Saját magát lőhette volna hasba az MSZP, amikor a Fidesszel és a Jobbikkal karöltve próbálta leradírozni az MDF-et az országos és területi listáról. A Fórum szavazói ugyanis részben a Fideszhez, részben az LMP-hez vándoroltak volna – utóbbi formáció pedig nagyobb parlamenti esélyeket nyerve töredékszavazatokat vehetett volna el a szocialistáktól (is). Persze az, hogy az MDF meg tudott kapaszkodni a listákon, nem jelenti azt, hogy be is emelik a választók a parlamentbe – népszerűsége kevés, pénze is, jelöltjei havi 300 ezerből gazdálkodnak.
„Csak a Fidesz” és „csak az MDF nem” – így összegezhető két, többször pálforduló rendszerváltó párt húsz éve. A Fidesz a legkisebb, keményen liberális formációként startolt, és mára a legnagyobb – szélsőjobbos eszméknek és populista balos gazdaságpolitikának egyaránt teret adó – gyűjtőpártként dagadt bele a magyar politikai térbe. Az MDF a legerősebb, középkonzervatív parlamenti pártként lépett színre, és mostanra félliberális-megélhetési csoportosulásként szinte teljesen kifogyott a politikai térből. A párt, amelyik előbb magát metszette ketté, majd a Fidesz vagdalt le belőle vastag darabokat, utána pedig a Dávid Ibolya-féle pártvezetés ritkította a sorokat. Most pedig a jelek szerint az összes párt összekapaszkodott, hogy kilökje az MDF-et a hatalmi elit sáncai mögül.
A kérdés, hogy mi a törekvés racionális oka. Egyes vélekedések szerint az MDF már így is négy évvel tovább élt, mint kellett volna. Legalábbis a 2006-os választásokkor már sokan úgy gondolták, a Fórum nem más, mint a szocialisták trójai falova, amit mesterségesen életben tartottak, és betoltak a jobboldali térfélre, hogy elhozzon pár százalékot a Fidesztől, majd hősi küldetését teljesítve kimúljon. Meg is állt az ütő a szocialista pártban, amikor négy éve az MDF megugrotta az ötszázalékos küszöböt – és így vagy tíz képviselői helyet vett el a baloldaltól. (Ugyanis a Fórumra adott voksok nem vesztek el, a töredékszavazatokat pedig nem osztották szét a többi párt között.) A történeti logikát követve elképzelhető, hogy most az MSZP (a Fidesszel karöltve) biztosra akar menni, nehogy újra a parlamentbe emelkedhessen az MDF.
MDF-s vödörből LMP-s csöbörbe
Csakhogy korántsem biztos, hogy a politikai logika igazolja ezt a forgatókönyvet – ugyanis ha sikerrel járt volna a pártok törekvése, és a budapesti, illetve több megyei lista elkaszálásával gyakorlatilag kilökik az MDF-et a választható pártok közül, akkor egyedül a Lehet Más a Politika (LMP) marad meg alternatívaként azoknak, akik a középről és balról ábrándultak ki, és protestvoksot szándékoznak leadni április 11-én. És megeshetett volna, hogy az LMP könnyedén átviszi az 5 százalékos parlamenti küszöböt. Igaz, a Fidesznek ez alapvetően édes mindegy lett volna – a legnagyobb ellenzéki párt ugyanis úgy kalkulált, hogy a mintegy 3-4 százalékosra becsült MDF-tábor egyharmadát így is, úgy is megkapták volna, ha az MDF elbukik listaügyben, hiszen ez az egyharmad nem szavazott volna az LMP-re. Ezt támasztja alá, hogy az MDF-tábor ezen része erősen húzta a száját az SZDSZ-szel tervezni kötött szövetség miatt is.
Az MSZP viszont, amelyik úgy kalkulált, hogy az MDF-re adandó szavazatok mintegy kétharmada a balos táborból érkezik, csúnyán elszámolhatta volna magát, ugyanis a Bokros Lajos bajuszára és programjára mozdulókhoz még mindig közelebb áll az LMP, mint a szocialista párt. Az már más lapra tartozik – és ebben igazsága van a szocialistáknak –, hogy nem biztos, hogy a vidéken alig beágyazott LMP ugyanakkora sikerrel tudott volna mozgósítani, mint az MDF. És vélhetően ennek a hitnek köszönheti az LMP, hogy sem a Fidesz, sem az MSZP nem próbálta meg ledarálni a különböző választási bizottságokban. Ugyanis az LMP Budapesten erősebb – így egyrészt a Fidesz joggal érezheti úgy, hogy ha a fővárosban gyengébben is szerepel az országos átlagnál, a vidék bőven ellensúlyozza az eredményt, másrészt a Budapesten az átlagnál népszerűbb MSZP talán elhiszi, hogy a fővárosban állja a sarat a Fidesszel szemben.
Mindenesetre a két nagy párt (és a Jobbik) karöltve próbálta levadászni az MDF egyéni képviselőjelöltjeit, hogy nyilvántartásba vételük megkérdőjelezésével nyolc alá csökkenjen Budapesten – ahol Bokrossal a legtöbben szimpatizálnak – az egyéni képviselőjelöltek száma, ebben az esetben az MDF ugyanis nem állíthatott volna fővárosi listát. Némi választási bizottsági és bírósági huzavona után azonban az Országos Választási Bizottság rábólintott az MDF lajstromára, így a párt jóval közelebb került az esetleges parlamenti újrázáshoz. Ami persze korántsem automatizmus, a nagyobb pártok kalkulációi szerint ugyanis az MDF 3-4,5 százalék körül teljesíthet a választásokon, és hasonlóra saccolják az LMP eredményét is. Ez azt jelenti, hogy mintegy 6-9 százaléknyi voks veszik el – ezt a 480-720 ezer töredékszavazatot a többi párt között osztják szét.
Fórumos káoszideológia
Hogy az MDF kivérzik a jelenlegi választásokon, az többé-kevésbé borítékolható úgy két hónapja. Azóta az MDF ugyanis úgy viselkedik, ahogy a hatalmas gyűjtőpártok szoktak – egyszerre próbál helyet szorítani a konzervativizmusnak, a gazdasági populizmusnak, illetve egyfajta liberalizmusnak. Csakhogy az a sokszínűség, amit egy gyűjtőpártnál legitimál a tömeg, az MDF esetében inkább káoszideológiának tűnik. És nem véletlenül: a pártban megjelenő eszmeköröket nem egy koherens rendszer részeként emelte be az MDF – a jelenlegi pártot ugyanis meg- és túlélési alapon kalapálták össze. Emlékeztetőül: az MDF az EP-választásokra fedezte fel Bokros Lajost, hogy becsábítsa a szocio-liberális szavazókat – sikerrel. A címerfiguráért cserébe kijárt egy EP-képviselői hely a Fórumnak. Hogy ezek után az SZDSZ-szel próbált egy választási országgyűlési szövetséget tető alá hozni az MDF, akár szerves folyamatnak is lehetne tekinteni, csak éppen nem az.
Az EP-választás világosan megmutatta, hogy a szocio-liberálisok és baloldaliak az önálló MDF-re is hajlandók szavazni, és mivel tudható volt, hogy a Retkes Attila elnökölte szabad demokraták nem lesznek képesek önállóan indulni, attól sem kellett tartani, hogy a kiélezett országgyűlési választási döntéshelyzetben a liberálisok inkább anyapártjukat ikszelik be a szavazólapon. Ami mégis kívánatossá tette az SZDSZ-t (és többek között állítólag ezért forszírozta a szövetséget az MDF kampánytanácsadó cége, a Political Capital), az az SZDSZ pénze és infrastruktúrája volt – pontosabban ahogy utólag kiderült, a pénz és az infrastruktúra illúziója. Pártpletykák szerint Mesterházy Ernő (Demszky Gábor főpolgármester főtanácsadója) jelentős összeget ígért a közös kampányra, de szava elszállt, miután a terebélyesedő BKV-botrányok kapcsán előzetes letartóztatásba, majd házi őrizetbe helyezték.
Fillérkortesek
A liberális infrastruktúráról közben kiderült, hogy nincs, pénzből pedig a Hetek információi szerint 25 milliót tolt át az SZDSZ, ami vajmi kevés, hiszen egy kampány égeti a pénzt. Az MDF 77 egyéni jelöltje pedig havi 300 ezer forintos pártapanázsból, azaz összesen 23-24 millió forintból gazdálkodhat februárban, márciusban és április első felében. (Az legalább vigasztalhatja az MDF-et, hogy most esélye sincs, hogy törvénytisztelő módon ne lépje túl a jogszabályok által a korteshadjáratra engedélyezett 386 millió forintot.)
