig klerikális összekötőjüknek. Rendőri megfigyelés alá kerültek, Zoltánt megpróbálták beszervezni. Egyik szobatársa jelentett róla, de kirúgásához végül az szolgáltatott közvetlen indokot, hogy püspöki engedély nélkül vett feleségül egy keletnémet teológus lányt. A pórul járt diák követte aráját az NDK-ba, ahonnan csak gyermekük megszületése után tért haza.

Miután püspöke közölte vele, hogy regnálása alatt lelkész nem lehet, megint csak dafke Budapesten kért munkát egy katolikus szeretetszolgálattól. Püspökszentlászlóra került, ahol szociális otthon címszó alatt harminc apáca élt együtt egy jezsuita és egy ferences szerzetessel. Balog lett a mindenes. Állítása szerint itt élt át egy nagy lelki megtisztulást. Hogy mégis református lelkész lett, annak köszönheti, hogy a tiszamelléki felettesével rivalizáló dunamelléki püspök beprotezsálta a budapesti teológiára, és onnan Németországba küldte. Vizsgázni azért hazajárt, és máris újra magára irányította az állambiztonság figyelmét, mivel kapcsolatba került a demokratikus ellenzékkel (Donáth, Szent-Iványi, TGM, Csengey).

1983-ban szerezte meg diplomáját a Budapesti Református Teológiai Akadémián, majd öt évig teljesített lelkészi szolgálatot Maglódon, ahová feleségével és három gyermekével költözött. Nemsokára egy német teológus hívta családjával együtt az akkor még NSZK-hoz tartozó Tübingenbe ösztöndíjasnak. Ide is együtt utazott a család, de haza már csak egyedül jött a lelkész: házassága megromlott, nemsokára el is vált. 1990-ben másodszor is megnősült, ebből a házasságból két gyermeke született.

A rendszerváltás idején teológiai akadémián oktatott újszövetséget és ógörögöt, emellett a Beszélőben, illetve a Hitelben publikált egyházkritikus vitairatokat. 1990 után nem hitelesnek, sokkal inkább sértődöttnek és nagyképűnek tűntek számára a nagyegyházak, és erősen helytelenítette, hogy az ügynökkérdés tisztába tétele nélkül léptek fel morális tekintéllyel a társadalom felé - ismeri el a Mélység és magasság című életrajzi kötetben.

Mivel úgy gondolta, hogy „Szent Istvántól Horthy Miklósig bezárólag itt mindig is alapvetően vallási motiváltságú volt a közélet", olyan politikai erőt keresett a rendszerváltás után, amely érintetlen volt ennek felemás megjelenítésében. Így kötött ki az akkor még antiklerikális Fidesznél, no meg úgy, hogy gyermekkori barátja, Németh Zsolt megkereste őt: „elkelne némi evangelizáció a pártban". Bibliakört szervezett hát, ahol szorosabb kapcsolatba került többek között Orbán Viktorral és Kövér Lászlóval. Esketett, gyerekeket és felnőtteket keresztelt köreikben. Németh Zsolt hívta a Fidesz parlamenti frakciójának egyházpolitikai tanácsadói posztjára is, amely valójában a később az SZDSZ-be távozó Fodor Gábor ellenpontozását jelentette.

A parlamenti ciklus végén balról kérték fel, hogy szálljon be a kormány mellett működő egyházügyi munkacsoportba, de miután a résztvevők listáján több kollaboráns lelkészt is látott, a már korábban előkészített külföldi utat választotta. Bonnba utazott, ahol az egyetem Ökumenikus Intézetének tudományos munkatársaként dolgozott doktori disszertációjának előkészületein. 1996-ban, hazatérte után a Hold utcai német ajkú gyülekezet lelkészének választották. Nemsokára ismét a Fidesz háza táján tűnik fel mint olyan egyházügyi szakértő, aki muníciót biztosít a párt jobboldali fordulatához. Befolyását jelzi, hogy a '98-as választási győzelem utáni első ülésnapon Orbán Viktor harmincadmagával Balog imacsoportjából indult a Parlamentbe, miután elénekelték a 90. zsoltárt. (A lelkész azt vallotta magáról egy interjúban, hogy istenképében egy harcos Isten szerepel, akinek ő harcostársa.)

Innentől gyakorlatilag napjainkig főtanácsadója a miniszterelnöknek. Az első Orbán-kormány egyházpolitikáját offenzívnek nevezi, hiszen „Szent István óta nem épült annyi templom az országban", ráadásul a vatikáni konkordátum privilégiumait is sikerült kiterjeszteni további öt történelminek nevezett egyházra. Balog jelzi honlapján, hogy országgyűlési képviselősége idejére lelkészi minőségét szünetelteti, de ha felkérik, igehirdetői és egyéb szolgálatot azért elvállal. A német ajkú református gyülekezet portálját figyelve, láthatjuk, hogy a mai napig van igény talentumaira.

A Fidesz 2002-es választási vereségét követően Mádl Ferenc köztársasági elnök hivatalában látjuk társadalompolitikai főosztályvezetőként, majd szűk egy év múlva már a Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány kurátora, főigazgatója, később elnöke. Ekkorra tehető egyházmentő hőstette is: komoly logisztikai bravúrokat követően segített kipaterolni a Hegedűs-klánt a református egyház vezetéséből.

A 2006-os országgyűlési választásokon országos listán (18.) szerzett mandátumot, majd ellenzéki delegáltként az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság elnöke lett, melynek élén az őszödi beszéd utáni rendőrattak feldolgozásában jeleskedett (igaz, ehhez szalonképtelen jobbikosokkal is együtt kellett működnie). Megoldotta viszont, hogy a parlamenti bizottság 2007 decemberében elítélje a Magyar Gárdát. Több megnyilatkozása lépte át a „polkorrekt" határát, ami miatt nemegyszer került napilapok címlapjára. Ilyen volt a „cigánybűnözéssel" kapcsolatos nyilatkozata a baráti Heti Válaszban; a 2008-as lakitelki beszéde a szélsőségesen zsidógyűlölő Prohászka Ottokár katolikus püspök szobrának avatásán; vagy a hazánkba érkező kínai delegáció fogadása tibeti zászlókkal.

A 2010-es országgyűlési választásokon a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei területi lista 3. helyéről jutott a parlamentbe, és a kormány megalakulását követően, a Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság („romaügyi" tárca) élére került. A kormányzás felére időzített vezércserék nyerteseként Réthelyi Miklóst váltja a Nefmi élén, és már most tudható, hogy az egyházügyi államtitkárság is hozzá fog tartozni.

Olvasson tovább: