hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Jézus helyett Shrek
Mit nézett az ország karácsonykor?

2009. 01. 09.
A karácsonyi televízióműsorok rendszeresen az ország felét is a TV-készülékek elé vonzzák, idén azonban a nézettségi lista első 50 helyezettjébe nem sikerült bekerülnie keresztény tartalmú adásnak. Igaz: nem is nagyon volt miből válogatni.

Az európai kultúra hagyományai szerint karácsonykor ünnepeljük Jézus Krisztus születésnapját. A karácsonyi televíziós kínálat azonban – tisztelet a kivételnek – ennek a hagyománynak inkább a száműzését, mint a megerősítését jelentette. Főműsoridőben (18.30 és 21.30 között) szenteste az ATV-n volt látható keresztény tartalmú film (Királyok királya), míg az MTV inkább hangulatában illeszkedett az ünnephez (Fenyő nélkül nincs karácsony – karácsonyi koncert).

A legnézettebb kereskedelmi csatornának tartott RTL Klubon semmi nem emlékeztetett a fenti hagyományra, míg a TV2-n sugárzott Péter, a kőszikla című olasz film egy-egy része két karácsonyi napon is műsoron volt, de mindkét részét éjjel egy óra utánra száműzték. Az m2-n karácsony másnapján közvetített Jézus az ember fia című táncoratórium a témát ismételten művészeti szempontból érinti.

Jézus Krisztus története helyett viszont a teljes lakosságból 1 millió 260 ezren nézték szenteste a Hal a tortán (TV2) magyar „sztárjait”, majd több mint 1 millió 37 ezren (24,6 százalék) A kis Vukkal (RTL Klub) tölthették az estét. A tévénézők 38,1 százaléka a zöldszemű Shrekkel (TV2) „töltekezett be”. Tom Hanksre az m1-en (A szerelem hullámhosszán) a nézők 15,8 százaléka volt kíváncsi. A Megváltó története helyett láthattak még a nézők Télapu 2-t (RTL Klub), Megasztárokat (TV2), Harry Pottert (HBO), cápatámadásokat, (Discovery) vagy éppen Kutyavárost este 6-tól reggel 5-ig (National Geographic). Ez az arculat folytatódott karácsony egész hetén, mígnem a szilveszter előtti kedden az RTL Klub 38,4 százalékos nézettségi aránnyal Bud Spencerrel vitte el a koronát.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!