hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Magyar polcra magyar árut!
Az üzletekben nyolcvan százalékra emelkedhet a hazai termékek aránya

2009. 02. 21.
„Folytassunk nemzeti érdekeinket szolgáló patrióta gazdaságpolitikát!”- nyilatkozta hétfő esti beszédében Gyurcsány Ferenc. A miniszterelnök víziója – többek között – egy etikai kódexben ölthet testet. Gráf József agrárminiszter szerint júliusra az élelmiszer-kiskereskedelemben értékesített áruk 80 százaléka magyar eredetű lehet. „Már három évvel ezelőtt is úgy gondoltuk, hogy szükséges a termékpálya résztvevői számára egy etikai kódex, azonban akkor a kereskedők úgy faroltak ki ebből, hogy csináltak maguknak egyet, ami azonban a problémákat nem oldhatta meg. Ugyanis minden ország úgy jár, amikor belép az Európai Unióba, hogy egy fejlettebb élelmiszeriparral találja szemben magát” – nyilatkozta a királyi televíziónak az agrárminiszter. Gráf József hangsúlyozta: ha nem tudjuk a magyar élelmiszeráruk meggyőző arányát biztosítani az üzletekben, akkor a magyar élelmiszeripar, és -feldolgozás hátrányba kerül. A tárcavezető szerint jelenleg mintegy hatvan százalékra tehető a magyar áruk aránya a polcokon, ezt az értéket szeretnék az elkövetkező fél évben feljebb tornázni nyolcvanra. „Az élelmiszer bizalmi cikk, mi pedig biztosítani tudjuk a magyar termékek esetében a megfelelő minőséget. Ez a magyar vásárlók érdeke” – tette hozzá a miniszter, aki úgy véli, manapság 10 vásárlóból 7-8 érdeklődik az áruk magyar eredete iránt. Az elkövetkező néhány hétben elkészülő etikai kódex – amelynek a „nyolcvanszázalékos szabály” csak egy részét képezheti – alapelvek formájában jelenne meg a magyar kereskedelemben. Betartásukat egy havonta összeülő négytagú bizottság ellenőrizheti a termelők, a feldolgozók és a kereskedők vonatkozásában egyaránt, és áthágásuk szankcionálása pedig a nyilvánosságra hozatal lenne.Az elképzelés egyik előzményeként meg kell említeni a magyar állattartók tavaly év végi demonstrációját. Az állattartók képviselői már akkor is követelték egyes áruházláncok vezetőitől, hogy a magyar áruk minimum nyolcvan százalékban jelenjenek meg kínálataikban. Felmerülhet ugyanakkor, hogy a választások közeledtével a kormány részéről ez részben egy nem túl erőteljes, de annál egyértelműbb lépés a termelők megnyerése felé. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök hétfő esti televíziós beszédében ki is állt az elsődlegesen nemzeti érdekeket szem előtt tartó gazdaságpolitikai törekvések mellett. A kérdés persze az, hogy mit szólnak ehhez a magyar kereskedők, és mit „odafent”, Brüsszelben.„Mit is jelent ez az alapelv? Itt tulajdonképpen egy polckihelyezési szisztémáról van szó, amelyet a különböző áruházláncok vállaltak – mondta a Hetek kérdésére Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára. – Ez azt jelenti, hogy a magyar áruk a polcok nyolcvan százalékát fogják lefedni, nem többet. Egy üzletben a polcok jelentik a reklámot egy áru számára, tehát nagy horderejű döntésről van szó, azonban túlértékelni nem szabad. Amennyiben néhány év múlva egy, a válságot túlélő termelő úgy érzi, hogy ez segítette őt valamelyest, akkor már sikerről lehet beszélni” – fogalmazott. Sokakban felmerült a kérdés, hogy mennyiben sértheti ez az irányelv az áruk szabad áramlásáról szóló uniós direktívát. „Amennyiben egyértelműen sértené a nyolcvanszázalékos szabály az uniós rendelkezéseket, nem is tárgyaltunk volna róla – folytatta Vámos. Itt nem a különféle áruk mozgását szabályozzuk, hanem segítjük mindazon termékeket, amelyek nagyobbrészt hazai mezőgazdasági alapanyagokból készülnek. Ezeket tekintjük magyar árunak. Aztán, hogy az Európai Unió mit szól majd hozzá? Meglátjuk” – tette hozzá.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!