hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Guruló Zuschlag-milliók

2008. 12. 12.
Az MSZP országgyűlési kampányába is visszaforgattak a Zuschlag-féle fiktív civil szervezetek által nyert pályázati pénzekből – többek között ez derült ki az egykori szocialista képviselő és társai perének újabb tárgyalási napján. Ügyészségi forrásból úgy értesültünk, hogy a vádhatóság várakozása szerint a „bután védekező” Zuschlag János 6-10 év szabadságvesztésre számíthat a jövő őszig tartó perben.

A Bács-Kiskun Megyei Bíróságon folytatódó Zuschlag-per keddi tárgyalási napján bűnösnek vallotta magát Kemecsei Árpád zuglói szocialista önkormányzati képviselő, aki Zuschlagék segítségével az MSZP pártalapítványától, a Táncsics Mihály Alapítványtól nyert egymillió forintot, és a pénz felhasználását fiktív számlákkal igazolta. Arról nem beszélt, hogy az összeget mire költötte, ám a vádirat szerint Baráth Etele és Csiha Judit MSZP-s országgyűlési képviselőjelöltek kampányához használta fel. A tizenötödrendű vádlott, elmondása szerint, 2006 elején értesült a pályázati lehetőségről, amellyel kapcsolatban megkereste Lados Istvánt, Zuschlag titkárát, és együtt készítették el a pályázati anyagokat az Oktatási Minisztériumban lévő irodájában. Az Y-Generáció Egyesület és a Szövetség a Modern Magyar­országért Egyesület nevében adták be a kétszer 500 ezer forintról szóló pályázatokat, amelyek aztán nyertek is.
A felhasználást igazoló számlák kiállítására Kemecsei egy vállalkozó ismerősét, Földes Gábort, a per tizennegyedrendű vádlottját kérte meg. A vállalkozó vallomásában elismerte, hogy állított ki fiktív számlákat, de állítása szerint a per tizenhatodrendű vádlottjának, Szi-lágyi Gabriellának a kérésére. Hozzátette: Szilágyi azt mondta neki, hogy Baráth és Csiha kampányához, egészen pontosan az aktivisták fizetéséhez használták fel a pénzeket. A vádirat szerint a két politikus minderről semmi sem tudott.
Lados egyébként korábban úgy emlékezett a történetre, hogy Baja Ferenc a 2006-os választási időszakban a Táncsics Alapítvány kuratóriumi elnökeként egy zártkörű tájékoztatón azt mondta, hogy minden parlamenti pártnak megvan a saját „kamu” alapítványa, amelyeken keresztül finanszírozzák a kampányt. Ezért bátorította a párttársait, hogy minden választási körzetből egy-egy civil szervezet pályázzon, biztosan nyerni fognak, a pénzt pedig – képviselő-jelöltként 500-500 ezret – „visszaforgatják” a kampányba. Hozzátette: nem lesz ellenőrzés, nem lesz lebukás, csak nagyon sok pénz.
A tárgyaláson lejátszottak egy 2007-es telefonbeszélgetést is, amelyen Zuschlag Lusztig Péterrel, Lamperth Mónika akkori belügyminiszter kabinetirodájának volt munkatársával beszél. Arra panaszkodott neki, hogy „elég keményre sikeredett a rendőrség-ügyészség akciója”, amikor bizonyítékokat kerestek a kiskunhalasi MSZP-irodán. Lusztig a beszélgetés végén úgy fogalmazott: „Rendben van, holnap beszélni fogok a megyei főkapitánnyal, és szükség esetén javasolni fogom, hogy valaki beszéljen a legfőbb ügyésszel. Jó?” Arról nem tudni, hogy ezek a beszélgetések végül megtörténtek-e, ugyanakkor Király Ferenc egykori megyei rendőrfőkapitánynak később állítólag a Zuschlag elleni nyomozásban nyújtott gyenge rendőri munka miatt kellett távoznia. A volt szocialista politikus maga is hivatkozott arra egy másik telefonbeszélgetésben, hogy a rendőrséget tudja „fogni”. Lusztig Péter – aki a rendszerváltás előtt III/I-es hírszerzőként és kémelhárítóként dolgozott – jelenleg az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium tanácsadója, ám miután neve elhangzott a Zuschlag-perben, évvégével felmondta háromszázezer forintos havi díjazással járó tanácsadói szerződését.
A vádhatóság Zuschlag-ügyön dolgozó munkatársai szerint meglepő könnyelműség figyelhető meg a bíróság előtti védekezési stratégiában a per több vádlottjánál is – értesült a Hetek ügyészségi forrásokból. Érthetetlen például, hogy miért nem követik többen a másodrendű vádlott, Lados István taktikáját, vagyis az őszinte feltáró vallomást. A makacs tagadás és az érdemi vallomástételtől való elzárkózás szerintük vagy tévedés, vagy hanyagság az ügyvédek részéről.
Értékelésük szerint a vád olyannyira biztosan áll, hogy jelentős fordulat sem a kiemelt vádlottak helyzetének megítélésében, sem az érintettek körének bővülésében nem várható. Annak ellenére sem, hogy a pályázati pénzeket elsíboló, különösen nagy értékre bűnszervezetben elkövetett csalás miatt bíróság előtt álló Zuscghlag János és társai pere még csak most kezd „belendülni”. A jövő ősz derekára-végére várható ítélet az egykori szocialista képviselő vonatkozásában ügyészségi várakozás szerint 6-10 év szabadságvesztés is lehet. Lados István 3-5 évvel számolhat. Valószínűsíthető az is, hogy a per kiemelt rendű vádlottjainak egyike sem ússza meg felfüggesztett büntetéssel.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!