hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A hét eseményei

2008. 07. 30.
Egyre többen súgnak az APEH-nekTavaly leginkább a vagyongyarapodásra hívták fel a revizorok figyelmét a „bejelentõk”, idén a számla- és nyugtaadás elmaradása a sláger az adóhivatalnál.Fidesz–MSZP 61:29Egy most vasárnapi választáson továbbra is csak az MSZP és a Fidesz jutna be a parlamentbe, az SZDSZ és az MDF nem – olvasható a Tárki júliusi felmérésének összegzésében. A biztos szavazó pártválasztókon belül a szocialista párt támogatottsága jelenleg 29 százalékon áll, míg a Fideszé ebben a hónapban 61 százalék, az SZDSZ 2, az MDF pedig 3 százalékos támogatottsággal rendelkezik.Mikola a darálóban Mikola Istvánnak, az Orbán-kormány egykori egészségügyi miniszterének a családi cége is érdekelt volt a kiskunhalasi kórház privatizációjában – hozták nyilvánosságra jobboldali orgánumok azt követõen, hogy Mikola három héttel ezelõtt kedvezõen nyilatkozott a Fidesz által támadott Hospinvestrõl, amely a kórházat mûködteti. A Fidesz több szakpolitikusa elhatárolódott Mikola kijelentéseitõl. Hosszabbítás a Nap-kelténekKét évvel meghosszabbíthatja a Nap-kelte címû reggeli mûsorra kötött beszállítói szerzõdést a Magyar Televízió, sõt a mûsor hossza további egy órával növekszik hétvégenként. Lezárják a teljes budai alsó rakpartotLezárják a teljes budai alsó rakpartot körülbelül két hónapra a budai Duna-parti fõgyûjtõcsatorna építése miatt.Jud Süss-botrány: két férfit meghallgattakGyanúsítottként hallgatott ki két férfit a rendõrség a Jud Süss címû filmmel kapcsolatban közösség elleni izgatás miatt indult büntetõügyben.Újból keresik a Dunában Mária királyné kincseitIsmét keresik a régészek Mária királyné elsüllyedt hajóit az Esztergom és Dömös közötti Duna-szakaszon.Kontár volt a hegesztőAz elkészült szakértõi vélemény szerint szakszerûtlen hegesztés okozta a Pest megyei Tökön vasárnap este történt körhintabalesetet, melyben több tucat gyermek megsérült, köztük többen súlyosan.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!