Kereső toggle

Csapatépítő tréningek

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Több mint egy év telt el a kormányváltás óta, a szocialista politikusokból lassanként kikopnak a kormánypárti beidegzdések, nem indulnak rá az Audikra a parlamenti parkolóban. A Fidesz is kezd belehiggadni a kormányzati szerepbe, noha a revansvágy nem csitult, és a hátrafelé mutogatás sem ment ki a divatból. Új szerepébe igazán belerázódva most tartott kongresszust a két párt, gyors egymásutánban.

Mindkét össznépi kongresszusról sokat cikkezett a sajtó, ám összességében a szocik vitték el az izgalmi pálmát, hiszen minden híradás arról szólt, hogy ez lehet az utolsó meccs, ahol végre valóban megütik a „pártszavazósdival bomlasztó” Gyurcsány Ferencet, és szakad az MSZP. Ezt persze erősítette, hogy a szocialisták krónikus konoksággal hangoztatták: a párt egységét akarják megújítani. Amit persze mindenki az MSZP széteséseként dekódolt.

A Fidesz persze a győztesek kongresszusát (az uniós elnökség domborítása, rázárás a pártvezetésre) harangozta be, és Kósa Lajos a maga szokott stílusában meg is hirdette, hogy ez bizony az unalom kongresszusa lesz, nem változik semmi, gyakorlatilag egyszemélyes jelölésekkel újrázhat a vezérkar. Hogy e kontinuitás egyébként jót tesz-e a pártnak, vagy mit jelent a miniszterelnök személyét illetően, a sajtó nem firtatta. Sőt, egy az egyben átengedve magán a központi üzeneteket, soha nem látott egységről zengett.

Spindoctors

Persze közvetlenül is alakították a kongresszusi szereplők az előzményeket: Gyurcsány Ferenc a kongresszust megelőző napokban a megyei középvezetést ostorozta, ami – ha csak nem bukni akart a küldöttgyűlés előtt – nem túl szerencsés, hiszen ezek a középvezetők, például a megyei elnökök irányítják a kongresszusra területi alapon delegált küldöttcsoportokat. Közben pedig bent „sötét szobákban”, például a pártelnökében, gyúrták az újságírókat, hogy tudják, mit is kell gondolni. A Gyurcsány-csapat röplapot nyomott, you-tube-dalt komponált, egyszóval belső kampányt folytatott.

Orbán Viktor Facebook-oldalát – noha irgalmatlan mennyiségű képet töltött fel például a soros elnökség záró akkordjairól, vagy a szociális konzultációról is értekezett – nem pettyezte kongresszusi élményekkel. Ebben egyébként következetes maradt: az utóbbi tizenhárom évben kormányon és ellenzékben egyaránt a párt fölé próbált emelkedni, így jelezve, hogy ő államférfi és/vagy népvezér, nem holmi pártpolitikus – és az elnöki újrázást lehetővé tévő szavazás szükségszerű, de automatikus aktus. A pártközpont mindössze e-mailben értekezett a küldöttekkel.
Az eljövetel

A fent említett különbséget markánsan ki lehetett tapintani a két párt vezetőinek bevonulásán. Gyurcsány Ferenc például taktikázni kényszerült, hogy olyan pillanatban jelenjen meg, amikor nincs körülötte rivális erő. Feltűnése ugyan magára rántotta az újság-íróhadat, ám a hatásos antré elmaradt, ugyanis feltűnt Mesterházy Attila pártelnök, így zavartan szorongatták egymás kezét pár röpke pillanatig. Aztán Mesterházy sajtótájékoztatni indult, de fellépése – legalábbis az elején – egy kicsit sutára sikeredett. És a két ellenlábas kongresszusi fogadtatása sem sikerült túl zajosra.

Orbán jól időzített, késve, tömött széksorok közé sétált be – és nem is az első sorba, hanem a küldöttek közé telepedett, alelnökei csak némi pauzával követték. Addig a pártelnök-miniszterelnök fordult egyet-kettőt, és a magyar ipar egyik „kisistenével”, Demján Sándorral kezelt, utána jöttek a „talpasok”.

Személyek és személyeskedések

Gyurcsány Ferenc – verbálisan mindenképpen – eltaktikázza magát, egy hivatalosan az MSZP jövőjéről szóló konferencián személyeskedésbe kezd (a vállán zokogó Lamperth Mónikáról, az őt vezérként vizionáló Szekeres Imréről és így tovább), egyszóval azt sugallja, hogy az ő személyes sorsa a baloldal sorsa. A kongresszus ezt nem így látja, és csúnyán leszavazza.
Orbán Viktor szépen játszik a közönség húrjain, ahogy nő a lelkesedés, úgy mond egyre erősebbeket, és oszt kokit mindenkinek Európában, aki nem ért vele egyet. Ám – tőle szokatlan módon – tartja a közösségi hangnemet, mindig többes szám első személy a forma, belefér a Fidesz, és beleférnek a rebellisek is, még Pokorni Zoltán is, aki óvja a Fideszt a kétharmadtól és a kontroll nélkül kialakuló dölyftől. (Orbán egyébként sikeres a perszonalizációs versenyben; az ellenzék veszte épp az, hogy „egy emberben” gondolkodik, egy héroszt keresne, aki állná a sarat a Fidesz-elnök ellenében, de egyelőre nincs.)

Egymásra felelnek

Ami a fentiek tükrében megdöbbentő, hogy mindkét kongresszust belengi némi legitimációs kényszer. A szocialistáknak egyszerű dolguk volt, gyakorlatilag az orbáni világ ellenében fogadtak el hitvallást.

A Fidesznél azonban felemás volt a helyzet, bár dagadtak a mellek az uniós sikertörténettől és a kínai szövetségtől, mégiscsak újra elő kellett rángatni a szocikat a kalapból, mert egy évnyi saját kormányzás után sem fedhető el mással a gazdaságpolitika részleges működésképtelensége. Úgyhogy Kósa Lajos szoci vicceket mesélt, illetve az MSZP-kongresszuson élcelődött.

Médiatáplálás

Ha az MSZP enni ad, akkor nagyon bezárják a sajtót, ironizált egy újságíró a kongresszuson. És tényleg, a sajtót egy másik épületben rekkentik el, a másfél óránként röviden telefonáló Török Zsolt a kapocs a külvilággal, úgyhogy mindenki bőszen telefonálni kezd, és fél órán belül minden információ kiszivárog a teremből. A szocialisták paprikás csirkével kompenzálják a bezártságot, és korlátlan vécéhasználattal. (A zsurnaliszták egyébként ugyanazt veszik magukhoz, mint a kongresszusi küldöttek.)

A Fidesz Jákob lajtorjáján a mélybe és onnan a kongresszusi terembe vezeti az újságírókat – okos megoldás: a küldöttek sem szabadulnak el (egyetlen hozzászólás nem hangzott el a kongresszuson), és az újságírók sem mászkálnak el, hiszen egyfolytában tudósítaniuk kell. Ráadásul a vegyülés kiküszöbölését nem bízta a véletlenre a Fidesz, a büfé tiltott terület a zsurnalisztáknak, és a vécé is csak biztonsági ember kíséretében volt megközelíthető.

Olvasson tovább: