Kereső toggle

Koldusipar

Anita 19 éves korára karriert épített mások pénzéből

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

„Ismered a Ferenciek tere aluljárójában kéregető görnyedt hátú nénit? Az egy román vendégmunkás férfi, aki rájött, ezzel a munkával többet keres, mint az építőiparban” – avat be a kéregetők (al)világába Anita, aki maga is öt éve keresi hasonlóképp a kenyerét. Nem is akárhogy.

Mennyit keresel?
– Nem lehet pontosan megmondani, nagyon változó, mindig attól függ, milyen kedve van az embereknek. De 5–10 ezret mindig.
Hetente?
– Dehogy, egy nap alatt. 4–5 óra alatt általában összejön ennyi. Karácsonykor több is. Ha megvan, elmegyek a körúti bankba, és beteszem a pénzt. Ott van egy bankszámlám, és szépen gyarapodik. Külföldre akarok utazni.
Mit jelent neked koldusnak lenni? Szükségállapot, foglalkozás, karrier?
– Először is elmondanám, az ebből élők számára mindig külön fogalmat jelent a koldus és a kéregető. Engem ne hasonlítson senki azokhoz a koldusokhoz, akik lesütött szemmel a cipőjük orrát bámulva és megaláztatva kéregetnek! A kéregetés egy külön világ, ahol kapcsolatba kerülhetek az emberekkel: én rájuk mosolygok, ők pedig boldogan szabadulnak meg a feleslegtől.
De ők azért megdolgoztak.
– Én is dolgozom! A reggeli műszak 6 és fél 7 között kezdődik. Azért működik ennyire a dolog, mert én megtanultam jónak és kedvesnek lenni. Ezenkívül én is minden esetben, ha kérnek tőlem, adok. Sőt, egy nálamnál sokkal inkább rászoruló családot rendszeresen, már három éve támogatok, a saját keresetemből.
Hogy jutottál el az utcáig?
– Tizenegy éves voltam, amikor édesanyám meghalt. Addig mindenem megvolt. Édesapám alkoholista volt, onnantól állandóan ütött-vert minket, aztán tizennégy évesen engem kidobott az utcára. Elmentem dolgozni, de hamar rájöttem, hogy állandóan hülyének akarnak nézni, nem fizettek ki. Apám körözést adott ki ellenem, míg én a Skála mögötti lezárt területen laktam. Időszakonként eljöttek értem a rendőrök, két-három hétre hazakerültem, de mindig újból elmentem.
A testvéreiddel mi lett?
– Testvéreim közül az egyik lop, a másik prostituált. Prosti én is voltam egy ideig. Nekik én csak egy koldus vagyok.
Hogy jöttél rá, hogy a koldulás lesz számodra a „kifizetődő”?
– Egyszer, mikor épp otthon voltam, apám a fejemhez vágott egy vastálcát. Innentől a rendőrök sem vittek soha vissza hozzá. Még volt valamennyi pénzem, elkezdtem játszani, de hamar elfogyott. Kimentem koldulni a combnyakcsont-elhalásommal, és összeszedtem annyit, hogy egész éjszaka ott tudtam lenni a játékteremben. Ekkoriban kaptam egyszer egy húszezrest valakitől. Azt hittem, játékpénz, mert még sosem láttam olyat.
Mikor már nem volt mit felvennem, már mindennap koldultam. Cipőt, ruhát, ezeket máig én termelem ki magamnak. Eredeti ruhákat is tudok venni, nem kell használtat. Iskolába járok; amikor elkezdtem, hatodikos voltam, most hetedikes vagyok a bukások miatt.
Nem próbáltak beszervezni?
– Engem nem. Általában külföldieket szoktak, mert a koldusmaffiát irányítók is nagy részben külföldiek, akiknek a saját országukban nincs akkora piacuk, mint Magyarországon.
Említetted, voltál prostituált is.
– Kiálltam a nyugati aluljáróba két-három hétig, miután tizenhét  évesen megszültem gyermekemet, akit elvett a gyámhivatal. Vissza akartam szerezni, ez volt az anyai kötelességem, és ehhez össze akartam szedni a szükséges összeget. Egyszer csak azt mondták, felejtsem el az ötletet, zárt örökbefogadás történt. Prostituáltként egyébként kevesebbet kerestem, pedig sokkal többet dolgoztam. Az egyik kliensem lett később a barátom, ő hozott ki ebből a világból.
Mi lett a gyermekeddel?
– Már nem tehetek érte semmit. Örökbe adták, így fog felnevelkedni.
Mindezek után nem gondolod, hogy valami normálisabb munka után kellene nézned?
– Nem is tudom, ki akarok-e törni ebből. Persze, majd ha normális munkám lesz, akkor sem fogom megbánni, mert itt nem csak az anyagiakról van szó. Vannak barátaim, akik a mai napig nem tudnak róla, hogy koldulok, és nem is akarom, hogy megtudják. Azt szégyellném, ha egy barátom megtudná. Tudat alatt tudom, hogy ez erkölcstelennek számít, de mégis muszáj megtennem. A párom megpróbált lebeszélni, de mondtam neki, hogy ameddig tudom csinálni, csinálom is. Ez olyan, mint egy függőség: vannak emberek, akiknek ez nem csak a pénzről szól.
Ez mindenkinél függőség lenne? Miért van ennyi koldus Budapest utcáin?
– A koldusok nagy részének esze ágában sincs elmenni dolgozni havi 80–100 ezer forintos keresetért, pedig 95 százalékuk megtehetné. Némelyikük azonban ennél sokkal többet keres.
Vannak álmaid?
– Tánctanár akartam lenni, csak már nem lehetek a lábam végett. Még kiskoromban lett combnyak-csont-elhalásom, amiről papírom is van. Azóta ezzel koldulok, vannak bizonyos technikák, amikkel látványosabbá lehet tenni a sérüléseket.
És ezt nem tartod megalázónak?
– Egyáltalán nem, koldulni nem bűn. Figyelj, jobban jártam volna, ha elmegyek lopni?
Mit szeretnél a jövőben kezdeni magaddal?
– Nem érdekel, túl fiatal vagyok ilyeneken gondolkozni.

Olvasson tovább: