Kereső toggle

A média rendszabályozása nyers idegeket érint

Interjú Simonyi András volt washingtoni nagykövettel

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

„Kár, hogy az EU-elnökséget magyarázkodással kell kezdenünk. Nem lesz könnyű újból olyan történelmi szituációt találni, ahol Magyarország a nemzetközi figyelem középpontjába kerülhet. Ha ezt az esélyt egyszer elherdáltuk, nehéz lesz pótolni. Senkinek se legyen semmiféle illúziója, ez nem a Fideszről szól, nem Orbán Viktorról, nem Gyurcsány Ferencről, hanem Magyarországról.”

Magyarország hetek óta szerepel a nemzetközi sajtóban az elhibázott médiatörvény kapcsán. Hogyan értékelné ezt az össztüzet? 
–ŰSzomorú, ha egy országról sokat beszélnek negatív értelemben. A dolog kezd önálló életet élni, ami azért veszélyes, mert sok mindenre hatással lehet: az érdekérvényesítési, gazdasági lehetőségeinkre, hosszú távú imidzsünkre, és még olyan, látszólag távol eső dolgokra is, mint a turizmus. És elszomorít a mostani negatív megítélésünk azért is, mert Magyarország évtizedeken keresztül eredményesen munkálkodott azon, hogy jó képet alakítson ki magáról. Ezt azonban gyorsan le lehet rombolni.
Mióta romlik a megítélésünk?
–ŰMagyarország arculatának romlása nem a kormányváltással kezdődött, ez csak a folytatás volt. 2006-ban kezdett drámaian gyorsan romlani a megítélésünk, részben a szélsőjobb mozgalmak megjelenése, részben az őszödi beszéd miatt. 2006-ban valószínűleg fel sem mérték, milyen tragikus következményei lesznek az őszödi beszédnek. 2006 óta – egy nyugodt évet, a Bajnai-kormányzás idejét kivéve – Magyarország imidzse romlik. És ez azért is szomorú, mert a megelőző 20-25 évben, a nyolcvanas évek közepétől, megítélésünk folyamatosan javult. Majd a rendszerváltás kapcsán egyenesen száguldott. Az ország gyorsan, határozottan váltott, a demokrácia irányába indult el, majd áttörte a gátat az európai integrációban, példakép voltunk.
Kár, hogy az EU-elnökséget magyarázkodással kell kezdenünk. Nem lesz könnyű újból olyan történelmi szituációt találni, ahol Magyarország a nemzetközi figyelem középpontjába kerülhet. Ha ezt az esélyt egyszer elherdáltuk, nehéz lesz pótolni. Senkinek se legyen semmiféle illúziója, ez nem a Fideszről szól, nem Orbán Viktorról, nem Gyurcsány Ferencről, hanem Magyarországról. A romlási folyamatban a teljes magyar elit felelős. Tudomásul kellene venni, hogy nem mi mozgatjuk a világot. Se úgy nem lehet kormányozni egy országot, hogy állandóan kisebbségi komplexusaink vannak, sem nagyzási hóbortokkal. Ezek egyébként édestestvérek.
Azt mondja, ennek a mostani össztűznek rossz hatása lehet hosszabb távon, mint ahogy rossz hatása volt az őszödi beszédnek is. Ez utóbbi konkrétan miben volt mérhető, milyen károkat okozott az országnak?
–ŰPéldául: míg 2000 és 2006 között gyakorlatilag évente találkozott magyar vezető az Egyesült Államok elnökével, 2006 óta magyar vezetővel nem került sor találkozóra. Gyurcsány Ferenccel Őszöd után ott nem álltak szóba: ennek oka van, ezt nem lehet szépíteni. Találkozók alatt a minősített találkozókat értem, mert az olyan események, ahová automatikusan be lehet jutni – ahol például jelen van 15-20 ország vezetője – nem számítanak.
Ezek szerint most is hasonló szankciókra számíthatunk?
–ŰNem nevezném szankciónak. Elképzelhető, hogy ilyen értelemben Magyarországgal szemben csökken a fogadókészség. De nem úgy kell értelmezni a helyzetet, hogy Magyarországot most büntetik. Tudomásul kell venni, hogy a világon óriási a verseny. Nem azt mondom, hogy lehetetlen változtatni a mostani állapoton, de nem lesz egyszerű.
A bírálat hátterében valóban a magyar médiatörvény áll, vagy valami más? Múlt héten egy kormánytag informálisan azt mondta, hogy szerinte a minket bíráló országoknak valójában az ő vállalataikat is érintő különadókkal van bajuk, a médiatörvény csak kapóra jött, hogy ezen keresztül verjék el rajtunk a port.
–ŰA különadókkal kapcsolatos vitáknak várjuk ki a végét, ne prejudikáljunk. Ez ugyanis nem érzelmi, hanem EU-törvények által szabályozott kérdés, amiben, ha vita van, a megfelelő bíróságok fognak dönteni. Ami pedig a bírálatok valódi hátterét illeti: szerintem nem kellene összeesküvés- elméleteket gyártani. Ha egy ország, egy kormány, egy közösség nem képes a tényekkel őszintén szembenézni, hanem állandóan külső okokat keres, miközben a saját felelősségét eleve kizárja – az tragédiákhoz vezet. Kár azt magyarázni, hogy kommunikációs hiba történt, hogy a Nyugat nem értette meg a törvényt. És higgye el, nem a Tesco és nem az Auchan mozgatja a nemzetközi médiát!
A különadó azért is indokolt lehet, mert a multik innen nagyon sok pénzt vittek ki nyereségként.
–ŰMost nem erről van szó, hanem arról, hogy bizonyos magyar vállalatok, akik elég erős versenyhelyzetben vannak, mentesülnek az adó alól, mások meg nem. Azzal egyetértek, hogy a multikat nem kötelező szeretni, de a multikat nem kell démonizálni sem, ez felesleges, mint ahogy felesleges magyar politikusokat démonizálni. A multikkal együtt kell élnünk. Szerintem azonban rosszul élünk együtt velük: arra kellett volna koncentrálni, hogy nagyon erős kis- és középvállalati szektort építsünk fel, amelyik éppen a multik nyomdokában haladva, nekik beszállítva, rajtuk keresztül tud felemelkedni.
Másrészt veszélyes a multikkal szembeni hangulatkeltésbe belemenni, ugyanis ahová a multinacionális vállalatok bemennek, oda szívesen bemennek más befektetők is, mert a multik egyfajta garanciát jelentenek arra, hogy az adott országban érdemes működni. De ennek fordítottja is igaz: ahol a multik rosszul érzik magukat, más befektetők is óvatosabbak, ezért veszélyes gazdaságilag ez a játszma. A különadó bejelentése előtt a multikkal is konzultálni, kommunikálni kellett volna, partnernek kellett volna őket tekinteni, és nem most rádöbbeni, hogy micsoda erőt képviselnek Európában.
Ebből tehát az következik, hogy a kritikákat megfogalmazó államoknak valóban ennyire fontos a sajtószabadság, a magyarországi média helyzete?
–ŰVannak dolgok, amiben Európa és Amerika nem tesz engedményeket egyetlen tagállamnak, szövetségesnek sem. Ilyen a szólásszabadság, a média függetlensége. Amikor a médiaszabadsággal kezd valaki játszani, az nyers idegeket érint. Ugyanis ez az európai társadalmaink lényege. Itt érdekközösség van, és ez nem lózung, ezek „törvények”. Nem csupán írott törvények, hanem olyan játékszabályok, amelyeket egy bizonyos klubban be kell tartani.
És mi a helyzet például Berlusconi Olaszországával, ahol a média jelentős része a miniszterelnök tulajdonában van, és ahol őt rendre kimentik bírósági tárgyalások alól? Nem emlékszem, hogy Berlusconira ilyen sajtótűz zúdult volna.
–ŰJogos a kérdés. Berlusconival szemben is meg kellett volna történnie. A Nyugat is követ el hibákat, és néha kis országokon több port vernek el, mint a nagyokon: ezzel együtt Magyarországnak nem biztos, hogy Olaszországhoz, hanem egy felfelé ívelő Dániához, Norvégiához, Svédországhoz kell hasonulnia.
Az utóbbi napokban mintha rugalmasabb lenne a kormány: Martonyi János Párizsban azt nyilatkozta, hogy ha tényleg úgy ítéli meg az unió, módosíthatunk is a médiatörvényen.
–ŰHallottam olyan hangokat, hogy nyomásra nem fogjuk ezt megtenni. Én azt remélem, hogy most higgadtan, de határozottan történik néhány nagyvonalú lépés a médiatörvénnyel kapcsolatban, hogy megnyugodjanak a kedélyek, és az ország az EU-elnökségre tudjon koncentrálni. A kormány bátran mondhatja, hogy tévedett, visszavonjuk az egészet, újracsináljuk. Ha kell új médiaszabályozás, akkor azt széles társadalmi vitában, az újságíró-társadalommal és a gyenge ellenzékkel megvitatva alkotja meg. Kétharmados többséggel lehet nagyvonalú egy kormány. Churchill mondta a második világháború után, hogy „háborúban kitartás, győzelemben nagyvonalúság”.
Orbán Viktorról hall mostanában mértékadó véleményeket?
–ŰPersze, hogy hallok.
Mondjon egy párat!
–ŰNem mondok. Ismétlem, ez a történet nem Orbán Viktorról szól, hanem Magyarországról. Egyébként, ha van valami jó a rosszban, akkor az az, hogy elkezdett végre ébredezni Magyarországon az emberek civil kurázsija.
Egy újságcikk címe valahogy úgy szólt, hogy Orbán Viktor életet lehelt a budapesti értelmiségbe.
–ŰÍgy van. Az egyébként alvajáró, cinikus, nemtörődöm értelmiségbe. Én nagyon kritikus vagyok, mert nem lehet erről a szituációról beszélni anélkül, hogy ne boncolgatnánk az elit, ezen belül az értelmiségi elit felelősségét.
Talán azért volt eddig ilyen apatikus, mert az elmúlt nyolc év során teljesen kiábrándult a hatalomból. Sokak szerint a Fidesz túlhatalma az MSZP számlájára írható, mert annyira rosszul kormányoztak az elmúlt években, hogy a tömegek Orbán Viktor korábbi hibáinak ismeretében is azt mondták, nem hajlandóak az MSZP-re szavazni.
–ŰSzeretném, ha ezt leírná, és hozzátenné, hogy én ezzel teljesen egyetértek. Nem véletlenül kezdtem a hanyatlásunk elemzését 2006-tal. Az MSZP-nek és az SZDSZ-nek – különösen a 2004-től kezdődő kormányzati szakaszban – súlyos felelőssége van. Mindennek fényében még nagyobb a jelentősége annak, hogy a civil társadalom most megmozdult. Magyarország ezzel mégiscsak megmutatja, hogy demokrácia.
Most, hogy a soros elnökségünk kapcsán Európa is sok figyelmet kap itthon, beszéljünk az unióról: ön szerint milyen állapotban van az Európai Unió? Olyan nyilatkozatokat lehet hallani, hogy széteshet az eurózóna, megszűnik az euró. Egy sor tagállam a csőd szélére került, most éppen Portugáliát kell megmenteni. 
–ŰHa az eurózóna szétesik, valóban szétesik Európa. Ezért szerintem az eurózóna nem fog szétesni, mert ezt senki nem vállalja fel. A legfejlettebb tagállamok sem képesek önmagukban akkora erőt képviselni, mint együtt. Franciaország, Nagy-Britannia és Németország igazi ereje is abban van, hogy egy 400-450 milliós piacot mozgatnak. Abból induljunk ki, hogy Európának meg kell találnia az utat a gazdasági válságból való kilábalásra.
Válságokból megszorításokkal, több munkával szoktak kilábalni. Ezzel szemben például Franciaországban tömegtüntetéseket tartottak a nyugdíjkorhatár két évvel történő felemelése ellen. Úgy tűnik, mintha az európaiak nem igazán szeretnének dolgozni, miközben csökken a népesség, bevándorlókkal végeztetik az úgymond alja munkát.
–ŰEurópa legnagyobb problémáit azok a dolgok jelentik, amikről nem nagyon akarunk beszélni. Az egyik Európa elöregedése. Vannak országok, például Franciaország, Olaszország, és azt hiszem Spanyolország is, ahol egyes vélemények szerint visszafordíthatatlan a demográfiai trend, amiből az következik, hogy az adott számú munkavállalóra egyre több eltartott jut. Ez katasztrofális folyamat, és egyébként itthon is az egyik legsúlyosabb probléma. A másik, amit állandóan a szőnyeg alá söpör Európa, a kisebbségek, a bevándorlók és az Európán kívülről érkezők hatása, integrálódása. Damoklesz kardjaként lebeg egyes országok felett például az, hogy a muzulmán lakosság születési aránya elképesztően magas. Vannak számítások, melyek szerint ötven év múlva Franciaországban többségbe kerülnek a muzulmánok. Egyébként a nyugdíjjal kapcsolatban utánanéztem a tényeknek: valóban voltak látványos tüntetések, néhány szakszervezet utcára vitte az embereket, de a francia társadalom nagy része racionálisan gondolkodik, és elfogadta a szigorításokat. Összességében azt mondanám, Európa nehéz helyzetben van, de nincs olyan rossz helyzetben, amint azt sokan láttatni szeretnék.

Olvasson tovább: