Kereső toggle

Gyurcsány Canossája és a Molnár Oszkár Párt

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Október 23-án a Fidesz elnöke országzászlót avatva Nagytétényben mondott beszédet, egy héttel később pedig a volt miniszterelnök tartott szónoklatot az MSZP húszéves jubileumán. A két beszédben érdekes módon ezúttal - látszólag - több hasonlóság is mutatkozott.

Orbántól már megszokhattuk az emelt hangú szónoklást, ám a politikától fél éve visszavonult Gyurcsány a korábbiakban nem mondott ilyen tónusú, ennyire felsrófolt frekvenciájú beszédet. Tartalmi értelemben - az elsődleges szinten legalábbis - mindketten a harc motívumára helyezték a hangsúlyt, noha Orbán a harcot inkább védekezésként, Gyurcsány inkább támadásként definiálta.

Érdekes módon a Fidesz elnöke beszédében nem is a választásokig tartó küzdelemre, mint inkább az azt követően megvívandó harcra fókuszált, nyíltan azt sugallván ezzel a beállítással, hogy a választásoknak igazából már nincs is tétje. Ugyanakkor Orbán nem mulasztotta el, hogy felhívja hallgatósága figyelmét a választások utáni éberségre, arra, hogy vigyázni kell: az MSZP egyáltalán nem nyugszik majd bele hatalmi pozíciójának elvesztésébe, s a Fidesznek kemény ellenzékkel kell számolnia. Ezzel a retorikával Orbán egy korábbi, épp elégszer bírált szlogent melegített fel: az egészpályás letámadást. Emlékezzünk csak: a baloldal ezt arrogáns terjeszkedésként, az állam politikai célú felhasználásaként értelmezte, miközben a Fidesz - nem kis fricskával - a baloldali túlhatalommal szembeni védekezésként aposztrofálta. Most dettó. Ha a választásokon - sugalmazta Orbán - a baloldalnak nem is marad kormányzati hatalma, de marad neki számos egyébfajta hatalma, s ezzel az informális (a Fidesz előszeretettel mond hálózatit) hatalommal szemben  továbbra is védekezni kell.

Nyilvánvaló, hogy a még Gyurcsány miniszterelnöki idejében kialakult koreográfia szerint a volt miniszterelnök beszéde (megint csak első ránézésre) Orbánéra rímelt. A politikába hosszú idő után - de úgy tűnik, nem végleg - visszatérő exkormányfő két ponton támadta elsősorban Orbán beszédét: először azt a tételt, hogy a Fidesz csak védekezik; másodszor azt, hogy a választás már eldőlt. Nyilvánvaló, hogy a maga szempontjából mindkét támadási pont kiválasztása jogos: hogyan is ismerhetné el egy kormányzó párt az ellenzék diagnózisát? Ráadásul akkor, ha az ellenzék vezére e megjegyzésekkel a „futottak még" kategóriába akarná sorolni a baloldalt? Jogos tehát a rá való reagálás, de egyáltalán nem mindegy, hogy milyen lesz a cáfolat.

Először: a Fidesz védekezéséről szóló orbáni tétel cáfolatára Gyurcsány az itt és most végveszélyt jelentő, agresszívan, sőt ragadozó módjára támadó Fidesz képével operál. Benyomásunk szerint az elmúlt hónapokban a Fidesz eléggé vigyázott arra, hogy ne kövessen el olyan hibát, ami agresszívnak vagy támadónak tünteti fel. Természetesen a Fidesz csípőből mindent kontrázott, amit a kormány(párt) javasolt, de ez még távol van a ragadozástól. A csípőből tüzelő, ám azért kiszámítható és a ragadozó (értsd: antidemokratikus és részben antiszemita) Fidesz közötti ellentmondás feloldására a szónok érdekes verbális eszközt választ: a Fideszt sok-sok ezer Molnár Oszkár potenciális pártjaként festi le, felvázolva a minimum sajátos megállapításokat tevő képviselő meghatványozódásából fakadó veszélyeket a demokratikus politikai közösségre. Másodszor: egy ilyesféle módon kreált Molnár Oszkár Párttal szemben megszületik a „Demokraták, ébresztő!" felszólítás. A felszólítás célja, hogy Orbánnak a választások utánra irányuló diskurzusát megtörve azt a választások előtti térbe vigye vissza, és erről meg is győzze az MSZP csüggedő táborát.

Néhány elemző felhívta már a figyelmet egy ilyen hangvétel és tartalom MSZP-re irányuló kockázataira, például arra, hogy a nem túlságosan népszerű ex-miniszterelnök mostani szónoklata tovább radikalizálhatja a Fidesztől jobbra álló, Gyurcsány nélkül sem túlságosan békés radikáljobboldalt. Meglehet, hogy Gyurcsány „visszatérése" kiváltja ezt a hatást, de ama másikat, a Fidesz radikalizálódását bajosan. Orbán pártja jó ideje nem veszi fel az eléje dobott kesztyűt, sőt az elmúlt időszakban számos alkalommal elhatárolódott a Jobbiktól. Más kérdés, hogy a Fidesz ez irányban tett lépései nem elégítik ki a baloldalt, amelynek immáron egyik fő támadási fegyvere a Molnár Oszkár Párt „szörnyeteg" mivoltának bizonygatása.

De mielőtt elmerülnénk a két beszéd egymásra rímeléséből fakadó tanulságok sorolásában, tételezzük fel, hogy Gyurcsány beszédének ezúttal mégsem az a fő üzenete, ami elsőre annak látszik. Azaz bármenyire is csábító, mégsem a „Demokraták, ébresztő!" felhívás a fősodor. Ahhoz, hogy erre a másik üzenetre ráleljünk, szempontot kell váltanunk, és Gyurcsány mostani beszédét nem Orbáné, hanem saját őszödi beszéde mellé kell állítanunk. Ha ezt tesszük, sok minden más megvilágításba kerül, s előtűnik a mostani beszéd uralkodó tónusa: az önkritika.

Gyurcsány - érthető okokból - nem saját kormányzati teljesítményéért kért elnézést, hanem teljes őszödi helyzetértékeléséért. A „hazudtunk", „böszmék voltunk" stb. akkori helyzetértékelésével szemben kifejezett önkritikának kell felfognunk a szónok mostani helyzetértékelését, amely szerint az MSZP-nek ma büszkének kell lennie elmúlt hét-nyolcéves kormányzati teljesítményére. Valamelyik nem stimmel: vagy az őszödi, vagy a mostani.

Az ellentmondásnak azonban van feloldása, s talán éppen ez vezet el Gyurcsány jövőbeli szerepének értelmezéséhez. Logikailag nézve, ha Gyurcsány valamikor vissza akar térni a politika első vonalába, tabula rasát kell csinálnia, mert már nem lesz elég neki a 2004-2006 közötti teljesítmény megismétlése. Akkor Gyurcsány nagyon vert helyzetből egy második ciklusra is hatalomban tartotta a pártot, s ez a tényleg komoly teljesítmény roppant erős legitimitást adott neki. Nem feltétlenül mindenkit, de azért uralni tudta a rendkívül szerteágazó, érdekektől szabdalt párthierarchiát. Csakhogy az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülésével megakadt a karrier felívelése. 2006 nyara óta Gyurcsánynak két választása van: vagy elfogadja, hogy csakis a párthierarchián keresztül vezet az út, vagy új pártot alapít. Látható módon az utóbbit nem akarja, marad tehát számára az előbbi, amihez a nyilvános vezeklésen keresztül vezet az út. A Fidesz ostorozása mögött tehát egy sokkal mélyebb, egyúttal távlatosabb üzenet húzódik meg: az exminiszterelnök „megtanulta" az MSZP-t, s beismeri, hogy 2006-ban súlyosat hibázott. Úgy látszik, hogy a „büszke baloldal" az a dobbantó, amelyről elrugaszkodhat. A „ragadozó jobboldal" ehhez csak kellően nyomatékos ellenpont.

Olvasson tovább: