Kereső toggle

Kurucok és ügynökök

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Ki kicsoda a szélsőjobboldalon?

Néhány héttel a Magyar Gárda kettészakadását követően újabb törésvonal
körvonalazódik a szélsőjobboldalon: ezúttal a mindeddig bajtársaknak gondolt
figurák, Tomcat illetve a kuruc.info szerkesztői ugrottak egymásnak. Az ügy
egyik hozadéka, hogy autentikus forrásból értesülhettünk róla, kik szerkesztik a
mocskos hangvételű és szellemiségű honlapot.



Novák Előd, jól fésült budai gyerek

A múlt szerdán késsel támadtak a Magyar Szociális Zöld Párt plakátot ragasztó
aktivistájára Budapesten. A párt közleménye szerint a támadó azt követően szúrta
combon áldozatát, hogy szemügyre vette a plakátot, és megkérdezte: a Tomcat
néven ismert Polgár Tamás látható-e rajta?

Tomcat másnap blogjában vett elégtételt: „A pajkos kuruc.infósok beváltották
nekem tett fenyegetésüket, és megpróbálnak »tönkretenni«. Akkor én is beváltom,
amit erre az esetre ígértem, és nyilvánosságra hozom a kilétüket.” Tomcat
szerint név szerint a következők szerkesztik a kurucot: Molnár Balázs
főszerkesztő, Kürk Roland és Novák Előd szerkesztők. „A többit majd elmondják ők
maguk” – tette hozzá.

A kurucinfo.hu először legitim nemzeti hírportálként indult, azonban 2006 őszén
a randalírozó, autóborogató csőcselék ügyeiben eljáró bírók és ügyészek
telefonszámának közzétételét követően a hatóságok letiltatták, és akkori
főszerkesztője, Molnár Balázs ellen büntetőeljárást indítottak. Ezt követően
újra indult a nyilas hangvételű uszító portál, immár kuruc.info néven,
szerkesztői azonban álnevek mögé bújtak.

De vajon kik ezek az emberek? Ha elfogadjuk önnön állításukat, miszerint ők a
magyar nemzeti radikalizmus, illetve a jobboldal hiteles képviselői, akkor azt
is el kell fogadnunk, amit a múlt hét óta felizzott „háborúban” egymásról
állítanak.



Molnár Balázs, vidéki egyetemistából küzdötte fel magát

A „Molnár Balázs kuruc.info” szóösszetételre történő kereséskor a Google
kétezernél is több találatot ad. Másrészt az eredeti, kurucinfo.hu domainnév
alatt futó oldal szerkesztését a balhék előtt Molnár Balázs időnként vállalta.


A Hetek információi szerint régi barátai értelmes, intelligens, kreatív
fiatalemberként emlékeznek a most negyvenéves Molnárra, aki fiatal korában az
SZDSZ aktivistája volt. Molnár a Pécsi Tudományegyetemen tanult történelmet,
majd az 1992-től 1998-ig „kalóz üzemmódban”, azután 2005-ig hivatalosan működő
Szubjektív rádió vezéregyénisége volt. Munkatársai szerint Molnár
rendszerkritikája már a rádiónál is nagyon erős volt, viszont ő kovácsolta igazi
profi csapattá a stábot. Molnár számos jobboldali sajtóorgánumnál megfordult
később (Demokrata, Napi Magyarország, Magyar Nemzet Online, Magyar Rádió:
Vasárnapi Újság).

Jelenlegi ismerői szerint Molnár rendkívül agresszív hajlamú, a budapesti
zavargásokban rendszeresen részt vállalt, többször elő is állították. A
szélsőséges Demokrata című laptól azért állt tovább, hogy nyíltan, felelősségre
vonás nélkül fejthesse ki nézeteit. A kuruc.infót nem olvasók számára néhány cím
a lap friss írásai közül: Újabb holokamu-cáfolat; A hollókoszt-ipar
fellendítéséért muzsikál Bródy; Somló és a Republic a zsinagógában; Belehajtott
a cigány a pirosba, elcsapta a vonat.

A kuruc.info másik vezéralakja Novák Előd. Életrajza a Jobbik honlapján érhető
el: eszerint Novák görög katolikus pap unokájaként született 1980-ban. „A
magánéletemnél mindig fontosabb volt a köz ügye; már kamaszkoromban is
foglalkoztatott a politika” – állítja magáról. Novák a MIÉP Ifjúsági Tagozatában
kezdte politikai pályafutását, majd a Jobbikhoz szegődött. A hivatalos adatok
szerint jelenleg a Jobbik Akciócsoport vezetője, a turulvédő erődemonstráció
felelős főszervezője és levezetője. Információink szerint ő jegyeztette be saját
nevén a kurucinfo nevű uszító portál domainjét még 2006 elején. „Milliomos
csemeteként több adócsaló vállalkozás tulajdonosa” – állítják róla névtelen
források. Tomcat pedig azt írja, „Novák Elődke gyakran tevékenykedett más,
komolyabb nemzeti szervezetek rovására, például a Jobbik SMS-listáját is a
Magyarok Világszövetségétől lopta, pendrive-ostul. Az ugyanis az ő aktivistáikat
tartalmazta eredetileg.”

Kakuk Attila, a Magyar Önvédelmi Mozgalom egyik vezetője néhány héttel ezelőtt
az alábbiakat nyilatkozta Novákról: „Mi, volt MIÉP-esek emlékezünk még arra,
hogy „Emőke” mit tett a Csurka-féle pártban. Tudjuk, ő volt az, aki bármit
megtehetett, emberek százairól (nem túlzás) jelentett, rengeteg embernek
keserítette meg az életét, záratott ki a pártból. 2001-ben meg akarta szerezni a
MIÉP Ifjúsági Tagozata feletti irányítást, de alulmaradt. Most a Jobbik feletti
irányítást nem tudta megszerezni.”

A Jobbik belső ügyeit jól ismerő forrásunk szerint Kakuk nem mond igazat: Novák
nem akarja megszerezni a Jobbik feletti irányítást, jelenleg csupán egyszerű
párttag. Igaz, hogy „önjáró”, viszont nem ügynök – szemben sok radikális
jobboldaliként elkönyvelt figurával – állította informátorunk. Mint mondta, a
nemzeti radikálisok között „sokan” gondolják azt, hogy Kakuk, a szintén MÖM-ös
Kovács Géza, valamint Toroczkai László, Budaházy György és Tomcat is „fogva
vannak”, vagyis a látszat ellenére „provokátorok”, akik „a másik oldalnak
dolgoznak”. Példaként említette azt az esetet, amikor egy szegedi rendezvényen
Tomcat arra akarta rávenni Vona Gábor Jobbik-elnököt, hogy náci karlendítéssel
köszöntse a színpadról a jelenlévőket. Forrásunk azt is különösnek tartja, hogy
a budapesti balhék rendszeres vezetőiként felbukkanó Budaházy és Toroczkai
mindeddig elkerülte a felelősségre vonást: a könnygázzal súlyosbított oszlatások
előtt rendre kiemelték, és autóval ismeretlen helyre szállították őket a
tömegből. Novák Előd és Molnár Balázs kurucinfós tevékenységéről informátorunk „becsületből”
nem kívánt beszélni.



Polgár Tamás, alias Tomcat. Web- fejlesztőből lett provokátor

Fotó: Somorjai László

Tomcat, azaz Polgár Tamás – „a barátnője zsidó, tehát ez is provokátor
mivoltára utal”, emlékeztetett forrásunk – korábban játékfejlesztő grafikusként
és webdesignerként dolgozott. Állítólag ő írta azt a játékprogramot, ahol a
játékosnak az iskolája, a rendőrség illetve a Magyar Honvédség újoncaként a
felkelő cigányok ellen kellett harcolni.

Miután a múlt héten Tomcat kitálalt a kuruc.infóról, a lap sem késlekedett a
válasszal: „Nem közülünk (radikális, hazafias körök) indult, de közénk került, s
»itt ragadt«. Tudom, néhányan nem szeretik a régi sérelmek vagy pont különcsége
miatt” – írta korábban Budaházy Tomcatről. Valóban, a nemzeti radikálisok
befogadták, pedig páran tudtak liberális múltjáról. 2004-ben például ezt írta
Tomcat: „Kádár soha nem volt rosszindulatú ember, sőt, alapvetően mindig
jóindulatú és tisztességes próbált maradni” – emlegeti fel a kuruc.info. Pedig
nem kellene, hiszen ha Tomcat négy évvel ezelőtt még „rosszul” gondolkodott, az
idők során messzemenően idomult „új barátaihoz”. Idén májusban egy szegedi
rendezvényen például azt mondta, ott rontottuk el ’56-ban, „hogy az ávósokkal
együtt nem kötöttük fel a gyerekeiket is, mert tessék, ma ennek isszuk a levét.
Ha újra akasztgatunk, nem szabad még egyszer elkövetni ezt a hibát. Nem szép
dolog egy ötéves gyerek felakasztva, de nem kell odanézni.”

Érdekes, hogy ezek után még ő nevezte szélsőségesnek a kuruc.infót, amin a lap
kissé meg is sértődött: „Az a Tomcat szélsőségesez minket, aki boltjában
hitleres, holokauszton és zsidókon viccelődő pólókat árul. A pólókkal egyébként
semmi bajunk, kifejezetten tetszenek, a szerk.” – olvasható a portálon, persze a
szerző megnevezése nélkül.

Végül a kuruc.infót leleplező Tomcetet a kuruc.info leplezi le: Állításuk
szerint Tomcat „ámokfutása jórészt pletykák, rágalmak gyűjteménye volt, miközben
sunyi módon elhallgatta, hogy újdonsült nézetei mögött érdekes tény bújik meg:
Ferencváros országgyűlési képviselője akar lenni az úgynevezett Zöld Párt
színeiben”.

És azért éppen a Zöld Párt színeiben, mert a Jobbik nem vette fel jelöltjének.

Olvasson tovább: