Kereső toggle

Szigetvár veszedelme

Rossz előjel: csődbe ment a kisváros

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Csődbe jutott Szigetvár – adták hírül a megyei lapok a megdöbbentő hírt még tavasszal. Úgy látszik, az adósságrendezésre átutalt, vissza nem térítendő állami támogatás kevésnek bizonyult. Szakértők szerint az adósságrendezési törvény következetes betartása hazánk településeinek harmadánál produkálna hasonló helyzetet.

Miután Szigetvárnak 55 millió forintnyi, 90 napon túl lejárt tartozása halmozódott fel, Rodek Gyula alpolgármester – aki a nemrégiben infarktus következtében elhunyt Paizs József városvezetői feladatköreit vette át – a vonatkozó jogszabályok értelmében megindította az adósságrendezési eljárást. Az eljárás megkezdésével azonban nemcsak ez a tartozás, hanem a város teljes adósságállománya, közel 3 milliárd forint vált azonnal hitelezői követeléssé. A halmozódó feszültségek közepette elhunyt polgármesternek voltak ugyan tervei a helyzet elkerülésére, azonban a rendkívül megosztott és sokszor az indulatos csatározásokat sem mellőző képviselőtestületen ezt már nem tudta keresztülvinni.
A megyei bíróság által kijelölt pénzügyi gondnok első feladatai között szerepelt a kialakult helyzet okainak feltárása, melyek szerinte elsősorban a képviselőtestület megalapozatlan gazdasági döntéseire, valamint az önkormányzati rendszer hiányosságaira vezethetők vissza. Csehné Köteles Rozália adósságrendezési bizottságot hozott létre a hitelezők megnyugtatására, ám ha ez mégsem sikerülne, akkor a hitelezők közvetlenül fordulhatnak javaslataikkal a város vezetéséhez. Végső esetben pedig a bíróság felosztja az önkormányzat nem törzsvagyonhoz tartozó ingatlanjait a hitelezők között, ám azt már előre látni, hogy ez a vagyontömeg nem tudja fedezni a teljes adósságállományt.
A pénzügyi gondnok a beruházások önereje miatt felvett hiteleket és a fejlesztések során vállalt 100 milliós éves kötelezettséget sorolja a csődhöz vezető okok között. De ide tartozik az évről évre növekvő kötelező önkormányzati feladatokhoz rendelt folyamatosan csökkenő állami normatívák kérdésköre is, amely gyakorlatilag ellehetetleníti egy város üzemszerű működtetését. Megítélése szerint éppen a Szigetvárhoz hasonló méretű városok vannak a legnagyobb veszélyben, hiszen a túlélést jelentő helyi bevételekből kevesebbet tudnak realizálni, mint a nagyvárosok.
A helyzet abszurditását egy város becsődölése esetén az adja, hogy a gazdasági társaságok hasonló problémájával szemben egy várost nem lehet felszámolni, annak tovább kell működnie. Itt tehát olyan adósságrendezési eljárásról van szó, amely extrém esetben akár húsz évig is elhúzódhat, és fennállása alatt az önkormányzat csak a törvényben meghatározott kötelező feladatokat látja el, semmi másra nem költhet. Vagyis megmarad az oktatás, az óvodai, bölcsődei, szociális és egészségügyi ellátás, ivóvíz-szolgáltatás és a többi, de például a civilek biztosan nem kapnak majd támogatást, a fejlesztésekről is le kell mondani, és nagy valószínűséggel pályázatokon sem vehetnek részt.
Szigetvár jegyzője szerint az önkormányzatok legalább harmada hozzájuk hasonló cipőben jár, csak eddig mindenféle trükkökkel – jobbára újabb hitelek felvételével – sikeresen elkerülték a bedőlést. A közelgő helyhatósági választások miatt Inkei-Farkas Márton az őszi megmérettetés utánra prognosztizálja a szigetvárihoz hasonló drámai bejelentések sorozatát. Ezzel ért egyet Jókay Károly önkormányzati szakértő is, aki szerint a kialakult helyzet kártyavárszerű, de mégsem fenyeget tömeges összeomlással, mivel a túl sok felszínre kerülő titok miatt „ez senkinek sem érdeke”. Ha az adósságrendezési törvényt szigorúan vennék, Jókay szerint több száz eset lenne folyamatosan terítéken. A szakértő – aki maga is részt vett az adósságrendezési törvény kidolgozásában – úgy látja, hogy az önkormányzatok hitelfelvételi maximumára vonatkozó szabályozás betarthatatlan. Kívülről ugyanis szinte lehetetlen megállapítani egy település valós helyzetét: a könyvelési rendszer átláthatatlan, a készpénzes könyvelés miatt az is előfordulhat, hogy egy-egy vizsgálódás folyamán ki nem fizetett számlák dőlnek ki a fiókból. Ezen felül több, jogilag nem adósságnak számító kötelezettség is terhelhet egy önkormányzatot, mint például a lízingszerződések, a PPP beruházásban évekre előre vállalt terhek, illetve az önkormányzati cégek által felvett hitelek mögötti garanciavállalások.
Hogy Szigetváron mégis meglépték az adósságrendezési eljárást, annak a szakértő szerint az az oka, hogy a bejelentést megelőző időszakban az elmérgesedett politikai csatározások során már mindenki nyíltan beszélt a problémákról, így nem tehették meg, hogy elhalasszák annak bejelentését. Az előző kormányzati ciklusban az önkormányzati miniszter főtanácsadójaként tevékenykedő jegyző a helyi problémák mellett ennek ellenére elsősorban az önkormányzatok alulfinanszírozottságát teszi felelőssé a kialakult helyzetért. Inkei-Farkas Márton szerint a szigetvári eset fájdalmasan rámutat arra, hogy az önkormányzati reform nem odázható tovább, a jelenlegi kormányzat már nem teheti meg, hogy nem foglalkozik a kérdéssel. Egy nemrégiben megjelent számvevőszéki elemzés szerint ugyanis az önkormányzatok eladósodottsága komoly nemzetgazdasági kockázatot rejt magában, amelyben a kisvárosi történet csak a jéghegy csúcsa.

Olvasson tovább: