hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A hét eseményei

2008. 04. 02.
Civilek is indulhatnakNépszavazási kezdeményezést hitelesített az Országos Választási Bizottság (OVB) az európai parlamenti választásokkal kapcsolatban. A magánszemély által benyújtott népszavazási kezdeményezés szövege a következő: „Egyetért-e azzal, hogy a 2003. évi CXIII. törvény az Európai Parlament tagjainak választásáról úgy módosuljon, hogy 20 000 választópolgár aláírásával hitelesített érvényes ajánlásának megszerzése esetén a választáson ne csak a pártok, hanem az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvényben foglaltak szerint nyilvántartásba vett bármelyik társadalmi szervezet állíthasson listát?” Az eredményes népszavazás azt jelentené, hogy a 2009-ben esedékes európai parlamenti választáson nemcsak pártok, hanem társadalmi szervezetek is listát állíthatnak, azaz javasolhatnának képviselőket. A népszavazási kezdeményezést az OVB egyhangúlag hitelesítette.Perel a debreceni MSZPAz MSZP debreceni szervezete beperli Kósa Lajost. A szocialisták az eljárást azért kezdeményezik, mert - szerintük - a városi közgyűlés március 20-ai zárt ülését kommentálva a polgármester tudatosan hazugságot állított, amikor úgy nyilatkozott: „a szocialistákat csak politikai indokok vezérelték a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. igazgatóságába és felügyelőbizottságába delegált tagjaik viszszahívásakor”. Debrecen fideszes polgármestere szerint „a pártbizottságok által hozott határozatokat végrehajtó képviselő-testületek kora (...) lejárt”.Milliárdok a közlekedésreA kormány felosztotta a vasúti és közúti személyszállítási közszolgáltatás, valamint a vasúti pályahálózat működtetésének támogatására a költségvetésben szereplő összeget, összesen több mint 135 milliárd forintot.

Jól van a szívátültetésen átesett csecsemő

Jól van az a 11 hónapos kislány, aki március 14-én szívátültetésen esett át.

A csecsemő egy másik baba szívét kapta a több mint háromórás műtét alatt.



Mielőbb el kell fogadni a közpénzügyi törvényt

Christoph Rosenberg, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) Közép-Európáért
felelős területi képviselője úgy nyilatkozott, hogy a Magyarországon tervezett
közpénzügyi törvény mielőbbi elfogadása nagyon kedvező lenne, erősítené az
ország hitelességét a nemzetközi pénz- és tőkepiacok felé.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!