hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Matt lépésről lépésre
Szadi Jani és Szoci Feri katasztrófa-menetrendje

2008. 04. 09.
NépszavazásA népszavazás estéjén, március 9-én kiderült, hogy óriási vereséget szenvedett a koalíció. Az MSZP vezérkarában világossá vált, hogy az addigi úton nem lehet tovább menni, ám információink szerint a belső tanácskozásokon Gyurcsány Ferenc semmilyen önkritikus utalást sem tett arra vonatkozóan, hogy neki vagy a kormányának változtatni kellene a politikáján. Közben a Hír Tv-nek köszönhetően Horn Gábor szabad demokrata politikus szájából megtudhattuk, hogy a liberálisoknak milyen lesújtó véleményük van az MSZP vezérkaráról. Erre fel a szocialisták – leginkább a parlamenti folyósokon – hosszan ecsetelték a liberális politikusok kvalitásait, név szerint emlegetve, hogy melyikük fogyaszt rendszeresen kábítószert, melyikük „kétbalkezes”, és melyiküket tartják „futóbolondnak”. Szóval, jól megalapozták az elkövetkező hetek hangulatát. Egészségügyi reformAz MSZP-ben időközben megszületik a döntés, hogy nem érdemes egy újabb népszavazáson ismét „megveretni” magukat, ezért inkább ne legyen magántőke az egészségbiztosításban. Több vezető szocialista utal arra, hogy nincs mozgástere a koalíciónak, módosítani kell a törvényt. Az SZDSZ Kóka vezette szárnya válasza: reform vagy a halál. Informális csatornákon azonban több liberális vezető is jelezte, hogy szerintük nem jó miniszter Horváth Ágnes, szimbolikus lenne a cseréje, sőt, a népszerűtlensége miatt valóban nincs értelme erőltetni az egészségpénztári reformot. Csalások az SZDSZ-ben Időközben egyre több információ lát napvilágot arról, hogy az SZDSZ tisztújításán általános volt a csalás. A párt két szárnya, a Kóka és Fodor szárnya végletekig összeveszik egymással. Az utóbbiak szerint kétes Kóka János legitimitása, ezért felszólítják, hogy ne terelje el a figyelmet az SZDSZ belső válságáról, és teljes tisztújítást követelnek. Meggyőződésük: Kóka annyira meggyengült, hogy Fodor „ripityára” verné egy tisztújításon. A Szerda esti nagy pofon Az MSZP-ben megszületik a döntés, hogy kijózanítják a „reformmániás” SZDSZ-t: nem lesz magántőke az egészségügyben. A múlt szerdai koalíciós egyeztetésen Lendvai Ildikó az első percben a tárgyra tér: csak akkor tudnak bármiről egyeztetni, ha nem lesz magántőke. Kóka János igyekszik újra „a reform, vagy nincs értelme semminek” politikáját ismertetni, de a szocialisták rászólnak: ez az, amit nem akarnak hallgatni. Apropó hallgatás: a tanácskozáson ugyan jelen volt Gyurcsány, de nem ő vitte a szót. Leginkább Lendvai Ildikó – aki korábban többször megvédte a liberálisokat – fogalmazott élesen. Az SZDSZ-es delegáció – Kóka János, Horn Gábor, Gusztos Péter, Horváth Ágnes és „sameszaik” – megdöbbentek. Mesterházy magánakciójaÉppen a tárgyalás alatt Mesterházy Attila frakcióvezető-helyettes, az MSZP Harmadik Hullám Platformjának vezetője megszervez egy „titkos médiaeseményt”, melyen kijelenti: az SZDSZ akár ki is léphet a koalícióból, elég a liberálisok zsarolásából. Ilyet hivatalosan szocialista politikus még nem mondott. A feltételezések szerint mindez a politikus magánakciója volt: megérezte az MSZP tagsága és a felső vezetés hangulatát, és ebből „építkezett”. Elmaradt egyeztetések, majd hatórás veszekedés Több belső egyeztetés is elmaradt Gyurcsány Ferenc és az MSZP vezérkara között. Utóbbiak meglehetősen sérelmezték ezt. Ilyen hangulatban került sor múlt hét pénteken az MSZP elnökségének az ülésére, mely végül több órás veszekedésbe torkollott. Ezen Gyurcsány Ferenc megjegyezte, hogy ha ilyen nézeteltérések vannak a grémiumban, akkor legyen „kard ki kard”, vigyék dűlőre a dolgot, és tartsanak tisztújító kongresszust: minden tisztség legyen „kinyitva”. Több vezető óva intett ettől: több hónapig tartó viszály lesz ebből, amit lehet, hogy megnyer Gyurcsány, de a párt súlyosan megszenvedi. Szóba kerül az egészségügyi reform és az SZDSZ-szel való együttműködés kérdése is, de végül nem maradnak semmiben. Szombat: a nagy előadásMásnap, szombaton Gyurcsány Ferenc több mint egyórás, meglehetősen teátrális szónoklatot tartott az MSZP pártértekezletén. Ebben élesen bírálta a Fideszt, az újságírókat, a politikai elemzőket, az SZDSZ-t, a kiszivárogtató és szervezkedő minisztereket, a maguk pecsenyéjét sütögető szocialista politikusokat és a fejlesztéseket kijárni próbáló polgármestereket. Bejelentette: leváltja Horváth Ágnest, mert újfajta egészségügyi reformot akar. Az MSZP ovációval fogadta az SZDSZ-t érintő kritikáit és a bejelentést is. Több szocialista vezér egyébként fellélegzett. Tartottak attól, hogy „kard ki kard” alapon teljes tisztújítást kezdeményez Gyurcsány Ferenc, amely szerintük a lengyel baloldal széteséséhez hasonló helyzetet teremtett volna a pártban. Az SZDSZ a színfalak mögött kettészakad Vasárnap Kóka János és csapata éles hangú nyilatkozatot ad ki, melyben kijelentik, hogy nem fogadják el a miniszterelnök ultimátumát. A párt úgynevezett Fodor-szárnya nem élezné a helyzetet, óvatos és józan politikát kér a többiektől, és egyeztetést javasol az MSZP-vel. Vasárnap este még az utóbbiak és a szocialista vezetők is úgy gondolják, hogy az SZDSZ végül beadja a derekát, hiszen Kókáék biztos nem akarják „leadni az Audi-slusszkulcsokat”. Gyurcsány felment Gyurcsány Ferenc hétfőn, április 30-ai hatállyal felmentette Horváth Ágnes SZDSZ-es egészségügyi minisztert.Április 1., a Bolondok napjaHétfőn reggel Fodor Gábor és támogatói köre azzal érkezik az SZDSZ frakcióülésére – ahol egyébként a „kókisták” vannak többségben –, hogy tárgyalási menetrendet ajánljanak, és kijelentik, érdemes lenne tárcacserékben gondolkodni. A többség azonban elfogadhatatlannak tartja Gyurcsány ultimátumát (egyébként Fodor Gábor és támogatói köre is öngólnak, valamint csapnivalónak minősíti a miniszterelnök szombati beszédét), és ráveszi Kókát és Fodort, hogy együtt álljanak a sajtó elé azzal, hogy ha a miniszterelnök nem vonja vissza döntését, akkor az SZDSZ visszahívja az öszszes szabad demokrata minisztert és államtitkárt a kormányból. Kóka a nyílt színen „hasba szúrja” Gyurcsány Ferencet Hétfő délutáni napirend előtti felszólalásában Kóka János rendkívül élesen kiosztotta egykori politikai mentorát, Gyurcsány Ferencet. Szerinte Gyurcsány saját magára mondott nemet. A liberálisok szerint maga a miniszterelnök mondta fel a koalíciót. A szocialista politikusok egyöntetűen úgy jellemezték a felszólalást, mint a jól ismert mondás bizonyítékát: a hála nem politikai kategória.Nevető OrbánOrbán Viktor elégedetten szemlélte a közjátékot, régen lehetett ilyen jókedvűnek látni a parlamentben.

Gyurcsány Friderikusznál

Este hat órakor adott interjút a miniszterelnök Friderikusz Sándornak a Magyar
ATV-n, melyet a csatorna este tűzött műsorára. Ebben még egy ereje teljében
levő, magabiztos, a kisebbségi kormányzásról gondolkodni sem hajlandó politikust
láthattak a nézők. Gyurcsány azt erősítgette, hogy a koalíciós pártok közötti
vita nem a reformokról, csupán azok tempójáról szól.



Kóka újra boldognak látszik

Hétfőn este az SZDSZ ügyvivő testülete egyhangúan megerősítette, hogy kilépnek a
koalícióból. Igaz, hogy Fodor Gábor és több híve korábban elhagyta az ülést, de
úgy értesültünk, azért, mert nem tudták fékezni a folyamatokat. Kóka mellett a
párt korábbi elnökei, Kuncze Gábor, Pető Iván és Magyar Bálint szorgalmazták
legélesebben a szakítást. Több „fodorista” elismerte: a helyzetből a korábban
már leírt Kóka János megerősödve jött ki.

Kóka szemmel láthatóan kivirulva, kedélyesen ismertette az újságírókkal a
testület „kilépős” döntését. Sőt, rátett egy lapáttal a hivatalos közleményre,
és érzékeltette, talán Gyurcsány Ferenc nélkül tovább tudnának menni egy
MSZP–SZDSZ-koalícióban.



Majdnem lemondott Gyurcsány

A párhuzamosan ülésező MSZP-elnökségben Gyurcsány nagyon körülményes körmondatok
után felajánlotta a lemondását. Valahogy így: kell egy új program, de ha annak
mentén nem tudnak megegyezni, és ha az SZDSZ-t továbbra is a személyi kérdések
érdeklik, akkor tudni fogja a dolgát.

Az ülést követően annyit mondtak csak: a Magyar Köztársaság miniszterelnöke
Gyurcsány Ferenc. Úgy tudjuk, az MSZP kitartott a miniszterelnök mellett. Igaz,
többen azt mondták: ebben a helyzetben nincs más lehetőség. Illetve: senki sem
akar Boross Péter lenni. (Ő Antall József halála után vette át az MDF-kormány
vezetését, az MDF azóta sem állt talpra.)



A miniszterelnöki esedezés

A keddi koalíciós egyeztetés előtt fél órával Gyurcsány közleményt adott ki.
Ebben rendkívül alázatos stílusban sajnálkozik, hogy az SZDSZ ki akar lépni a
kormányból, de azt ajánlja, dolgozzák ki és vitassák meg az új kormányprogramot.



Kemény legények

Kettőkor, a koalíciós egyeztetésen a Kóka vezette delegáció kőkemény hangot
ütött meg: a tárgyalás lényege csak technikai, a miniszterek távozásával miként
történjen az átadás-átvétel. A szocialisták erre azt is felvetették, hogy a
helyi önkormányzatokban és az állami cégek felügyelő bizottságában is mindent
újra kell számolni. Értsd: szakítás esetén a zsíros állásokból is repülnek majd
a liberális holdudvar tagjai.



Izmozás

Szerdán már mindkét oldal a kisebbségi kormányzásról beszélt. Információnk
szerint a Fideszben úgy vélekednek, hogy ennél jobb nem is történhetett velük.
Számukra a legkedvezőbb forgatókönyvet írták a kormánypártiak: vergődő,
mozgástér nélküli MSZP és a népszerűtlen Kóka vezette SZDSZ. Navracsics Tibor, a
Fidesz frakcióvezetője úgy értékelte: Szadi Jani veszekszik Szoci Ferivel.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!