Kereső toggle

Nem való a parlament kezébe az egyházak regisztrációja

Mészáros István László írása

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Nem való az Országgyűlés kezébe az egyházak regisztrációja. Mivel a parlament politikai szerv is, természetszerűen politikai döntést hoz. Ez viszont önmagában is a vallásszabadság sérelmével jár. A parlamentekben politikai pártok ülnek. Politikusoktól azt várni, hogy ne politizáljanak, olyan, mintha elvárnánk a haltól, hogy ne ússzon. Az egyházak bejegyzésének parlamenti hatáskörbe emelése ezért kezelhetetlen rendszerhibát jelent, amiből senki sem tud jól kijönni.

Törvényszerűen politizálja át a vallási szférát, a mindenkori politika játékszerévé teszi egy szabadságjog gyakorlását. A közjog mércéjét évszázadokkal csavarja vissza, egészen a polgári átalakulás előtti időkre. Az új egyházi törvénnyel ugyanis az Országgyűlés, a hatalommegosztás klasszikus elvét megtörve, váratlanul magához vonta az egyházak fölötti bíráskodás jogát, ami így már se nem független, sem nem pártatlan többé.

A polgári államok már csak a minél szélesebb nemzeti egység megteremtése érdekében is igyekeztek leszűkíteni egyházügyi hatáskörüket, tehermentesíteni magukat a vallási vitáktól. Ehhez képest a hazai szabályozás rendszeres parlamenti napirenddé programozza ezt, így a képviselőket ismétlődő vallási állásfoglalásra kényszeríti. Az úgynevezett vallási kártya intézményesítése éppen a hazai demokratikus kultúrára amúgy sem jellemző önkorlátozás ellen hat.

Be is következett, amitől alappal lehetett tartani: a jelek szerint a képviselők nem regisztrációs, hanem engedélyezési jogkörnek tekintik a nyilvántartásba vételi eljárást, ami azért is visszás, mert semmilyen jogorvoslat nincs vele szemben, és a lelkek fölötti politikai uralmat alapoz meg. Máris a törvényen túlmutató megfontolások alkalmazására utal, hogy több, a feltételeknek bizonnyal megfelelő vallási közösség sem szerepel a nyilvántartásba vételre javasolt egyházak listáján. Köztük olyanok sem, melyek a státuszukat nem is a méltatlanul bűnbakká kikiáltott előző vallásügyi törvény, hanem a még régebbi, a néhai Ferenc József császár által szentesített szigorúbb, 1895. évi XLIII. törvénycikk alapján nyerték el, vagy korábban már szervezett formában működtek (pl. Szabadkeresztyén Gyülekezet, Evangéliumi Testvérközösség, Mahanaim Gyülekezet, Keresztény Advent Közösség, Őskeresztyén Apostoli Egyház). Ha csak a törvényi feltételeket néznék, nem játszhatna szerepet, hogy például a „metodista világegyház" melyik metodista közösséget ismeri el autentikus magyarországi gyülekezeteként. A törvény ugyanis nem ír elő kizárólagosságot. Ennek híján pedig több közösség is működhet egyező hitelvekkel. Ezért tarthat igényt például a reformátussághoz tartozó Erdélyi Gyülekezet is elismerésre önálló felekezetként.

Annak hangoztatása, hogy az egyházkénti elismerés közvetlenül nem érinti a vallásszabadság kérdését, akkor lenne igaz, ha például a vallásszabadság lényeges tartalmához tartozó önkormányzatiságot vagy a missziós jogok gyakorlását, az iskolai hitoktatást az egyesületi keretek nem lehetetlenítenék el. Így azonban a most indokolatlanul diszkvalifikálásra kerülő tényleges vallási közösségek oly mértékű jogfosztást szenvednek el, hogy azt már egy későbbi ütemben való esetleges egyházi bejegyzés sem igen tudja orvosolni.

Nem becsülhető le az a kár sem, amelyet az új szabályozás az egyházközi kapcsolatokban okoz. Még ki sem gyógyult az egyházi szféra a pártállami vallási tervgazdálkodás gerjesztette megosztottságból, újra terjed az egykori méreg. Sokan tekintenek már most úgy az első körben elismert tizennégy felekezetre, mintha ezek tehetnének a többiek vesszőfutásáról. Ez a vád minden újabb elismert közösségre is rávetül majd. Ha a bejegyzés politikafüggő, akkor bármelyik bejegyzett egyház valamilyen politikai alku gyanújába keverhető, még ha a vád igaztalan is. A kívül rekedtek meg politikai gáncsoskodás áldozataiként tűnhetnek föl. Ilyen játszmának csak kárvallottjai lehetnek. Még maguk a döntéshozók is, hiszen a rendszerhibából adódóan könnyen „inkvizítorként" vonulhatnak be a történelembe. Egy esetleges egyházellenes kurzusnak pedig egyenesen kapóra jöhet majd ez a garanciák nélküli struktúra. A korábbi törvény valóban megérett a módosításokra. Az új törvény viszont a mostani formában még akaratlanul is jóval nagyobb sérelmeket, feszültségeket gerjeszt, mint amilyenek orvoslásával eredetileg indokolták az újraszabályozást. Hacsak sürgősen vissza nem helyezik az egyházi regisztrációt a független és pártatlan bíróság hatáskörébe. Oda, ahová való.

Olvasson tovább: