hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Tanulópénz
Csalók kopasztják a naiv hírességeket

2009. 05. 16.
Nyomon vannak a rendőrök annak a bandának a felderítésében, amelyik idősebb szí­né­szektől, képző­mű­vé­szektől, tudósoktól és íróktól csalt ki több tízmillió forintot. A jó­hi­szemű áldozatok egy „belsős” tippadót sejtenek a háttérben.

Szimpatikus női, illetve férfihang hívogatott kormányzati vagy uniós szervekre hivatkozva heteken át már korosabb művészeket és más hírességeket, mondván: a nekik megítélt sok ezer eurós életműdíj átvételéhez már csak annyit kell tenniük, hogy devizaszámlát nyitnak, és azon egy nagyobb összeget, mondjuk 1,5 millió forintot helyeznek el. Volt, aki elhitte, hiszen mindannak fejében, amit korábban alkotott, nem tűnt irreálisnak egy ilyen megtiszteltetés. A szélhámosok segítséget is ajánlottak a devizaszámlával nem rendelkezőknek a számlanyitáshoz, illetve az egészségi állapotuk miatt az átutalásra képtelenekhez személyesen mentek el a pénzért, hogy azt nyomban el is helyezzék a megfelelő helyen. Így járt Berek Kati, a Nemzet Színésze, aki januárban 8 millió forintot adott át a kedves, ám vadidegen embereknek. Schubert Éva még időben kapcsolt, és amikor a csalók egy nem létező levélre hivatkoztak, amiben állítólag megírták neki az életműdíj-átadás körülményeit, a színésznő egyszerűen letette a telefont. A banda tagjai bekopogtak még többek között Máté Erzsihez, Kállai Ferenchez, Bakó Mártához, Csernus Mariannhoz, de Czeizel Endre orvos-genetikushoz és Ádám Györgyné, illetve Bárdossy György tudósokhoz is.
„Ugye maga nem szélhámos?” – tette fel a kérdést megkeresésünkre Gordon Zsuzsa színművésznő, akit a csalók a kulturális minisztériumra hivatkozva hívtak a Parlamentbe. Számára ott vált gyanússá a telefonáló, amikor kérdésére, miszerint melyik kapun lépjen az objektumba, hosszú csönd után azt a javaslatot kapta, hogy a középső kapun keresztül. Mikor aztán arra is rá akarták venni, hogy devizaszámlát nyisson, az arra utalandó 4 millió forint miatt, a színésznő így búcsúzott: „Vágja zsebre, kedves.” Gordon Zsuzsa nyomban hívta a kultusztárcát és rendőrtiszt unokaöccsét, aki értesítette a zuglói rendőr­kapitányt. Az érdemes művész szerint olyan „belsős” segít a szélhámosoknak, aki a rádió, a tévé vagy a filmgyár környékén mozog, és valamennyi idős színész titkosított száma rendelkezésére áll.
Miután a rendőrök csak áprilisban több ilyen tartalmú bejelentést kaptak, a gazdaságvédelmi különítmény vette kezébe az ügyet. A rendőrök megvizsgálták ugyanis a becsapottak híváslistáit, és kiderült, hogy a csalók jellemzően VIII. kerületi telefonfülkéket használtak. A megfigyelések eredményeképpen egy párra terelődött a nyomozók figyelme, akik az egyik nap hosszan beszéltek a fülkében, majd a Szomszédok című teleregény egyik emlékezetes szereplőjének II. kerületi lakására mentek. Horváth Sándortól 10 ezer dollárt markoltak föl, és egyiküket sikerült is elfogni, mikor kifelé tartott a művész házából.
A rendőrfőnök megfogalmazásában „munkát nem kereső” férfit már előzetesbe is helyezte a bíróság. Társai ez idő alatt rendőrnek kiadva magukat, felhívták a színművészt, és részletesen beszámoltatták az ügy állásáról.
Az áldozatok listáján eddig 30 ember szerepel, közülük gyakorlatilag minden második fizetett is, összesen több mint 50 millió forintnyi összeget. A nyomo­zók haladását az ügyben az is nehezíti, hogy az áldozatok annyira bizalmatlanokká váltak, hogy már a valódi nyomozókról sem hiszik el, hogy nem szélhámosok.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!