Kereső toggle

Nem akarunk tantervi diktatúrát

Interjú Hoffmann Rózsával

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Megerősíti az iskolák hagyományos nevelő és oktató szerepét, visszaállítja a tanárok tekintélyét, visszaadja a tudás becsületét. Összességében szembemenne az elmúlt évek teljesítmény- és fegyelmezésellenes szemléletmódjával a gyökeres megújulást hirdető kereszténydemokrata oktatásirányítás. Világnézeti elvárásokat nem lehet megfogalmazni egy modern demokratikus társadalom oktatáspolitikájában, de értékelvárásokat igen - mondta a Heteknek adott interjúban Hoffmann Rózsa, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatásügyi államtitkára.

Miként értelmezhetjük, hogy az oktatásügy teljes megújítására törekszik?

- Idén áprilisban az ország elsöprő erővel mondott nemet arra, ami az elmúlt nyolc évben történt. Ennek megfelelően az oktatásügyben is új időszámítás kezdődött. Az újjáépítés mindenekelőtt azt jelenti, hogy korszerűsített formában vissza kell térnünk ahhoz, ami régen jól működött. Első lépésként újból meg kell erősíteni az iskola hagyományos nevelő szerepét, világos elvárásokat támasztva, szemben azzal a „szolgáltató" jelleggel, amivé az elmúlt nyolc év oktatásfilozófiája tette. Ennek részeként helyre kell állítani a tanárok tekintélyét is. Arra mondott most igent a társadalom, hogy a gyerekek az iskolában biztonságos körülmények között valódi tudást szerezhessenek. Persze érezzék magukat jól, de a legfőbb cél a szorgalmas munkán alapuló társadalom építése, és ennek megfelelően kell alakítanunk  az iskolai elvárásokat, méghozzá a gyermekeink érdekében.

Mit jelent az a sokszor idézett mondata, hogy vissza kell térni a hagyományos „normatív pedagógiai kultúrához"?

- Egy egészséges társadalomban léteznek mindenki által elfogadott, iránytűként szolgáló normák, amelyek útjelző táblákként működnek az életben. A normatív pedagógiai kultúra az értékalapú nevelési-tanítási gyakorlat általános érvényét jelenti. Ehhez kívánunk visszatérni. A normatív pedagógia korántsem azonos az embertelen, parancsokra és büntetésre támaszkodó poroszos pedagógiával, bár sokan - dilettáns módon - összemossák a kettőt.

Mind a Fidesz, mind a KDNP programja hangsúlyozza az iskolai etikaoktatás, sőt a fakultatív hittan fontosságát. Mennyiben látja szükségesnek, hogy a központi oktatásirányítás ideológiai elvárásokat támasszon az intézmények felé?

- Világnézeti elvárásokat nem lehet megfogalmazni egy modern demokratikus társadalom oktatáspolitikájában. De értékelvárásokat igen. S az erkölcsi értékeinket kijelöli számunkra a múltunk, Európa közös kincse: az antikvitás és a zsidó-keresztény etika útmutatása. Bár kevés szó esik róla, de nem árt tudni, hogy az ateizmus is világnézet, így azt sem lehet előírni követendő világnézetként. Az értelmezhetetlen „világnézeti semlegesség" helyett a világnézeti türelmet találom kívánatos hívószónak. A világnézeti türelem elfogad, tudomásul vesz, és nem kényszerít sem megalkuvásra, sem képmutatásra. Ez a szemlélet szolgálja az ember méltóságát, és ez felel meg a demokratikus normáinknak.

Mennyiben tekinti a tárca irányadónak a Bölcsek Tanácsa Szárny és teher című koncepcióját, melyről jó ideje jelentős szakmai egyeztetések folynak?

- Aki összeveti a Kereszténydemokrata Néppárt Iskola, Erkölcs, Tudás című programját (amely november óta nyilvános a honlapon) a Szárny és Teher oktatási fejezetével, az egyértelműen megtapasztalhatja a mély tartalmi azonosságot. Ez persze nem véletlen, hiszen a Bölcsek Tanácsának munkájába többször is bekapcsolódtam.

Melyek lesznek a legelső intézkedések oktatásügyben?

- A most elfogadott törvénymódosító javaslatok három korábbi intézkedést hoznak helyre. Az egyik módosítás az osztályozás visszaállítását jelenti az alsó tagozatban, ami azt a célt szolgálja, hogy a gyermekek teljesítménye ismét összemérhető legyen. Ennek a lépésnek erős szakmai támogatottsága van, nem véletlen, hogy külföldön is visszaálltak az osztályzásra, mert romlott a gyerekek teljesítménye. Emellett meghagyjuk a szöveges értékelést is, aminek megvan a maga létjogosultsága, ám csak-is kiegészítő lehetőségként.

Az évismétlés lehetősége második osztálytól szintén ezzel kapcsolatos. A tananyag úgy lett kialakítva, hogy azt egy átlagos képességű és szorgalmú gyerek teljesíteni tudja. Aki harmadik osztályra nem tanul meg írni, olvasni, számolni, azt a gyereket nem szabad tovább engedni, mert a „kegyelemből" átengedett gyerek - a tapasztalatok szerint - végleg lemarad. Ilyenkor azt is meg kell vizsgálni, hogy nincs-e olyan problémája a gyereknek, ami miatt őt a közoktatás rendszerében más helyre kell irányítani. Az osztályozás, évismétlés kérdésében persze fontos, hogy ne kövessenek el a tanítók szakmai hibákat, ezért erősíteni kell a munkájuk támogatását és külső ellenőrzését. Biztos vagyok benne, hogy ez esetben érdemben nem fog nőni a buktatási arány.

Egyes hírek szerint eltörlik az általános iskolai kompetenciafejlesztést, holott az Európai Parlament 2006-os ajánlásában olyan kulcskompetenciákat határozott meg, melyek köré az oktatást szervezni kell.

- Nem töröljük el, de átalakítjuk a rendszerét. A harmadik intézkedésünk valóban az úgynevezett nem szakrendszerű oktatás kiiktatása az oktatási rendszerből. Ennek eltörlése egy évig még nem lesz kötelező. Az előző oktatási kormányzat előírta, hogy az 5. és 6. osztályokban a tanítási órák 25 százaléka ne szakrendszerű óra legyen. E mögött egy elhibázott szakmai koncepció állt, amely különválasztotta a kompetenciák, készségek fejlesztését, és azt az ismeretszerzés elé helyezte. Meggyőződésem, hogy ez volt az elsődleges oka a közoktatás hihetetlen színvonalzuhanásának az elmúlt években. Ez mutatkozott meg a középszintű érettségi követelményeiben is, amelyet olyan alacsonyra szabtak, hogy nemcsak 20 százalék az elégséges szintje, hanem olyan primitívek a kérdései, hogy nyolcadikos diákok is könnyedén megírják. Az ismeretet és a kompetenciát együtt lehet csak fejleszteni, s ennek megfelelően kell a tantervet is átalakítani.

Igazak-e a hírek, hogy 90 százalékban központilag meghatározott tantervet készítenek? A sikeres iskolák szabadságát meghagynák-e?

- A magyar társadalom egyik legnagyobb kincse a szellemi tőkéje. A tananyag törzsének központi kijelölésével az állam évszázadok óta annak a kötelezettségének tesz eleget, hogy gondoskodjék a nemzeti és az egyetemes műveltség iskolán keresztüli átadásáról. A most hatályos alaptanterv szakított ezzel a gyakorlattal, ami által gyakorlatilag megszűnt a tantervi szabályozás, szétmállóban a műveltségi kánon foglalata. Ezt a súlyos hiányt kell korrigálnunk. Nem akarunk tantervi diktatúrát, de az sem jó, ami most van, hogy gyakorlatilag az iskola dönti el, hogy mit tanít, és csak a kompetenciákat határozza meg a nemzeti alaptanterv. A két véglet között meg kell találnunk a középutat. A tantervi szabadság időkeretének az alsó tagozaton szükségszerűen alacsonynak kell lennie, itt reálisnak tartom a 10 százalékot, a felső tagozaton a szabadság növekszik, a középfokon pedig kiszélesedik, követve a gyerekek és ifjak életkorral növekvő eltérő érdeklődését. Viszont szabályozott módon ugyan, de mindazon iskolák teljes szabadságát meg kívánjuk hagyni, amelyek más utakat kívánnak járni, és az bizonyíthatóan sikeres lehet az arra nyitott fiatalok számára.

A hírek szerint szándékukban áll egy független, külső szakmai felügyelet felállítása, az érettségi és a felvételi rendszer átalakítása, a felsőoktatáson belül a bolognai rendszer felülvizsgálata vagy a differenciált és sokszínű oktatás megteremtése is. Nagy volumenű tervek, mindezt mikortól tervezik megvalósítani?

- Sokrétű feladatokról van szó, melyeknek a kidolgozása még folyamatban van. Konkrétumokról legkorábban jövőre fogunk tudni beszámolni.

Az oktatásügyből mintegy 100 milliárd forintot vontak ki az elmúlt években. Jut-e jövőre több pénz a közoktatásra? Várható-e az iskolák erőteljesebb központi finanszírozása, s ha igen, ez egyben fenntartócserét is jelent majd? Igaz-e a fejkvótarendszer eltörlésének a híre?

- A fejkvótarendszert mind a köz-, mind a felsőoktatásban meg akarjuk szüntetni, mert ez a fajta finanszírozás mennyiségi szemléletű, s ezáltal minőségellenes. Az iskoláztatás fenntartása az állam kötelessége és felelőssége a modern társadalmakban, így nálunk is. Ebből az következik, hogy az államnak valóban elő is kell teremtenie - természetesen az adófizetők pénzéből - az iskolák működtetéséhez szükséges összegeket. Így hát természetes, hogy az állam nagyobb részt fog kapni és vállalni a finanszírozásból.  A jelenlegi 45 százalékról fel kell tornázni az iskolák költségvetési támogatását a 90 százalék körüli szintre. A fennmaradó hányad az iskola fenntartójára hárul. Amennyiben ennek előteremtésére sem lesz képes, akkor lemondhat a fenntartói jogairól, és átadhatja intézményét az államnak. Azonban hogy lesz-e több pénz szeptembertől az oktatásra, azt minden - a közélet híreire figyelő - ember tudja az országban: sajnos nem. Az utolsó nyolc év rossz kormányzása, az óriási ellopott, elkorrumpált összegek olyan mértékben kiürítették az államkasszát, hogy az iskolák felemelésével - fájdalom - várnunk kell a gazdasági és pénzügyi mutatóink javulására.

Az oktatási tárcának tavaly komoly elszámolási vitája volt az egyházakkal. Tervezi-e a tárca az egyházi iskolák kiegészítő támogatásának idei kompenzációját? Igaz-e, hogy a különféle címen eddig levont önkormányzati támogatásokat ezentúl nem vonják le az egyházi iskolák kiegészítő normatívájából?

- A válasz mind a két kérdésre igen. Igazságot kell végre szolgáltatni ezen a téren is, és teljesíteni a magyar Kormány és a Szentszék között kötött, 1997-ben törvénybe iktatott megállapodást, amelynek értelmében azonos finanszírozás illeti meg az egyházi intézményeket. A hiányt az utóbbi években rendre elcsalták, s hiába állapította meg az eltérést az Állami Számvevőszék, nem történt meg a helyrehozatal. Most a törvényesség, az igazságosság és a méltányosság nevében ennek is eljött az ideje.

Melyek azok a konkrét lépések, amelyeket a tárca a pedagógusok megbecsülésének emelése iránt tenni kíván? Milyen pedagógusszervezetekre számítanak munkájuk során partnerekként?

- Mihelyt az ország anyagi teherbíró képessége lehetővé teszi, emelni fogjuk a pedagógusok életszínvonalát. Addig is csökkentjük az értelmetlen adminisztratív terheiket, kidolgozzuk a pedagógus életpálya-modellt, és minden szavunkkal, tettünkkel, megnyilvánulásunkkal és jogalkotásunkkal azt üzenjük a társadalomnak, hogy értékeljük a kollégák munkáját, és nem hagyjuk becsmérelni, megszégyeníteni vagy bántani őket. Természetesen minden pedagógusszervezet együttműködésére, szellemi támaszára számítunk. Ennek megvalósítása érdekében, valamint a pedagógushivatás presztízsének növelésére tervezzük az egész pedagógustársadalmat reprezentáló hivatáskamara életre hívását.

Olvasson tovább: