hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Lesújtó nemzetközi vélemények

2008. 04. 09.
A Die Presse Gyurcsány Ferencet a legszánalmasabb közép-európai vezetőnek nevezte, Orbánt pedig gátlástalan és felelősség nélküli populistának. A Neue Zürcher Zeitung szerint ha a kormánynak nem sikerülne decemberig tető alá hozni a 2009-es büdzsét, nemigen tudna még sokáig fennmaradni.

Magyarország egyre mélyebbre süllyed a politikai válságba, ami drámai
gazdasági következményekkel járhat. Megfigyelők attól félnek, hogy az égetően
szükséges reformok most teljesen leállnak – írja Reformösszeomlás
Magyarországon: teljes leállás fenyeget címmel közölt tudósításában a Die Presse
című konzervatív osztrák lap.

A lap véleményoldalán megjelent kommentár szerzője Gyurcsány Ferencet a
„legszánalmasabbnak” nevezte azok között a közép-európai kormányfők között,
akiknek helyzetét állandó koalíciós viták nehezítik.

Ám nemcsak ő, hanem országa is katasztrofálisan áll az EU-összehasonlításokban –
a legmagasabb költségvetési hiánnyal és a legalacsonyabb gazdasági növekedési
ütemmel tűnik ki. Nem állítható, hogy kizárólag Gyurcsány és a szocialisták
felelősek ezért a nyomorúságért: már az előző kormányok is két kézzel szórták a
pénzt, ami valójában nem is állt rendelkezésükre, és hagyták, hogy az ország
erején felül költekezzen – írta a Die Presse munkatársa.

Megítélése szerint az ország még akkor sem fog kikecmeregni a válságból, ha egy
előre hozott választás eredményeként ismét Orbán Viktor ellenzéki vezető ragadja
magához a kormányrudat, mint ahogy a közvélemény-felmérések jósolják. „Orbán
teljességgel gátlás és felelősség nélküli populistának bizonyult az utóbbi
években, akit csak a saját hatalma, nem pedig az ország sorsa érdekel” –
vélekedett a szerző.

„Magyarországnak olyan politikusokra van szüksége, akik végre igazat mondanak –
beleértve azt is, hogy mindenkinek szorosabbra kell húznia a nadrágszíjat, míg
az ország talpra nem áll” – olvasható a lapban.

A Kurier című független újság Bayer József politológust, egyetemi professzort
idézi: „Itt évek óta politikai káosz uralkodik, és nem látom azt, hogy hamarosan
bármi is megváltozik majd.” A lap egyebek között úgy vélte, hogy a szocialisták
közül sokan a liberálisokat okolják a rossz közvélemény-kutatási eredményekért,
mert sokkal szigorúbb takarékossági intézkedéseket erőltettek rájuk, mint ahogy
ők szerették volna.

Utalva arra, hogy a felmérések alapján a szabad demokraták nem jutnának be a
parlamentbe, ha előre hozott választást tartanának, a Kurier megfigyelőkre
hivatkozva megjegyezte: elképzelhető, hogy az SZDSZ még hosszú ideig támogatja a
kormányt.

A lap nem tartotta kizártnak, hogy Kóka János személyes számítása is
belejátszott a koalíció felmondásáról született döntésbe. A szocialistákkal való
szakítás esélyt nyújt neki arra, hogy újra pozícionálja magát, és erősebb
pártvezetőként jelenjen meg – írta az újság az SZDSZ-en belüli hatalmi harcra
célozva.

A Neue Zürcher Zeitung súlyosnak nevezte tudósításának címében a
magyarországi kormányválságot, amelynek következményei megítélése szerint még
beláthatatlanok. A tekintélyes svájci konzervatív lap felhívta a figyelmet arra,
hogy a liberálisok támogatása nélkül a szocialistáknak kisebbségben kellene
kormányozniuk, ami megsemmisítheti az Európai Unió által kifejezetten dicsért
reformtörekvéseket, és kétséget támaszthat egy kiegyensúlyozott költségvetés
elfogadásával szemben.

Megemlítette, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök még a lemondásra is kész lett
volna, hogy megmentse a koalíciót a liberálisokkal, de a szocialista vezetés ezt
elutasította.

Az események ismertetése után az újság megállapította: egyelőre nem biztos sem
az, hogy a liberálisok ténylegesen kiválnak-e a kabinetből, sem pedig az, hogy
egy ilyen lépés automatikusan a kormány összeomlásához és előre hozott választás
kiírásához vezet-e.

A Neue Zürcher Zeitung megjegyezte azt is: államjogi szakértők
elgondolkoztatónak tartják, hogy a magyar jog nem ismeri a kisebbségi kormány
fogalmát (az alkotmányban csupán a kormány fogalma szerepel), amiből következően
egy új kormány létrehozása esetén problémák léphetnének föl a miniszterek és az
államtitkárok kinevezésénél. „Központi jelentősége azonban a költségvetésnek
van. Ha a kormánynak nem sikerülne, hogy decemberig tető alá hozza a 2009-es
büdzsét, nemigen tudna még sokáig fennmaradni” – írta a Neue Zürcher Zeitung.
(MTI)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!