hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Lövések a sötétben
Rendszeresen kap fenyegetéseket az ATV

2008. 11. 26.
Támadás a sajtószabadság ellen – így kommentálták a parlamenti pártok az ATV székházára leadott lövéseket. A médiumok ténykedésének korlátait és kockázatait világszerte vizsgáló Freedom House munkatársa szerint direkt összefüggés van a történtek és a korábbi, hasonló ügyek felderítetlensége között.

Ismeretlenek a hétvégén több lövést is leadtak az ATV épületére. A találatok
a Híradó szerkesztőségének ablakát érték, az egyik golyó az álmennyezetbe, három
feltehetően a falba fúródott. Személyi sérülés nem történt. A szakértők még
vizsgálják, hogy milyen fegyverből adhatták le a lövéseket, annyi azonban
bizonyos, hogy éles lőszert használtak az elkövetők. Tafferner Éva, a BRFK
szóvivője azt közölte: a péntek estétől hétfőig terjedő időszakban történhetett
a bűncselekmény, amelyet a rendőrök szerint vélhetően az éjszakai órákban
követtek el.

A csatorna rendszeresen kap fenyegetéseket, arra azonban még nem volt példa,
hogy azokat valóra is váltsák. Pár napja egy második világháborús gránátot
találtak az épület mellett, három hete pedig betörték a Reggeli Jam című műsor
szerkesztőségének ablakát. A tévé internetes hírportálja arról számolt be, hogy
a Hit Gyülekezete élőben sugárzott istentisztelete alatt több vehemens
ellenvélemény fogalmazódott meg névtelen telefonálók részéről. Németh Sándor
vezető lelkész szerint azonban vélhetően nincs összefüggés a Vidám Vasárnap című
interaktív egyházi műsorhoz érkezett kritikus hangvételű üzenetek és az
ATV-székházat ért lövések között.



A rendőrségi szakértők a becsapódások nyomait vizsgálják

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!