Időről időre újra felbukkan a nyilvánosság szintjén az igény a volt titkosügynökök adatainak nyilvánosságra hozatalára vonatkozóan, azonban mint hullócsillag általában gyorsan eltűnik a látóhatárról. A Fidesz-KDNP politikusait és jobboldali értelmiségieket kérdeztünk arról, hogy mi a saját álláspontjuk, illetve a Fideszé a kérdéssel kapcsolatosan.
Simicskó István, az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának kereszténydemokrata elnöke szerint 1990-ben kellett volna foglalkozni érdemben a kérdéssel, ugyanis ha időben kezelték volna a problémát, nem állt volna elő a mostani helyzet, miszerint Közép-Európában egyedülálló módon hazánkban nincsenek nyilvánosságra hozva a volt titkosügynökök adatai. Simicskó szerint, mivel a rendszerváltás után megsemmisítették az akták egy részét, most az a kérdés, hogy lehet-e még egyáltalán igazságot tenni, vagy az igazságot megismerni: nyilván az igazságnak egy szeletét meg lehet ismerni, de a teljeset valószínűleg nem.
Éppen ezért szerinte a Kenedi János-féle bizottság által elkészített jelentés sem nagyon visz közelebb az igazság kiderítéséhez. A jelentéssel kapcsolatosan azt is kifogásolta Simicskó, hogy azt kizárólag egy, az SZDSZ-hez közel álló értelmiségi kör készítette, és gyakorlatilag csak ők végeztek vizsgálatokat az irattárakban. Nem szerencsés ugyanis, ha egyetlen párthoz közel álló személyek végzik az ilyen típusú munkát.
A dokumentumok egy részének megsemmisülése azzal jár, hogy a megmaradt részt alkalmassá teheti különböző manipulációkra.
Simicskó szerint az is kérdéses, hogy akik az eddigi vizsgálatokat elvégezték, hívei-e egyáltalán a nyilvánosságnak és az igazságnak. Ugyanis véleménye szerint az ügynökök közül valószínűleg csak azokat hozzák nyilvánosságra, akik feltehetően hasznosak lehetnek a vizsgálatot végzőknek.
Fontos lenne továbbá a politikus szerint, hogy az is nyilvánosságot kapjon, hogy ki milyen munkát végzett. Nem mindenki követett el ugyanis azonos súlyú cselekményeket, hiszen volt, akit megfenyegettek, zsaroltak, és volt olyan is, aki teljes mellszélességgel, lelkesen végezte ezt a „munkát", és több ember életét is megnehezítette.
Simicskó álláspontja egyébként nagy vonalakban megfelel annak a - fideszes források szerint Kövér Lászlótól származó - „Kövér-doktrinaként" emlegetett vélekedésnek, miszerint nem érdemes a múltat bolygatni, most már a jövőre kell koncentrálni. Simicskó tanácsára kérdeztük Demeter Ervint is a fenti állásponttal kapcsolatosan, az Orbán-kormány volt titkosszolgálati minisztere azonban határozottan állította, hogy nem értesült ilyenről. Amikor tovább faggattuk a kérdésről, „Kövér Lacihoz" irányított, és rövid úton elköszönt.
Lánczi András, a Budapesti Corvinus Egyetem Politikatudományi Intézetének vezetője is úgy gondolja, hogy nagy hiányosságok vannak az ügynökmúlt feltárását illetően. Szerinte azonban a törvényhozás menetéből pontosan kiderül, hogy mi ennek az oka.
A kérdéssel első ízben foglalkozó átvilágítási törvényt 1994-ben hozták meg, amely a III/III-as ügynökökre és besúgókra vonatkozott. A jogszabályban meghatározták, hogy kiket és milyen szempontból kell vizsgálni. 1996-ban elkezdték szűkíteni ezt a kört, gyakorlatilag olyan tisztségviselők maradtak a kutatás fókuszában, akiknek a parlament vagy a köztársasági elnök előtt kellett esküt tennie.
Az 1994-es törvény fókusza több ezer emberre terjedt ki, az 1996-os módosítás a Horn-kormány ideje alatt körülbelül ötszáz pozícióra szűkítette a kört. 2000-ben az újságírókat és a politikai pártvezetőket kötelező átvilágítás alá rendelték. Ugyanekkor bevezették az „önkéntes" átvilágítás lehetőségét ügyvédek, egyházi vezetők részére. Így 2002-ben a Fidesz-kormány alatt körülbelül tízezer főt érintett volna az átvilágítás. A baloldali kormányok tehát általában szűkítették, a jobboldali kormányok pedig próbálták bővíteni a vizsgálati kört. Lánczi szerint ez az egyik legfontosabb oka a mostani helyzetnek.
A másik ok, hogy látszatmanőver folyik a kérdésben. Túladminisztrálták ugyanis az egész ügyet, bizottságokat hoztak létre, melyek látszólag lázasan dolgoznak azon, hogy a kérdés végre megoldódjon, azonban az adminisztráción túl gyakorlatilag nem történt semmi értékelhető az utóbbi időben.
Azt, hogy konkrétan számíthatunk-e előrelépésre a Fidesz-kormány alatt, Lánczi szerint még nem lehet tudni, mivel ez egy olyan része a pártpolitikának, amiről nem szoktak előre beszélni. A kérdés szakmai és politikai részét azonban érdemes külön vizsgálni.
Akiknek ugyanis az elmúlt húsz évben érdekük volt, hogy a témáról minél kevesebb értelmes dolog hangozzék el nyilvánosan, azok a szakmai érvet fogják hangoztatni, miszerint tulajdonképpen lehetetlen az igazság megismerése. A szakmai és a politikai rész között azonban meg kellene találni azt a közös területet, ahol szakmailag megalapozott és politikailag elfogadható megoldást lehet találni. Így ami igazolható adat, azt Lánczi szerint nyilvánosságra kellene hozni.
Jankovics Marcell, a Fidesz Kulturális Tagozatának elnökségi tagja szerint a jelenlegi állapot oka az, hogy nagyon sok ember érintett a kérdésben. „Sok olyan volt ügynök van, akik nem feltétlenül jelentősek, azonban közfunkciót töltenek be, és mivel még nem nyugdíjasok, retteghetnek attól, hogy nyilvánosságra hozzák az adataikat. Sőt, még ha nyugdíjas is az illető, akkor is érintett lehet, mivel generációk jönnek egymás után. Ugyanis ha valakinek az apja érintett, és erről a fiú tud, akkor adott esetben segítheti, hogy ne bukjon le, továbbá ha áldozat, akkor ő is úgy érezheti, hogy áldozata a rendszernek."
Jankovics szerint alapvető fontosságú, hogy az ügynöklisták nyilvánosságra kerüljenek. Azt nem tudja, hogy a Fidesz-kormány alatt lesznek-e lépések ebbe az irányba, viszont úgy gondolja, hogy mindenképpen a rendszerben betöltött szerep alapján kellene nyilvánosságra hozni az adatokat. Akiknek nagyobb a felelősségük, azoknak nagyobb sajtónyilvánosságot adna, akiknek a közreműködése viszont nem volt olyan súlyú, azoknak jóval kevesebbet.
Egy lengyel filmfesztivált hozott példának, ahol feltűnt neki, hogy kiállítási tablóállványokat tettek ki a sétálóutak mentén, és ezeken azon személyek fényképei szerepeltek, akik a dublini kormány tevékenységének kezdetétől az oroszok oldalán vezető szerepet játszottak. Minden személy képét kitették, aki az adott körzetben szerepet játszott az említett időszakban. Jankovics szerint a nyilvánosságra hozatalnak ez a formája jobban megfelel a célnak, mint a sajtó igénybevétele, hiszen Magyarországon már nem olvasnak annyian újságot. Budapesten ezt úgy valósítaná meg, hogy az egyes kerületek központi terein vízálló tablókra helyezné azoknak a képeit, akik az adott kerületben titkos szerepet játszottak 1945 és 1990 között. Nem kapnának nyilván felületet az olyan kis ügynökök, akiket megzsaroltak, de kinn lehetne minden olyan vezető, aki ártott az országnak.
