hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A hét eseményei

2010. 04. 23.
A többség elégedett a választási eredményekkelA Nézőpont Intézet felmérése szerint az összes megkérdezett 72 százaléka elégedett az országgyűlési választás első fordulójának eredményével, 57 százalékuk szerint pedig „inkább jobb lenne”, ha a Fidesz kétharmados többséget szerezne. A Fidesz-szavazók 95 százaléka elégedett az eredményekkel, amíg az MSZP-szimpatizánsok háromnegyede elégedetlen. A jobbikosok 43 százaléka csalódott, az LMP táborának pedig 47 százaléka mondta magát elégedetlennek.Kövér: nem lesz adócsökkentésKövér László, a Fidesz választmányi elnöke szerint az új kormány ebben az évben nem fogja csökkenteni az adókat és járulékokat, a vállalkozók e terhei a ciklus végére, a munkavállalóké pedig az azt követő két évben mérséklődhetnek. „Ha úgy zárjuk le ezt az esztendőt, hogy még mindig minden működik, akkor a legnagyobb nehézségen talán túl vagyunk, s lehet azon gondolkodni, hogyan tudjuk az ország szekerét újra fölfele tolni” – fogalmazott Kövér.Vona a külügyi bizottságot akarjaVona Gábor, a Jobbik elnöke azt szeretné, ha pártja képviselője elnökölné az új összetételű Országgyűlés külügyi bizottságát, és a Jobbik helyet kapna a nemzetbizton­sági bizottságban is. A pártelnök szavai szerint a Jobbik azért szeretne ötven fő feletti létszámú frakciót a parlamentben, mert a párt „nem titkolt célja”, hogy szeretnék köztársasági elnöknek javasolni Morvai Krisztina EP-képviselőt.

Az MSZP költötte a legtöbbet a kampányra
Az MSZP-nek hatszor többe kerül egy képviselői hely, mint a Fidesznek; a pártok eddig 1,6 milliárd forintot költöttek a választási marketingre. A kepmutatas.hu adatai szerint két párt már bizonyosan túllépte a 386 milliós keretet. Az MSZP 652 milliót, a Fidesz 485 milliót vert el. Az MDF 170 milliót, a Jobbik 150 milliót, az LMP 104 milliót költött, az SZDSZ pedig úgy adott ki 32 milliót, hogy a választáson gyakorlatilag nem is vett részt.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!