hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Eddig mindenki tagadja a tiltott őssejtkezelést
Bizonyítási eljárás

2009. 08. 08.
Elképzelhető, hogy további gyanúsítottakat vesz őrizetbe a rendőrség a múlt héten kirobban őssejtbotrány kapcsán. A nyomozók szerint az eddig ismert nyolcnál nagyságrendekkel több páciens kapott tiltott – és szakértők szerint akár halált is okozó – kezelést az IRM Kft. jóvoltából. Az orvosi projektet egy amerikai üzletember költöztette Magyarországra, miután a BBC leleplező riportja kapcsán Barbadoson bezárták az őssejtkezeléseket végző ottani klinikát.

Kezelés közben ütöttek rajta a Nemzeti Nyomozó Iroda emberei múlt héten hétfőn egy orvoscsoporton, amely a gyanú szerint illegális őssejtbeültetést végzett. A beavatkozásra a Nyírő Gyula Kórház területén működő magánklinikán került sor, ahol néhány órára béreltek szobát egy ukrán beteg kezeléséhez. A gyanúsítottak – két magyar, egy amerikai és egy ukrán állampolgárságú személy – a rendőrség szerint az emberi test tiltott felhasználása bűncselekményt követték el. Ráadásul nem először. Az amerikai állampolgárságú Yuliy Baltaytis egy magyar irányítású őssejtkutató labor – az IRM Kft. – és a kaposvári Seffer és Renner Magánklinika szervezésében, anyagi ellenszolgáltatás fejében 2007-től kezdődően egészen napjainkig őssejtkezeléseket végzett a magánklinika épületében. Az abortált magzatokból nyert embrionális őssejtekkel végzett kezelésekhez szükséges dózisokat egy ukrán állampolgárságú nő, Natalia K. készítette el. Az érintettek egy-egy kezelésért általában 25 ezer amerikai dollárt vagy ötmillió forintot fizettek.
Az atv.hu megbízható forrásból úgy értesült, hogy a klinikán éppen vért vettek egy külföldi sportolótól, amikor a rendőrök rajtuk ütöttek, vagyis a tettenérés tényállása nem állt fent. A rendőrség ugyanakkor úgy tájékoztatott, hogy a hatóságok mégis találtak őssejteket azokban a fecskendőkben, amelyeket lefoglaltak a rendőrök. Eddig nyolc betegről bizonyosodott be, hogy részt vett a tiltott őssejtkezelésben. Ennél azonban nagyságrendekkel több páciensen végeztek ilyen beavatkozást – mondta el Bucsek Gábor, a Szervezett Bűnözés Elleni Főosztály vezetője az ATV Jam című műsorában. Hozzátette: az is elképzelhető, hogy kiszélesítik a vallomások alapján a gyanúsítottak körét a 2008 decemberében indított nyomozásban.
Magyarországon jelenleg nincs kiadott engedély embrionális őssejtekkel végzett kutatásokra. Az úgynevezett felnőtt, vagy szöveti őssejtek levétele és tárolása itthon is elterjedt, ezekkel kísérletek is folynak. Terápiában azonban ezen belül is kizárólag a csontvelő-transzplantáció engedélyezett, és bizonyos engedélyek birtokában a bőrpótlás. Emellett szintén engedélyekhez kötötten lehetőség van a vérképző szervek köldökzsinórvér-eredetű pótlására. Ugyanakkor nem kevés igény van az embrionális őssejtekkel végzett beavatkozásokra is, amelyek pozitív hatása tudományosan nem igazolt. Állítólag a Seffer-klinikán hozzáférhető beavatkozások is szájról szájra terjedtek, számos család pedig külföldre – Ukrajnába, Kínába – vitte, viszi gyógyíthatatlan gyermekét a gyógyulás reményében. Ezek az őssejtek ugyanis számos különböző típusú sejtté tudnak fejlődni a szervezetben, hogy pótoljanak más, beteg sejteket. Ugyanakkor a kezeléseknek sokszor nemhogy pozitív hatása nincs, egyenesen károsak: előfordul, hogy daganatot okoznak. Czeizel Endre genetikus egy műsorban elmondta, hat családról is tud, akik külföldi kezelésekre vitték gyermeküket. Hozzátette: Oroszországban és Kínában már két gyerek meghalt, egyikük fertőzést kapott a hasonló beavatkozástól, másikuk agydaganatot. Szintén meghalt az IRM által itthon kezelt páciensek egyike is – bár a halál körülményeit még vizsgálják.
Zamecsnik Péter, az egyik magyar gyanúsított, Seffer István orvos védője szerint a Seffer és Renner Magánklinika – amelynek Seffer István testvére, Seffer Tibor az ügyvezető igazgatója – a kaposvári laboratóriumát bérbe adta az IRM Zrt.-nek, őssejttel kapcsolatos kutatásra, kezelésre 2007-ben. Akkor még az Egészségügyi Tudományos Tanács és az ÁNTSZ engedélyével működtek, de ezeket az engedélyeket 2008 februárjában felfüggesztették. Ekkor Seffer István úgy döntött, hogy be kell fejezni ezt a tevékenységet, meg is indította az IRM-mel szembeni végelszámolást, és a kaposvári laboratórium felfüggesztette ezt a fajta tevékenységet – mondta Zamecsnik Péter.
Az ügy egyik érdekessége, hogy a letartóztatott amerikai professzor, Yuliy Baltaytis és Pákh Imre, aki az őssejtlabort üzemeltető IRM Zrt. egyik igazgatósági tagja, Barbadoson együtt működtetett hasonló üzletet, ám 2006 végén a BBC egyik riportja után a hatóságok bezárták a klinikát. A riport szerint a barbadosi klinika nem titkolt módon ukrán forrásból származó őssejtjei feketeiparágat generáltak mindenekelőtt Harkovban és Kijevben. Úgy találták, hogy sokan pénzért vállalkoztak abortuszra – az embrionális őssejt „alapanyagát” biztosítva –, s feltűnően magas volt azok száma is, akiknél a kezelőorvosok súlyos betegnek mondták a magzatot, művi vetélést javasolva.
A barbadosi klinika bezárása után a helyi sajtónak adott interjújában az ukrán származású alapító, Yuliy Baltaytis professzor búcsúzóul annyit mondott: valahol Európában folytatja tovább a munkát. „Én akkor úgy döntöttem, hogy inkább a hazámat segítem, ezért hoztam ide a projektet” – nyilatkozta a Népszabadságnak az amerikai üzletember, Pákh Imre, aki büszke arra, hogy sokan az őssejtkutatások egyik nemzetközi támogatójának tekintik. Mint elmondta, azóta hisz az őssejtkezelésben, mióta 95 éves édesapja – hét éve – visszanyerte egészségét. Ugyanakkor a Seffer István és társai ellen folyó büntetőeljárásban egyelőre nem kívánt megszólalni, mindössze annyit közölt, hogy „az induláskor minden rendben volt”, tudomása szerint beszerezték a különféle engedélyeket. A működés részleteit illetően azonban – mint mondta – nincsenek pontos információi. (Az őssejtkutatásról bővebben)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!