hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Bezárjuk-e Paksot?

2011. 03. 25.
A hivatalos nyilatkozatok szerint a paksi atomerőmű teljes mértékben biztonságos, kiváltása pedig nem szerepel a kormányzati politika forgatókönyveiben. A japán atomhelyzet ugyanakkor mégiscsak arra készteti a döntéshozókat világszerte, hogy legalábbis átgondolják, mivel lehetne helyettesíteni a  nukleáris energiát. Németországban 2050-ig például az összes atomreaktort leállítják, és az energiaigényeket döntően megújuló forrásokból kívánják fedezni.

Sebestyén István

A paksi atomerőmű biztonsága megkérdőjelezhetetlen, ezzel együtt a létesítményt alávetik az EU által előírt stressztesztnek, amelynek eredményeit az üzemidő-hosszabbítási programban figyelembe veszik - erről Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter beszélt a paksi atomerőműben tett látogatásán. A miniszter leszögezte: nem látnak arra okot, hogy megváltoztassák az atomenergia szerepéről vallott elképzeléseket. Annak a következő évtizedekben ugyanakkora teret szán a kormány, mint most, vagyis a hazai termelésben 40 százalékot. Hasonló állásponton van Aszódi Attila, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Nukleáris Technikai Intézetének igazgatója, aki úgy véli, a japán katasztrófa kapcsán nem azon kell gondolkozni, hogy mikor zárják be a paksi atomerőművet, hanem a tanulságokat szükséges levonni. „Mintha a világ kommunikációja félrecsúszott volna ebben az ügyben. Japán történelmében még nem volt ekkora földrengés és cunami, ennek ellenére a hírekben semmi másról nem hallani, mint a fukusimai atomerőmű üzemzavaráról. Mindenki a sugárzástól retteg, miközben senki nem lett sugárbeteg. Tény, hogy az erőmű megsérült, a radioaktivitás nagy részét azonban bent tartotta" - fogalmazott az igazgató. Hasonlata szerint a fukusimai létesítmény olyan, mint egy Forma-1-es autó, amit arra terveztek, hogy ha 260-nal nekimegy a falnak, a pilóta akkor is életben maradjon - ezt a célt tekintve a létesítmény jól vizsgázott. Aszódi véleménye szerint ugyan az elhárítási munkák során még várhatók kisebb problémák (akár további radioaktív kibocsátás is), súlyosabb események bekövetkezte már nem valószínű.

A Greenpeace nem lát garanciát arra, hogy az európai és a magyar atomerőművek felülvizsgálata valós eredményt hozhat. Rohonyi Péter, a szervezet hazai kampányfelelőse szerint ugyanis „a nukleáris ipar és az őt felügyelő hatóságok eddig is egy összerendezett tömbként funkcionáltak, és ha ez az ipar magát leellenőrzi, az távolról sem megnyugtató". Úgy vélik, a stresszteszt nem lesz több holmi papírmunkánál, és megemlítette, hogy a kilencvenes évek biztonsági fejlesztései után 2003-ban történt az eddigi legsúlyosabb üzemzavar Pakson - emberi mulasztás és észre nem vett tervezési hibák miatt.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!