Kereső toggle

Agresszió, kalandorság: a magyar pártok és a kaukázusi válság

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Orbán Viktor rendkívül élesen bírálta Oroszországot a grúz beavatkozás
miatt, de a budapesti orosz nagykövet válasza sem késlekedett: súlyos kritikával
illette az oroszokat már hosszú ideje támadó pártelnököt. De vajon mi a helyes
hozzáállás?

Oroszország elismeri Dél-Oszétia és Abházia függetlenségét. Medvegyev orosz
elnök keddi tévébeszédében azt mondta, amikor a grúz erők megtámadták
Dél-Oszétiát, Grúzia választott, „mégpedig a népirtás útját választotta, s ezzel
Szaakasvili grúz elnök saját kezűleg semmisítette meg a reményt arra, hogy a
déloszétok, abházok és grúzok valaha békésen élhetnek együtt egy államban”.

Az oroszok nagyjából elérték, amit akartak, pontosabban egy dolgot még
szeretnének: azt, hogy Szaakasvili grúz elnök megbukjon. És ezért mindent meg is
tesznek. Nagyobb harci cselekményekre azonban a továbbiakban nem fog sor kerülni
– értékelte az eseményeket a Heteknek Gyarmati István diplomata. A szakértő
hozzátette: meggyőződése szerint az oroszok provokálták ki az összetűzést, és ha
ezt nem teszik ismét, nem fog kiújulni a háború.

Dél-Oszétia és Abházia de facto nem részei Grúziának. Már sokszor
kinyilvánították a függetlenségüket, ám annak ellenére, hogy ezt most
Oroszország is elismerte, nem valószínű, hogy sok követőre talál. A folytatást
az Oroszországhoz való csatlakozás fogja jelenteni, hiszen maguk az oroszok is
mindig arra hivatkoztak, hogy a nevezett területeken orosz emberek élnek.

Amikor 2008 februárjában Koszovó kiszakadt Szerbiából, a Nyugat, illetve az
Egyesült Államok üdvözölték a fejleményeket, és sietve kijelentették, hogy
készek elismerni a független Koszovót. A grúziai helyzet hasonlónak tűnik,
hiszen itt is egy szuverén államról és egy – illetve Abháziával két – szakadár
területről van szó. Dél-Oszétia, illetve Abházia elszakadását azonban nemhogy
támogatná, de kifejezetten ellenzi az USA és – és benne Magyarországgal – az
Európai Unió.

A Nyugat úgy érvel, hogy Koszovó egy másik eset, nem érdemes precedensként
hivatkozni rá. Egyébként Oroszországnak sem érdemes, hiszen az oroszok élesen
bírálták az albánok lakta Koszovó kiszakadását.

„Ezek a precedensek nem igazán lényegesek: mindig az dönti el a kérdést, hogy
sikerül-e elszakadni, másrészt sikerül-e elfogadtatni az elszakadást a
többiekkel, a világgal” – vázolta a politikai realitást Gyarmati.

Ami a magyar álláspontot illeti, szerdán Göncz Kinga külügyminiszter
megerősítette, hogy hazánk nem ismeri el a szakadár területek függetlenségét.


Gyarmati szerint ez megfelelő lépés volt a kormány részéről, ám „le kell
szoknunk arról, hogy minden kérdésben önállóan véleményt kell nyilvánítani. Nem
hinném, hogy Grúzia vagy Oroszország izgatottan rágja a körmét amiatt, hogy mit
mond a magyar kormány a konfliktusról” – fogalmazott a diplomata. Gyarmati
szerint egyébként kicsit bizonytalankodott a magyar diplomácia, eleinte lehetett
egy-két olyan nyilatkozatot hallani, amely egy szintre helyezte az orosz és a
grúz magatartást, vagyis látszólag semleges állásfoglalás volt. Később azonban
kinyilvánítottuk, hogy az orosz reagálás aránytalan volt, majd Göncz Kinga azt
mondta, a magyar álláspont egy jottányit sem tér el az unió álláspontjától.

Orbán Viktor, a Fidesz elnöke ugyanakkor semmiféle bizonytalanságot nem
tanúsított. A grúz elnökhöz írt levelében kifejezte, „osztozom sokak mély
aggodalmában, miszerint az Oroszország és Grúzia közötti harcok eszkalációja
Oroszország újraéledő törekvését jelzi arra, hogy erőt alkalmazva biztosítsa a
közvetlen szomszédságában lévő térség feletti uralmát. Teljes mértékben
egyetértek ezért Oroszország katonai beavatkozásának kemény elítélésével. Úgy
vélem, hogy az Oroszország által Grúziában és a szomszédos szakadár régiókban
végrehajtott katonai műveletek katonai agressziót valósítottak meg. Meg vagyok
győződve arról, hogy a mostani konfliktus is azt bizonyítja, a Szövetségnek
mielőbb fel kellene ajánlania Grúziának és Ukrajnának a tagság elnyerését
szolgáló terveket, hogy megerősítsék elkötelezettségüket Grúzia és Ukrajna NATO
tagsága mellett” – olvasható Orbán Szaakasvili grúz elnökhöz címzett levelében.


Amennyiben egyébként Grúzia NATO-tag lenne, úgy az augusztus eleji orosz
bevonulást követően a NATO-nak kötelező lett volna beavatkoznia a fegyveres
konfliktusba Oroszország ellen. (Másrészt a grúz–orosz villámháború mérlege:
1700 orosz és mintegy 300 grúz halott.)

A kemény hangvételű Orbán-levélre Oroszország budapesti nagykövete még keményebb
választ adott: „Aki szolidaritást vállal a kalandor grúz elnökkel, az hogy tud
nyugodtan mások szemébe nézni?” Szavolszkij Igor a Független Hírügynökségnek
nyilatkozva a „tengerentúlról irányított propagandának” nevezte Orbán Viktor
kijelentését, miszerint Oroszország a demokratikusan választott grúz vezetés
eltávolítására törekszik, és szisztematikusan rombolja a grúz infrastruktúrát.
„Egy szó igazság sincsen benne” – közölte a nagykövet.

Orbán Viktor felvetésére, miszerint Grúziát minél hamarabb fel kellene venni a
NATO-ba az orosz nagykövet közölte: az EU mértékadó államai nem a Fidesz
elnökére, „hanem a józan észre” hallgatnak majd. A követ „kockázatos” lépésnek
nevezte egy „kalandor elnök” vezette ország felvételét az atlanti szövetségbe.

„Nem szokványos megfogalmazás – kommentálta az orosz beszólást Gyarmati István,
de jellemző Oroszországra: ha lövöldöztek Ankarában, az oroszok már a harmadik
világháborút vizionálták. Azt is mondták, hogy ha Lengyelországba amerikai
rakétákat telepítenek, akkor Lengyelországot szétbombázzák. Ezek kommunikációs
túlzások – vélekedett a szakértő, és hozzátette: nem tulajdonít nagy
jelentőséget nekik.

Az azonban nem lényegtelen kérdés, hogy amennyiben 2010-ben egy újabb
Orbán-kormány áll az ország élére, a Fidesz jelenlegi oroszellenessége hogyan
befolyásolhatja a két ország jövőbeni viszonyát, különös tekintettel például
hazánk jelentős gázfüggőségére. Gyarmati ezzel kapcsolatban csak annyit mondott,
hogy szükség esetén Oroszország képes különválasztani politikai és gazdasági
érdekeit. Ha a nemzetközi közösség végre fölébred, és meglátja, hogy Oroszország
milyen irányba fejlődik, akkor talán elkezd diplomáciai-politikai és gazdasági
eszközökkel szembeszállni: például az EU abbahagyja a stratégiai partnerségről
szóló tárgyalásokat az oroszokkal. Ha ilyen vagy ehhez hasonló
figyelmeztetéseket küldünk Moszkvába, akkor az orosz politika beáll egy
konfrontatív, de az együttműködéshez mégis megfelelő politikára: „Úgy gondolom,
a helyes politika Oroszországgal az, hogy megpróbálunk együttműködni ott, ahol
az érdekeink egybeesnek, és tudomásul vesszük azt, amikor az érdekeink nem esnek
egybe, és ezt meg is mondjuk. Egyébként az oroszokkal így sokkal jobban lehet
tárgyalni, mintha behúzzuk fülünket-farkunkat, mert akkor csak kihasználnak
minket.”

A nyugat felháborodott

A nyugati országok és a legtekintélyesebb európai szervezetek határozottan
elutasítják Dél-Oszétia és Abházia függetlenségének orosz elismerését: Párizs
sajnálatosnak nevezte a moszkvai lépést, és közölte, hogy az Európai Unió soros
elnökeként közös elítélõ nyilatkozatot fogalmaz. A brit kormány a „kategorikus
elutasítást” hangsúlyozta, mert a lépés ellentétben áll az ENSZ Biztonsági
Tanácsában többször is vállalt kötelezettségekkel, amelyeket Moszkva is
elfogadott. Angela Merkel német kancellár szerint „elfogadhatatlan” a döntés,
Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter szintén „sajnálatosnak” minõsítette
Moszkva lépését, és közölte, hogy az Egyesült Államok az ENSZ-ben meg fog
vétózni minden kísérletet e területek státusának megváltoztatására. A
közvetlenül érintett Grúzia szerint az elismerés e két grúz terület „leplezetlen
annexiójával ér fel”.

Olvasson tovább: