hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Futballhasonlatokkal figyelmeztet az unió

2011. 04. 22.
Orbán Viktor miniszterelnök a múlt héten a magyar uniós elnökségi félidőt értékelő brüsszeli nemzetközi sajtótájékoztatóján kérdésekre reagálva részletesen beszélt az alkotmányozásról. Mint mondta, nem egy fesztiválszerű uniós elnökség mellett döntöttek, nem szépségversenynek vagy divatbemutatónak gondolja az elnökséget, ahol megpróbáljuk országunk legszebb arcát mutatni, a végén mindenki boldog, gratulál, aztán hazamegy.

„Az elnökségi programba a legnehezebb kérdések kerültek, ilyen a gazdasági kormányzás, az európai energiastratégia és a bővítés, valamint a romastratégia” – mondta a miniszterelnök, aki abban bízik, hogy „a szisztematikus, kitartó munka elismerést hoz”.
Az EurActiv munkatársa sporthasonlattal élve kérdezte a miniszterelnököt, hogy az alkotmányozás során nem zavarja-e, hogy ellenfél nélkül játszik a csapata, azaz a parlamenti ellenzéke nem vett részt az új alkotmány megalkotásában. Orbán szerint „előfordulhat, hogy a másik térfélen nincs csapat, mert úgy döntöttek, hogy nem jönnek ki a második félidőre, de a nézők nem mentek haza. Több mint 900 ezer ember kérdőíveken elmondta a véleményét arról, hogy mely kérdéseket tartja a legfontosabbnak, illetve milyen szabályozási irányt akar látni az alkotmányban”.
Orbán azt is elmondta, hogy voltak, akik figyelmeztették, hogy várjanak a médiatörvénnyel és az alkotmányozással, amíg az uniós elnökség lezajlik, de ő nem ezt az utat választotta. Az alaptörvény elfogadását követően azonban az események mintha ismételnék önmagukat: a médiatörvényhez hasonlóan az alaptörvényt is kemény bírálatok érték Brüsszelben, az Európai Parlament (EP) képviselői részéről.
Szájer József EP-képviselő is támadások kereszttüzébe került, amikor Brüsszelben, a parlamentben az új alaptörvényt ismertette. Szájer szerint az új alkotmány 21. századi, Európa-párti, és megfelel az Európai Unió szellemiségének. Carlo Casini, olasz kereszténydemokrata képviselő arra a kérdésre kereste a választ, hogy a tavalyi választás előtt a Fidesz programjában szerepeltek-e az új alkotmányra vonatkozó tervei. Gerald Häfner német képviselő (európai zöldek) szerint a kérdőíves megkeresés nem szerencsés, ugyanis a polgároknak a végső szó kimondásában kellett volna szerepet kapniuk. A magyar kormányt olyan futballcsapathoz hasonlította, amely sikeres ugyan, de meccs közben átírja a szabályokat és bírót cserél, pedig csak szabályosan kéne fociznia.
Az eddigi legkeményebb kritika is a németek részéről jött. A német külügyminiszter-helyettes, Werner Hoyer nyilatkozata szerint Németország „némi aggodalommal kíséri figyelemmel a magyarországi fejleményeket… a médiatörvény miatti korábbi aggodalom nem csökkent, hanem éppen nőtt az alkotmány elfogadását követően”. A német kormány az alaptörvény megalkotását elkapkodottnak, magát a törvényt több ponton az európai normákkal ellentétesnek véli. A Magyar Külügyminisztérium reméli, hogy a nyilatkozatok helyett kétoldalú tárgyalásokon sikerül eloszlatni az esetleges aggodalmakat.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!