hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Jobbik: egy igazi botránypárt
Gaudi-Nagy Tamás helyreigazításával

2010. 04. 10.
Ha hiteltelenné válik, a gárdisták saját kezűleg fogják kirángatni az Ország­gyűlésből a Jobbikot - „fenyegetőzött" a közelmúltban az Új Magyar Gárda főkapitánya. Kiss Róbert kijelentése nyilvánvaló kampányfogás, ám ha komolyan vennék, már régen rángathatnák a jobbikosokat. Összeállításunkban néhány olyan esetet vázolunk fel, ahol az érintettek saját elveikkel fordultak szembe - többnyire következmény nélkül.

A Jobbik országos listájának harmadik helyén indított Pörzse Sándor az MSZP-vel kapcsolatban április elején azt mondta: „ahogy viselkedtek az elmúlt húsz évben és különösen az elmúlt négy évben, gyakorlatilag indirekt népirtást hajtottak végre". Ha elfogadnánk Pörzse véleményét, akkor azt is el kellene könyvelni, hogy Pörzse részese volt a „népirtásnak". A Jobbik jelöltje ugyanis 1998-ban részt vett az MSZP kampányában. 1994-ben a Fidesz kampányában vett részt, 2002-ben pedig - saját élménybeszámolója alapján - nagygyűléseken ordibálta, hogy „Viktor, Viktor!".

Az önmagát a „rend pártjaként" definiáló Jobbik politikusa szó szerint a tettek embere: tavaly novemberben kétszer is megütötte Szigetmonostor alpolgármesterét egy étteremben. Pörzse állítólag azt sérelmezte, hogy a szomszédos asztalnál meghallotta a „gárdista" szót, amit ő egyértelműen provokációnak vélt. Pörzse alapító tagja a tavaly jogerősen feloszlatott félkatonai szervezetnek.

Kezdettől fogva tudták

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!