hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A hét eseményei

2008. 11. 05.
Pert nyertek Veres János fiai

Jogerősen pert nyertek a nyírbátori üzleti vita néven elhíresült ügyben
Veres János pénzügyminiszter fiai a Magyar Nemzet ellen, s a lapot
helyreigazításra kötelezte a Fővárosi Ítélőtábla.

Gólyabálon táncolt sztriptízt a tanárnő

Levette a pólóját, és melltartóban táncolt tanítványai előtt egy tanárnő
a zalaegerszegi Széchenyi középiskola gólyabálján; mindezt a diákok
mobiltelefonon rögzítették, így a „sztriptíz” a világhálóra is felkerült.



Hazaküldték, de meghalt a beteg

Meghalt az a stroke-on többször átesett 53 éves, leszázalékolt férfi,
akit egy hónapja rövid kivizsgálás után egészségesnek nyilvánítottak, majd
hazaküldtek az Állami Egészségügyi Központból.



Előbb vezetjük be az eurót?

Nem tartja a valóságtól elrugaszkodott, megvalósíthatatlan elképzelésnek
Szanyi Tibor, hogy soron kívül kérjük felvételünket az eurózónába. A szocialista
képviselő szerint a Pénzügyminisztériumban dolgoznak már a forgatókönyvön.



Egyetemeink a legjobb500 között

Két magyar felsőoktatási intézmény:

a Szegedi Tudományegyetem és az Eötvös Loránd Tudományegyetem került be idén a
világ legjobb 500 alma matere közé a shanghaji Jiao Tong University által évente
elkészített nemzetközi rangsor szerint. Mindkettőt a 303-401. kategóriában
tartják számon.



Vezető dohányosok vagyunk az EU-ban

Az unió 500 millió lakosának 27 százaléka dohányzik, míg Magyarország
lakóinak több mint a harmada él valamilyen dohánytermékkel. Az EU 100 millió
dohányosából 2,4 millió magyar – állapította meg az Európai Unió legnagyobb
közegészségügyi felmérése.



Tocsik félmilliárddal lóg az ÁPV-nek

Tocsik Mártának a 804 millió forintos sikerdíjból bruttó 80,7 millió
forint jár, 578 millió forintot és annak kamatait vissza kell fizetnie az ÁPV
Rt.-nek a Legfelsőbb Bíróság döntése értelmében. Az ügyvédnő által a 800 millió
forint után már megfizetett 160 millió forint áfa a költségvetést gazdagítja.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!