Kereső toggle

Csak az jöjjön, aki bírja

Egészségügyi dolgozók vészhelyzetben

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Túlzott leterheltség, folyamatos stressz, a testi tünetek elhanyagolása - egyre több embert érint az infarktusveszély Magyarországon. A legveszélyeztetettebbek az egészségügyi dolgozók és a mind fiatalabb férfiak.

„A legnagyobb probléma az egészségügyben a rendkívüli túlterheltség, általános a kiégettség - mondja Takács Edit 31 éves főnővér Budapestről. - Nyolc éve még nem volt ilyen a helyzet. A kardiológián és a belgyógyászaton dolgozva azt láttam, hogy borzasztóan meghatározó a gazdasági környezet, nincs biztosítva a betegellátás anyagi háttere. Az, hogy a betegek maguk váltják ki a gyógyszereiket, az a legkevesebb. El is vannak fáradva a kollegák, nagyon kevés nővér van, két éjszakásra jut egy kórházi osztály, azaz 50 beteg."

Edit szerint az a legaggasztóbb, hogy egyre több a beteg, és egyre fiatalabb korosztályokat érint az infarktus, ami első sorban a krónikus stressz következménye. „A kardiológián 5 évvel ezelőtt még nagy számban voltak »töltelék betegeink«, ami azt jelentette, hogy a tünetek mögött nem koronária betegség állt - meséli a nővér. - Ma viszont már nincsen ilyen jelentkezőnk: az esetek 95 százalékában infarktusok, elzáródások, szűkületek állnak a mellkasi szorítás, végtag-zsibbadás vagy egyéb tipikus tünetek hátterében."

Az infarktus terén leginkább a férfiak veszélyeztetettek, a negyven fölötti korosztály, de egyre gyakrabban kerülnek be az osztályra fiatalabbak is. Editéknek van 18 éves infarktusos betegük is, miközben néhány éve még az átlagéletkor 60-70 év volt. A nővér szerint ennek elsődleges oka a helytelen életmód, a fokozott munkatempó, a tünetek elhanyagolása, és kevésbé a genetikai hajlam. „Az első infarktus az érintetteknél 40-50 év körül jön. Az életveszélyes állapotban lévők, vagy már újraélesztett betegek esetében a betegek 30 százalékát veszítjük el" - mondja az ápolónő. Az infarktusveszély a mai orvostársadalmat fokozottan sújtja. Az állandó szorongást az egészségügyisek Edit szerint főleg dohányzással vezetik le. Nem véletlen, hogy - amint azt a nemdohányzók érdekeiért harcoló jogvédők is megerősítik - sok tüdőgyógyász is láncdohányos.

„Azt látom, hogy a növekvő betegszám, s az ebből adódó töméntelen adminisztráció miatt egyre inkább átállunk a 24 órás kardiológiai ellátásra. Ugyanakkor egyre kisebb a beáramlás a szakmába, inkább elmennek az orvosok - véli Edit. - Mindeközben vészes az ápolóhiány. A túlterheltség oda vezet, hogy személytelenné válik az ellátás, általános a kiégés. Nemrég dolgoztam intenzíven is, és láttam, hogy ott az ápolók kevéssé alakítanak ki kapcsolatot a betegekkel. Ugyanakkor a gyógyulási esélyeket nagyban meghatározza az ellátás emberséges volta. De a személyzet csak így tud védekezni a fáradtság ellen."

Betegcsere, elfelejtette beadni a gyógyszert vagy összekeverte - ezek az első kifáradási tünetek, amelyek jelzik, hogy ideje szabadságra küldeni az ápolót. Minél jobban megyünk a sürgősségi ellátás felé - kardiológia, traumatológia -, annál nagyobb az egészségügyisek fizikai-lelki leterheltsége. „Más országokban annyiból jobb a helyzet, hogy megvan a kellő létszám, és világosan le vannak osztva a feladatkörök, a szakvégzettségnek megfelelően - mondja Edit. - Rekreációs lehetőségek, pszichológus is a dolgozók rendelkezésére áll. Nálunk a túlélésre hajt az egészségügy, folyamatos megvonások, csődveszély, elbocsátás veszélye lebeg az emberek feje fölött. Annyi biztos, hogy aki nem elhívatott ebben a szakmában, az nem is tud sokáig benne megmaradni."

A Medical Journal of Australia által publikált ausztrál kutatás szerint a krónikus betegségek erősen köthetők egyes foglalkozásokhoz. Így az egészségügyben különösen gyakori az infarktus, a különböző pszichés megbetegedések, a depresszió előfordulása. A kutatás szerint az orvosok a teljes populációhoz képest 5-6 évvel kevesebb évet élnek, gyakoribb körükben az öngyilkosság és a szenvedélybetegségek. A legkritikusabb helyzetben a mentősök vannak, akik 50-55 éves korukban „menetrendszerűen" infarktust kapnak.

„A különböző országokban nincsenek igazán nagy eltérések az egészségügyben dolgozók testi-lelki állapota között" - mondta el kérdésünkre Hegedűs Katalin szociológus. A főbb tendenciák mindenütt hasonlóak, függetlenül attól, hogy milyenek a körülmények. Mindenhol megjelenik a stressz, és az abból fakadó jellegzetes betegségek, infarktus, magas vérnyomás, depresszió, pszichés és szenvedélybetegségek, illetve pszichoszomatikus tünetek. Magyarországon a rendezetlen munkakörülmények és a túlterheltség csak nehezítik a helyzetet. A foglalkozások körében az orvosi és különösen az ápolói szakma a legveszélyeztetettebb. A válások és az abortuszok száma is sokkal magasabb az egészségügyi dolgozóknál, mint a teljes népesség körében, sőt, társas támogatottságuk kimutathatóan erősebb a családon kívül, mint belül - a hosszú munkaidő, a több műszakos munkarend nem kedvez a magánéletnek.

„Az érzelmi-fizikai túlterheltség mellett a krónikus, egészségkárosító stressz másik oka a képzésben keresendő, a felkészítés hiányában a várható kihívásokkal szemben - taglalja Hegedűs Katalin. - Az utóbbi években óriási túljelentkezés mellett indultak meg egyetemi kurzusok, melyeken szó van arról, hogyan kommunikáljunk a haldokló betegekkel, a halál értelmezése, az eutanázia kérdése vagy a fájdalomcsillapítás alapelvei. Az ilyen tabukérdésekkel foglalkozni kell, hiszen az ezzel kapcsolatos attitűd megváltoztatható, a szorongás csökkenthető."

„2000-ben készítettünk egy nagyobb felmérést, melynek során a megkérdezetteket felosztottuk súlyos és nem súlyos betegekkel foglalkozó, valamint nem egészségügyi dolgozókra" - számol be a szakember. A három csoport közül messze a legjobb testi-lelki állapotban voltak a nem egészségügyi dolgozók, míg a súlyos betegekkel foglalkozó egészségügyisek a legrosszabb mutatókkal rendelkeztek. Az onkológusoknál a gyomor- és nyombélfekély, a pszichiátriákon dolgozóknál a daganatos betegségek aránya volt kiugró, míg a legrosszabb, depresszióval sújtotta helyzetben a mozgásszervi rehabilitáción végtagamputáltakkal, tehát fiatal sérültekkel is foglalkozó szakemberek voltak. Nagyon kevés helyen zajlanak esetmegbeszélések, ahol a dolgozók megbeszélhetnék a tapasztalataikat egymással. Ma Magyarországon egy szakorvosra gyakran napi 70-100 beteg jut, mindennek komoly lelki-testi veszélyeztetettség a következménye - figyelmeztet a kutató.

További elvonások az egészségügyben

Az egészségügyből történt idei, 30 milliárd forintos forráselvonást követően jövőre további, mintegy 20 milliárd forintos elvonást tervez a kormány az Egészségügyi Alap adatai szerint. Egy minapi konferencián Székely Tamás egészségügyi miniszter az egészségügyi intézmények fokozódó pénzhiányának és tartozásainak kezelésére további ágyszám-csökkentést javasolt. A forráshiány növekedését Székely szerint enyhítheti egyrészt, hogy a kötelező alapellátás feltételeit októbertől új jogszabály írja elő. Másrészt - amennyiben a kormány jóváhagyja - szintén októbertől lép érvénybe a „betegellátás fix finanszírozásának koncepciója". Ennek lényege, hogy az intézmények ezentúl előre meghatározott fix összegből kénytelenek gazdálkodni, és nem az ellátott betegszám alapján kapják az OEP-költségtérítést.

A bizalom hiánya károsítja az egészséget

Nemzetközi viszonylatban a magyarok máig sereghajtók mind az egészségi, mind a halálozási mutatók tekintetében. A WHO adatai szerint a világranglistán hazánk a 90. helyen szerepel a 16-60 évesek halálozási arányát tekintve. A legfőbb halálokok - úgymint daganatos, szív- és érrendszeri megbetegedések, májzsugor, tüdőtágulat, öngyilkosság - az önpusztító életmóddal és az átlag feletti depresszióval függnek össze, nem pedig a gazdasági fejlettséggel.

A 40 év feletti magyar férfiak egészségi állapota különösen rossz: mindössze 60 százaléknyi esélyük van arra, hogy megérik a 65. életévüket. Ausztriában ez az arány 82 százalék, holott a hatvanas években jobbak voltak a mutatóink, mint az osztrákoknak. Enyhébb mértékben, de a nőknek is lényegesen rosszabb ma a lelki és testi egészsége, mint azt a gazdasági-társadalmi körülmények indokolnák - ez derült ki a Hungarostudy 2006 országos felnőtt egészségvizsgálatból.

A kezelést igénylő depresszió gyakorisága a magyar lakosság körében drámaian magas, ma minden ötödik felnőtt pszichiátriai kezelésre szorulna. Ahogy haladunk kelet felé Magyarországon, úgy növekszik a megbetegedések, a depresszió, valamint a korai halandóság aránya. A magyar népességben az elmúlt 50 év alatt lezajlott drámai egészségromlás legfőbb oka a kutatók szerint, hogy az úgynevezett társadalmi tőke: a bizalmon, együttműködésen alapuló emberi kapcsolatok hálózata eltűnt a magyar társadalomból. A kutatók szerint anno politikai szándék is közrejátszott abban, hogy közös értékrend híján a bizalmatlanság, a szabálysértő magatartás vált a túlélés egyedüli normájává, a fogyasztás pedig elsődleges életcéllá lépett elő. Ma a megkérdezettek 85 százaléka szerint az érvényesüléshez elengedhetetlen a szabályok áthágása. Mindez rányomja a bélyegét a munkahelyi viszonyokra is, melyek nagyrészt átláthatatlanok, kontrollálhatatlanok a munkavállalók számára, s így komoly stresszforrást jelentenek.

Mindeközben rendkívül megnőttek a társadalmi különbségek, ami önmagában is feszültségkeltő hatású. Az elszegényedéstől való abnormális félelem, súlyosbítva a „senkiben sem bízhatok" érzéssel, krónikus stresszt, depressziót idéz elő az emberekben, amibe tömegek betegszenek vagy halnak bele a 40 év fölötti korosztályban. A magyar társadalom materialista értékrendet követ, kizárólag pénzben méri a sikert, miközben a legtehetősebb és legszegényebb rétegek között régóta hét-nyolcszorosak a jövedelmi különbségek, ami a nyugat-európai átlag kétszerese. A jövedelem, illetve az életesélyek elsődleges meghatározója az iskolázottság: egy diplomás férfi tizenhét évvel él tovább, mint nyolc általánost végzett társa. A jelenleg várható átlagos élettartam férfiak esetében 67, nők esetében 75 év.

Olvasson tovább: