hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Halálbrigád járja az országot
Megrendelésre, politikai célból is gyilkolhatnak

2009. 08. 08.
Egy volt magas rangú rendőrtiszt szerint politikai megrendelésre követhetik el a roma-gyilkosságokat, hogy így destabilizálják az ország közbiz-tonságát, politikai közéletét. Ficsor Ádám titkosszolgálati miniszter az üggyel kapcsolatban annyit mondott lapunknak, hogy ez „már a legalja lenne”, ezt nem tudja elképzelni.

A szabolcsi Kislétán a falu határában levő házában hétfőre virradóra sörétes vadászfegyverrel megöltek egy negyvenöt éves roma asszonyt, gyermekét pedig életveszélyesen megsebesítették. Az áldozatokra a rokonok találtak rá, akik reggel keresték az asszonyt, mert úgy volt, hogy napi ötezer forint napszámért megy dohányt törni. Az ajtó nyitva állt, bent pedig csupa vér volt minden.

Az elmúlt hónapokban több, hasonló támadás ért kistelepüléseken, javarészt a falvak szélén élő romákat, ezért a rendőrség együtt kezeli a támadásokat. Bár a jelenlegi támadás annyiban különbözik a többitől, hogy nem golyós, hanem sörétes fegyverrel követték el (ilyent ezzel az esettel együtt csak háromszor alkalmaztak), illetve hogy a kislány - akinek testéből mintegy negyven ólomdarabot kellett kioperálni - vélhetően túléli a támadást, így lehet, hogy személyleírást tud adni a támadókról.

Sándor István nyugalmazott rendőrtiszt úgy fogalmazott: elképzelhető, hogy a választások közeledtével politikai megrendelésre követik el a romagyilkosságokat, az ország közbiztonságának és közhangulatának az aláásására. Az egykori főnyomozó többek között arra alapozza az állításait, hogy szerinte a magyar-roma együttélésre soha nem voltak jellemzőek az ilyen jellegű leszámolásos gyilkosságok, azaz rasszizmusból soha nem követtek el ennyire kegyetlen és sorozatjellegű gyilkosságokat. Így a romák azért válhattak célponttá, mert rajtuk keresztül lehet destabilizálni az ország közbiztonságát, s lejáratni az ország nemzetközi hírnevét.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!