hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Nagyobb a lék, mint a dinnye
Meddig görög a botrány?

2008. 07. 23.

„Túl sok a feketéző dinnyekereskedő az ágazatban, miközben mindenki igyekszik
hamar túladni a termésen, ezért nincs összefogás a dinnyések között” – mondja
Kátai Józsefné őstermelő. A nyár kezdetétől érkező importáru mindig lenyomja a
hazai árakat, ám most új trükkel álltak elő a kereskedők: a külföldi dinnyét
átcímkézve hazaiként árulták, ami viszont már erősen bűncselekménygyanús. A
másik probléma a termelők szerint az, hogy az őstermelői kör, amely kicsiben
gazdálkodik, sajnos csak silány minőségű dinnyét állít elő. Kilónként akár 5
forintért is leszedik a másodosztályú dinnyéiket, amit a piacon már 30 forintos
áron mérnek ki a kereskedők. Ugyanakkor éppen ők jelentik a viszonteladók közé
befurakodott és a feketegazdaságból érkezett dinnyenepperek legfőbb beszerzési
forrását. A piac több mint egyharmadát ellenőrző üzérek az adózás kínos
kénytelenségét is megkerülve röhejes áraikkal törik le a szezon eleji piaci
árakat.

Jelenleg Magyarországon körülbelül 2500 termelő termeszt dinnyét összesen 7000
hektáron. A dinnye idei előállítási ára kilónként 45– 47 forint, amibe
belefoglaltatik a földművelés eszközeitől a napszámos munkáig minden. Tavaly a
szezon végén 73 forint körül volt a dinnye kilója, és azóta a termelői költségek
csak növekedtek. Idén már a szezon kezdetén 49 forintos fogyasztói árakon megy a
vita, miután az Auchan, akárcsak a többi kereskedő, igyekszik minimalizálni az
árakat. Ez nyilván sérti a termelők érdekeit, amit Karsai József parlamenti
képviselő a MAGOSZ-szal teljes egyetértésben látványosan tesz szóvá.

„Felelőtlen, aljas, szemét magatartást tanúsított az Auchan, ezért százmilliós
büntetésre számíthat” – mondta a Zoom.hu-nak Karsai és Jakab István, a MAGOSZ
elnöke, fideszes országgyűlési képviselő is így fogalmazott lapunknak:
„Arcátlanság és gazemberség, a partner szándékos tönkretétele, hogy a szezon
indulásakor azonnal leértékelt árut csináltak a magyar gazdák termékeiből.”

Karsai szerint az vágta ki a biztosítékot a békési gazdáknál, hogy az áruházlánc
a szezon kezdetén 49 forintért árulta a görögdinnye kilóját, a felvásárlási árat
pedig 18 forintra vitte le. Márpedig a rossz időjárás miatt idén 30-40
százalékkal kevesebb dinnye lesz, mint tavaly, de a költség az adott hektárra
ugyanannyi marad. A képviselő szerint 80-90 forintos fogyasztói és 40-50
forintos felvásárlási ár lenne az ideális, a Tesco és az Interspar is képes
tartani ezt az árszintet.

Mezőkovácsháza térségében háromezer hektáron termelnek dinnyét, többnyire csak a
dinnyére specializálódott családi gazdaságok. A térségben a nyári hónapokban
közel 10 ezer helybélinek jelenti a fő megélhetési forrást, már csak azért is,
mivel a dinnyeföl-dön jó napszámot fizetnek, 4500- 5000 forintot. A napszámosok
akár két hónapon át mindennap képesek dolgozni ennyiért, hiszen munka csak ekkor
van Dél-Békésben.

A térség leghíresebb termővidéke a medgyesegyházi környék. A
dinnyefesztiváljairól elhíresült városka polgármestere az a Nagy Béla, aki
évtizedeken át maga is termelte a dinnyét. „Az egyszerű paraszt az élelmiszert
nem önti ki, nem gyújtja meg, nem veri a földhöz” – vélekedik a Karsai által
végrehajtott akcióról a polgármester. A környékbeli szóbeszéd szerint a
képviselő máshol vásárolta az Auchan elé kiöntött dinnyéket, és nem a termelők
vitték azokat a fővárosba. „Egy agrárgerillát csak a cél, a politikai
népszerűség vezérel” – teszi hozzá Nagy Béla, és azt is elárulja, hogy „az
exportdinnye ára mindig rendben van, a külföldi kereskedők jó árat adnak a
minőségi árunkért”.

Guillemot Katalin, az Auchan szóvivője lapunkat úgy tájékoztatta, hogy az
áruházlánc kedden megtette az első komoly gesztust: 49 forintról 65 forintra
emelte a görögdinnye kilónkénti fogyasztói árát. A termelőkkel közös egyeztetés
után végleges megállapodás is várható. Szerinte messze nem az Auchané a
legolcsóbb magyar dinnye most, de arra a felvetésre, hogy az ő akciójuk indított
volna el egy negatív árspirált, a szóvivő kijelentette: vitatható, hogy összesen
10 magyarországi áruházuknak ilyen árlenyomó hatása lenne a hazai dinnyepiacon.
A Gazdasági Versenyhivatalnál lapzártánkig nem kaptunk választ arra a kérdésre,
hogy milyen jogsértést követ el az Auchan abban az esetben, ha a meghirdetett
akciós időszakban változtat az eredeti áron.

„Az első perctől kezdve kértük az agrártárcát, hogy a kezükben levő eszközökkel
és jogosítványokkal tartsák fenn a rendet a termékpályán. Eddig nem tették,
pedig regnálásuk hat éve alatt évente visszatérő a probléma. Tavaly is
összeomlott a dinnyepiac, de akkor a szezon végén, és meg is tudtuk fordítani a
helyzetet” – tereli politikai síkra a kérdést Jakab István, aki szerint Karsai
csak teszi a dolgát, mint országgyűlési képviselő, bár elég nagy szégyen, hogy
saját kormánya ellenében kénytelen cselekedni.

A MAGOSZ elnöke visszautasítja azt a több sajtótermékben is megjelent
feltételezést, hogy a meggy- és a dinnyebotrányra építve almabotrányt készítenek
elő őszre. Igaz ugyan, hogy a 9 forintos alma rémével ők szembesítették a
közvéleményt, de hogyan lehetnek tele a raktárak, ha tavaly az almatermés több
mint 60 százaléka megsemmisült a fagyban – teszi fel a kérdést Jakab, és meg is
válaszolja: kínai almasűrítményt rejtenek a hangárok, és a kiváló magyar almára
már csak annyiban van szükség, hogy feljavítsák vele a silány külföldi minőséget.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!