A hét eseményei

slager_radioJogtalanul „nyírták ki” a Sláger Rádiót
Pert nyert a Danubius Rádió és a Sláger Rádió az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) ellen. A bíróság megállapította jogellenesen pályáztatta és hirdette velük szemben győztesnek az FM1-et és az Advenio Zrt.-t. Ugyanakkor az eredei állapot helyreállítására vonatkozó kérelemnek a bíróság nem adott helyt.

Brüsszel megvétózhatja a lex Járait

A kormány néhány biztosítót mentesítene a bankadó alól, így többek között Járai Zsigmondnak, az elsõ Orbán-kormány pénzügyminiszterének a biztosítóját. Lapértesülések szerint brüsszeli vizsgálat indulhat, ha változatlanul lép hatályba a „lex Járai”.

Statáriális eljárással cserélik a cégvezetőket
Két hete járja az ún. „MFB-kommandó” a vagyontörvény módosításával a fejlesztési bankhoz sorolt állami cégeket. Korábban az autópályás és utas vállalatoknál, majd késõbb kisebb állami tulajdonú társaságoknál csaptak le: váratlanul megszállják az érintett vállalatok székházát. A héten az ITD Hungaryt „rohanták” le, a vezetõket leváltva, hírzárlattal. Hivatalosan a fejlesztési bank megbízottai az átadás-átvétel keretében a szolgálati autókat, az ITDH-s bankkártyákat és a szolgálati telefonokat gyûjtötték össze.

Novák: Lógjon!
Lemondatná Novák Elõd jobbikos képviselõt a Fidesz, mert Meggyes Tamás fideszes politikus mentelmi jogának szavazásakor azt kiabálta a Parlamentben, hogy „lógjon”. Novák szerint ez egy kétértelmû, de szerinte humoros szólás volt.

Elsöprő Fidesz–KDNP-támogatottság

A Medián szerint a Medgyessy-kormány mûködésének kezdeti megítéléséhez hasonló derûlátás övezte a második Orbán-kormány elsõ hónapjait. Az állampolgárok 53 százaléka szerint idáig jó vagy nagyon jó teljesítményt nyújtott az új kabinet (Medgyessyék hasonló idõszakában ez az érték 58 százalék volt). A Fidesz „biztos választói” támogatottsága 66, az MSZP-é 15, a Jobbiké 12, míg az LMP-é 6 százalék.

PARTNEREINK: