hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Improvizációban vagyunk jók

2011. 05. 19.
Egy évvel ezelőtt alakult meg Orbán Viktor második kormánya, amely eleinte úgy próbálta növelni pénzügyi mozgásterét, hogy arról beszélt: akár 7-8 százalékra is felkúszhat a költségvetés 2010-es, eredetileg 3,8 százalékosra tervezett hiánya. Miután az EU világossá tette, hogy erről szó sem lehet, a miniszterelnök bejelentette: tartani fogjuk a Bajnai-kormány által kitűzött eredeti hiánycélt. Ennek kapcsán Orbán júniusban ismertette 29 pontból álló gazdasági csomagját, benne a 200 milliárdos bankadóval és az egykulcsos, 16 százalékos személyi jövedelemadóval.

Októberben a miniszterelnök bejelentette, hogy három évre válságadót vetnek ki a távközlési és energiacégekre, valamint a kereskedelmi láncokra. Orbán ugyanekkor azt is elmondta, 14 hónapra felfüggesztik az állam befizetéseit a magánnyugdíjpénztárakba. Rövid időn belül kiderült, hogy gyakorlatilag megszüntetik a magán-nyugdíjpénztári rendszert, a pénztárak által kezelt mintegy 2700 milliárd forintos vagyont az államhoz irányítják.

A 2011 márciusában ismertetett Széll Kálmán-terv (Orbán-csomag) a munkaerőpiac, a nyugdíjrendszer, a gyógyszertámogatás, az oktatás, a közösségi közlekedés, az állam és az önkormányzat, valamint a bürokrácia és az adminisztráció átfogó szerkezeti átalakítása révén 2012-ben és 2013-ban összesen 902 milliárd forinttal kívánja javítani a költségvetés egyenlegét, ebből 600 milliárdot a kiadáscsökkentés, 300 milliárdot a bevételnövelés tesz ki. A kabinet tevékenységét ezúttal gazdasági szempontból elemezzük párhuzamos interjúnkban Bod Péter Ákos közgazdásszal, a Corvinus Egyetem tanárával, a Fidesz 2006-os miniszterelnök-jelöltjével és Róna Péter közgazdásszal, az Oxfordi Egyetem tanárával, az MNB Felügyelő Bizottságának tagjával.

Milyen mutatók alapján értékelhető reálisan a kormány egyéves gazdasági teljesítménye?

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!