Kereső toggle

Csomag Moszkvának - Orosz medve vs. magyar huszár

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az új magyar kormány egyik legnehezebb feladata előtt áll. Orbán Viktornak úgy kell tárgyalnia az orosz vezetőkkel, hogy pár évvel ezelőtt éppen attól óvott, hogy Magyarország Gazprom-barakk legyen. Putyin vídiakemény tárgyalópartner.

Orosz csomagot állít össze a kormány: a tárgyalási pakettbe hivatalosan a Malév 5 százalékát (a Vnyesekonombank tulajdona), a Mol 21 százalékát (a Szurgutnyeftyegas a gazdája), az orosz–ukrán tulajdonú EMFESZ (vitatott tulajdonosváltás), a Paksi Atomerőmű bővítését, illetve a nemzetközi gázvezetékrendszerek ügyét szuszakolják bele. Ez a hivatalos kommunikáció, bár az vélhetően nem működik, hogy a fent említett csomag visszavásárlandó részeire a magyar állam tesz egy ajánlatot, az oroszok pedig némi árfelsrófolás után rábólintanak.
Ugyanis az orosz energetikai cégek (közülük is a legnagyobb a Gazprom, amely egyben az orosz államot is jelenti) hívószava nem a rövid távú profit, hanem a megkerülhetetlenség. A megkerülhetetlenség ez esetben pedig stratégiai cégek és csőrendszerek megszerzését jelenti.
A cél ugyanis az orosz és az észak-afrikai földgázmezők összekötése (ez mintegy 70-80 százalékos orosz gázfüggést jelentene Európának), illetve az itt kitermelt gáz szállítása – saját csőrendszeren.
Így az oroszok számára Magyarországon szintén az a kérdés, miképp erősíthetik pozícióikat. Így a csomagot összeállító és az alkuhatárokat kijelölő Orbán Viktor kormányfő és Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter nincs könnyű helyzetben, egy nagyon képlékeny szituációban kell lavírozniuk. Igaz, az alapállás – azaz a tárgyalások megkezdése – mindkét fél számára pozitív. Orbánnak egyrészt diplomáciai siker, másrészt jelentős szerep, hogy ő fordíthatja át a jobboldal alapvetően oroszellenes politikáját (igaz, ez részben kényszer is, hisz a késő jelcini kor óta, amikor Moszkva keménykedő operetthatalomnak hatott, mára Oroszország valóban nagyhatalommá izmosodott).  És siker Putyinnak is, aki mindenki számára egyértelművé teheti: Közép-Kelet-Európában is erős a befolyása, függetlenül a kormányok „pártszínétől”.

Cserebere

Ezt erősíti, hogy például a Mol 21 százalékos orosz tulajdonszerzését Magyarországon a mai napig nem ismerték el, és a Bajnai-kormány is úgy csinált, mintha nem létezne. Éppen ezért  logikusan az oroszoknak – akiknek valóban fontos ez a részvénypakett – kellett volna kezdeményezniük, ám a magyar kormány előbb lépett, és menedzselte magát szívességkérő helyzetbe. Pedig a magyar állam nincs könnyű helyzetben a tárgyalóasztalnál,  ugyanis csak kér. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem néznek ki könnyen menedzselhető részsikerek. Az 5 százalékos Malév-tulajdon ugyanis nem sokat nyom az orosz latba. Eladni is megéri, és cserealapként sem rossz. Például az EMFESZ-ért. A cégért, amitől a magyar fogyasztók negyede vásárolja a gázt. Emlékeztetőül: még tavaly tavasszal a cég magyarországi képviselője 1 dollárért adta el a 220 milliárdos forgalmat produkáló vállalkozást a Svájcban bejegyzett RosGas AG-nek, a Magyar Energiahivatal pedig egy nap alatt ráütötte a pecsétet az ügyletre.

Csőálmok

A legzsírosabb falat a Mol, pontosabban annak 21 százaléka. Itt az oroszokat két cél vezérelheti. Egyrészt lemondhatnak 21 százalékos részesedésük egy adott hányadáról, különböző jogok és egy igazgatótanácsi helyért cserébe – így érdemi befolyásuk lenne a cég működésére, most viszont nulla. (Amit többek között a Mol vezérének, Hernádi Zsoltnak, illetve a mögötte álló Csányi Sándor OTP-vezérnek tulajdonítanak. Éppen ezért terjedhetett el a pletyka, hogy az oroszok Hernádi fejét akarják, de több forrásunk szerint az oroszok csak megfelelő befolyásra törnek, Hernádi feje nem része az alkunak.)
A másik lehetséges opció, hogy a részesedésért cserébe a Szurgutnyeftyegas valamiféle csőkoncessziót követel – azaz adott mennyiségű gáz továbbítását. Ugyanis a fent említett elmélet (miszerint az orosz és az észak-afrikai gázmezőkkel harapófogóba lehet szorítani Európát) egyik fontos tétele, hogy az oroszok a Mol tulajdonában lévő magyar vezetékrendszeren át jutnának ki a Balkánra és onnan Olaszországba – az olasz gáztársaságok csövei pedig már csatlakoznak az észak-afrikai földgázmezőkhöz. Csakhogy jelen pillanatban egyik verzióban sem tud semmit garantálni a magyar állam, hiszen a Mol magántulajdon. Az pedig mind gazdasági, mind kommunikációs szempontból védhetetlen lenne, ha az állam erővel és az oroszokkal közösen rontana rá a Molra. (Persze, ha cserébe az oroszok nyomott áron szállítanák a gázt, akkor ezt a politikai-népszerűségi haszon bőven ellensúlyozná.)

Hanyagolható ajánlatok

Hogy mégis mit tud kínálni a magyar állam az oroszoknak cserébe, az erősen kérdéses. Az egyik verzió szerint a Paksi Atomerőmű 2000 milliárdos bővítésébe vonná bele őket – és az összeget 4500 milliárdra duzzasztaná. Ez azonban egyelőre nem jelent reális tárgyalási alapot, ugyanis a parlamenti döntés már megszületett, de legalább 3-4 év, mire a konkrét költségekről el lehet kezdeni tárgyalni, egy „majd ígéret” pedig nem sokat ér. Reálisan a 2015-ben lejáró gázszerződést (azaz nagykereskedelmi szerződést) ajánlhatná fel az ország. Jelen pillanatban az EON a gázelosztó. (Az más kérdés, hogy az oroszok hajlandók-e összerúgni a port a magyar piac miatt a nemzetközi gázóriással.) Ezenkívül nagyjából a 2 millió fogyasztót kiszolgáló Főgáz Zrt.-t kínálhatná fel a magyar állam, de az szintén kérdés, hogy ez mennyire hozza lázba az oroszokat.

Olvasson tovább: