Kereső toggle

Klinikai halál

Ki dönti el, meddig tart az élet?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az Uzsoki utcai kórház „fekete angyalainak” ügye ismét egy laikusoktól elzárt világ titkaiba engedett bepillantást. Az ügyészség felügyeletével zajló nyomozás majd kideríti, hogy léteznek-e „halálosztó” orvosok, van azonban a történetnek a kriminális vonatkozásokon túlmutató etikai dimenziója is. Jelesül, hogy az id eltti halál siettetésével mitl fosztották (volna) meg kezelik a gondjaikra bízott végs stádiumos rákbetegeket.

Az Aszklepion nevű orvosi szaklapban idén tavasszal megjelent írásában – a jelenleg külföldön tartózkodó – Dr. Márkus Attila egy általa meg nem nevezett magyarországi kórházi osztályon folytatott gyakorlatról számolt be, amelynek lényege, hogy a gyógyulásra esélytelen daganatos betegek esetében túladagolják a fájdalomcsillapításra szolgáló morfiumot. A négy-ötszörös dózis eredményeként a beteg néhány órán belül kómába esett, majd a növekvő adagok miatt légzése leállt, és néhány napon belül meghalt. Márkus doktor szerint mindez rendszeresen megtörtént, az osztályon dolgozó valamennyi alkalmazott hallgatólagos beleegyezésével, és értetlenkedését a következő mondattal szerelték le felettesei: „kellemetlen dolog meghalni”. A horrorba oltott börleszk határait súroló beszámolóban olyan esetről is szó esik, amikor a főorvos azért szidta le a gyógyszeradagot rosszul kiszámító beosztottját, mert a beteg egy időre kikerült a kómából, és megpróbált értelmesen kommunikálni. Ilyenkor – állítja Márkus doktor – „műhibaként” értékelték a kezelt öntudatra ébredését.
A szakmai vitára bocsátott cikk a feledés homályába merült volna, ha nemrég egy feljelentés kapcsán nyomozásba nem kezd a BRFK életvédelmi osztálya ismeretlen tettes ellen, emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt. A 2005-ös és 2006-os, összesen mintegy hetven esettel összefüggésben a nyomozók házkutatást tartottak a budapesti Uzsoki utcai kórház fül-orr-gégészeti osztályán, és orvosi dokumentációkat foglaltak le. Azokat a papírokat azonban biztos nem találták meg, amelyek a kórház ártatlanságát bizonyították volna, ugyanis – mint azt a kórházat képviselő Magyar György ügyvéd állítja – az ügy szempontjából releváns aktáknak lába kélt. Emiatt és az intézmény jó hírének megsértése miatt a kórház vezetése megtette a szükséges jogi lépéseket.
Gyanúsítás lapzártánkig nem történt, a BRFK pedig cáfolta a Hír TV azon értesülését, miszerint a fővárosi Bajcsy-Zsilinszky Kórházban is hasonló eljárás vette kezdetét. Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter mindenesetre a kérdéskört jól ismerő szakértőkből ad hoc bizottságot állított fel, hogy „áttekintsék a végső stádiumban lévő betegek kezelésének jogi, etikai és orvosi vonatkozásainak aktuális helyzetét, és arról a minisztérium számára jelentést készítsenek”.
Egy neve elhallgatását kérő fővárosi orvos lapunknak úgy nyilatkozott, hogy a botrányt elindító cikk szerzőjének „természetéből következik, hogy ilyet leírt”, illetve „nem előzmény nélküli, hiszen volt neki már máskor is ilyen komplikált ügye a szakmán belül”. Az Uzsoki utcai orvosokat jól ismerő forrásunk szerint a Szándékos morfintúladagolás Magyarországon címmel megjelent írásban szereplő eset teljesen elszigetelt, hiszen egy drogfüggő gégerákosnak adtak be azért többszörös adag morfiumot, mert a kábítószer miatt a normál dózisra nem reagált volna a szervezete. Miután az illető meghalt, a kórház törvényszéki eljárást kért, és három rendőr volt jelen a boncoláson, amely mindent rendben talált. Ami pedig a hiányzó kórlapokat illeti, forrásunk tudni véli, hogy azok eltűnése csakis a cikk szerzőjének állhatott érdekében.
Dr. Ábrahám László, műhibaperekre specializálódott ügyvéd szerint azért aggályos, hogy nincsenek meg a hivatalos kórházi iratok, mert így nem bizonyítható a passzív eutanázia fennállása az inkriminált esetekben. A hatályos magyar egészségügyi törvény 1997 óta teszi lehetővé az ellátás visszautasításának jogát azon cselekvőképes, de gyógyíthatatlan, súlyos betegségben szenvedők számára, akik megfelelő egészségügyi ellátás mellett is rövidesen elhunynának. Feltétele továbbá egy tanúk által hitelesített okirat, amely az önkéntességet és a beteg nyilatkozatát tartalmazza.
„Ezen dokumentumok hiányában akár arra is gondolhatunk, hogy megvalósulhatott az emberölés tényállása, ráadásul olyan minősített esetek is szóba jöhetnek, mint az előre kiterveltség, a több emberen megvalósulás, és a különös visszaesőként elkövetés. Ha ezek közül bármelyik bizonyítást nyer, életfogytig tartó szabadságvesztést szabhat ki a bíróság. Az ügy nehézsége abban áll, hogy ilyen időtávban utólag már nem bizonyítható, hogy az adott beteg természetes halált halt, vagy passzív, esetleg aktív eutanázia vezetett az életből való távozásához” – mondja az ügyvéd, hozzátéve: az orvos nem Isten, a gyógyítás szabadságába nem fér bele, hogy eldöntse, mikor van vége a beteg földi pályafutásának. Ezért elfogadhatatlannak tartja azt a szakmai berkekben elhangzó érvelést, hogy az orvosi titoktartás részét képezi, megkérte-e a beteg kezelőorvosát, hogy segítsen neki meghalni, vagy sem.
„Az Uzsoki utcai kórház ügye kapcsán megjelent híradások indokolatlan félelmeket keltenek azoknak a rákbetegeknek – és hozzátartozóiknak – a lelkében, akiknek nagy szükségük lenne olyan kezelésre, mint például a morfiumterápia” – mondta el lapunknak Dr. Biró Eszter pszichológus. A Magyar Hospice Alapítvány munkatársa kiemelte, hogy a végstádiumban lévő rákbetegek fájdalmainak csillapítása elsősorban azt a célt szolgálja, hogy emberhez méltó körülmények között búcsúzhassanak az élettől. Ha ezt nem kapnák meg, elviselhetetlen fájdalmaik miatt sokan a szenvedésen kívül semmi másra nem tudnának koncentrálni. A szükséges gyógyszermennyiséget beállító szakorvos tehát abban segít, hogy a beteg eszméleténél legyen, és kommunikációképes maradjon.
Az életminőség tüneti kezeléssel való feljavítását követően beszélhetünk csak egy ilyen beteg lelki életéről – vallja a szakember, aki azt tapasztalja, hogy sokan emberi méltóságuk helyreállása után igényelnek személyre szabott bánásmódot; szeretteik jelenlétét; nyugalmat a számvetéshez; hitük szerinti imát és bűnbocsánatot; valamint kapcsolataik rendezését, konfliktusok felszámolását és kibékülést. „És vannak, akik egyszerűen csak ki szeretnének menni egy kertbe, és felnézni az Isten kék egére” – meséli Biró Eszter, úgy értékelve, hogy mindezek átélésében nemcsak a halál tudja meggátolni a beteget, hanem a túlságosan erős szenvedés is.
Praxisában sokan a morfiumnak köszönhetően beállt fizikai megkönnyebbülés nyomán ébrednek rá lelki gyötrelmeikre, melynek elsődleges oka a hirtelen megváltozott perspektíva. Az élet más időszakaiban a fontos és a sürgős külön tud válni – magyarázza a doktornő –, de az utolsó napokban nagyon tud szorítani az idő, hogy aminek még meg kell történnie, az meg is történjen. E tekintetben az idősebb betegek könnyebben távoznak az életből, mint a fiatalabbak, akik még nem fejezték be az életművüket, és a halál tulajdonképpen a távlati terveiket hiúsítja meg. És általánosságban az is elmondható, hogy azok halnak meg több belenyugvással, akiknek rendben van az életük, nem nyomja nagy hibák terhe a lelküket – teszi hozzá a pszichológus.

A többség elfogadó

A Szinapszis Kft. 2011. november elején végzett kutatása szerint az emberek többsége változatlanul elfogadja az eutanázia aktív vagy passzív formáját, azonban 2009-hez képest jelentsen ntt a teljesen elutasítók tábora. Az ezer ember telefonos, kérdíves megkérdezésén alapuló reprezentatív kutatás azt mutatja, hogy a válaszolók legnagyobb része (37 százalék) az eutanázia passzív formáját (például a beteg lekapcsolását az életfunkciókat biztosító géprl) tartja elfogadhatónak, az aktív (például méreggel történ) eutanáziával is a megkérdezettek 31 százaléka értett egyet. A válaszolók 20 százaléka viszont semmilyen formájában sem támogatta a halálos betegségben szenvedk halálának elsegítését. A megkérdezettek 10 százaléka nem kívánt válaszolni. A 2009-ben végzett kutatás még azt mutatta, hogy a passzív eutanáziával 39, az aktívval 27 százalék ért egyet, és 13 százalék utasította el mindkét formát.

Olvasson tovább: