hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Valláskárosodás
Megrövidítették-e az egyházi iskolákat?

2008. 06. 25.
A törvény által előirányzottnál 2,7 milliárd forinttal kevesebb kiegészítő közoktatási normatívát kaptak az egyházi iskolák 2005-ben és 2006-ban – áll az Állami Számvevőszék (ÁSZ) június 4-én közzétett jelentésében. A Fidesz, a KDNP és az MDF az elmaradt összeg pótlására szólította fel a kormányt, míg az MSZP illetékesei a jogszabályok bonyolultsá-gára és eltérő jogértelmezésre hivatkozva állítják: nem történt törvénysértés. Úgy tűnik, az ördög a részletekben rejlik.



Fotó: Somorjai László

Az egyházi iskolákat illető kiegészítő normatíváról az 1997-ben kötött
vatikáni szerződés rendelkezett, a megállapodást pedig a Magyar Köztársaság
1999-ben törvénybe iktatta. Azonban „Sem a vatikáni szerződés, sem az 1999-ben
kihirdetett törvény nem mond semmit az egyházi kiegészítő normatív támogatás
belső szerkezetéről és felépítéséről, vagyis hogy a kiegészítő normatíva
összegét hogyan kell kiszámolni – jelentette ki Hiller István oktatási miniszter
az Országgyűlés Oktatási és Emberi Jogi Bizottsága összevont – rendkívüli –
ülésén. „Ha csak eltérő jogértelmezésről lenne szó, akkor fel sem merülhetne a
személyi felelősségre vonás kérdése – fogalmazott Bihary Zsigmond, az ÁSZ
főigazgatója. Az ÁSZ-jelentés viszont egyértelműen állítja: az intézmény a
hatályos törvényi előírás alapján vizsgálódott. „Itt nem értelmezési kérdésről
van szó, hiszen az 1997. évi CXXIV. törvény definiálja tételesen az összeg
kiszámításának a módját” – tette hozzá a főigazgató.

Az ülés órákon át tartó vitatkozásba torkollott. Erre okot adott Hiller István
azon megjegyzése is, miszerint az egyházi iskolák tanulóira személyenként 552
ezer forint támogatás jutott 2006-ban, az önkormányzati fenntartású közoktatás
esetén pedig tanulónként mindössze 526 ezer forintról van szó. Pokorni Zoltán,
az oktatási bizottság fideszes tagja szerint ezek a valós adatok az igazság
elfedését szolgálják – azaz nem lehet egy kalap alá venni az óvodákat a
gimnáziumokkal. Az egyházi óvodákba ugyanis sokkal kevesebb gyerek jár, mint
egyházi gimnáziumba. „Az óvoda olcsóbb, a középiskola drágább, s ha mind
összeadjuk a körtét az almával, akkor jön ki az említett szám. Ha azonban az
óvodát az óvodával, a középiskolát a középiskolával vetjük össze, akkor éppen
fordított a helyzet, és ezt igazolta az ÁSZ jelentése is” – mondta az
Orbán-kormány oktatási minisztere, aki szerint egyébként is furcsa, hogy a
parlament intézményeként létrehozott, erre szakosodott ÁSZ munkáját – illetve
annak eredményét – most egy parlamenti bizottság vitatja.

„Egyetértek azzal, hogy elvben almát almával, körtét körtével hasonlítsunk
össze, de vannak számítások, amik azt mutatják, így sem jönne ki lényegesen
különböző érték” – reagált Szabó Zoltán, az oktatási bizottság szocialista
elnöke Pokorni felvetésére.

Semjén Zsolt (KDNP), az Országgyűlés Emberi Jogi, Kisebbségi, Civil- és
Vallásügyi Bizottság tagja szerint nem új kormányrendelettel kell „elszabotálni”
a dolgokat, hanem a hatályos jogszabályok szerint kell eljárni – vagyis a
hiányzó összeget ki kell fizetni az egyházi iskolákba járó diákoknak és
tanároknak –, további jogi eszközökkel pedig a jövőben történő kifizetéseket
lehet szabályozni. Révész Máriusz, az oktatási bizottság fideszes tagja arra
volt kíváncsi: mi az oka annak, hogy 2002-től 2004-ig „mindenki számára
egyértelmű volt” a finanszírozás kérdése, míg 2005-től megváltozott a helyzet:
„Önök a 2004 előtti saját gyakorlatukkal szemben motoroznak” – mondta a
kormányoldal felé címezve.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!