hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Pákó büszke Hitlerre
Íme az ügyeletes médiasztár

2008. 02. 06.
„Én nagyon-nagyon büszke vagyok a Hitlerre, mert legalább ő elmondja az őszinteséget, elmondja az igazságot.” A fenti idézet Fekete Pákótól, a hazánkban élő, nigériai származású előadótól származik. Mind a szociológia, mind a pszichológia ismeri azt az ellentmondásos jelenséget, amikor egy zsidó antiszemitává vagy egy fekete bőrű ember rasszistává válik. Arra azonban egyelőre nincs tudományos magyarázat, hogy a saját bevallása szerint „magyar kultúrát csináló” Fekete Pákó miként válhatott a hazai média egyik kulcsszereplőjévé.

Az 1994-ben Magyarországra érkező Oludayo Olapite feltehetően nem sejtette,
hogy tizenegyné-hány év elteltével a kereskedelmi televíziók és a bulvárújságok
egyik sztárja lesz, hiszen a ma már Fekete Pákó néven ismert nigériai
előadóművész eredetileg azért jött, hogy hazája ösztöndíjával nemzetközi jogot
tanuljon az ELTE-n. Elmondása szerint három év elteltével megbukott, s ezzel meg
is szakadtak tanulmányai. Pákó azonban nem tért haza, hanem egy afrikai
zenekarban kezdett kongázni. Az ismertséget mégsem ez, hanem a
magyar-nóta-éneklés hozta el számára. Annak ellenére, hogy Pákó kifejezetten
hamisan, ráadásul magyarul alig érthetően énekel (és beszél), egzotikus
produkciója – „Megy a gőzös”, „Száz forintnak ötven a fele”, „Kombiné” és
hasonló szerzemények erotikus elemekkel vegyítve – nem várt áttörést hozott: a
szintetikus alapú mulatós rock „koronázatlan királyává” vált. Mint egy
interjúban kifejtette, szilveszterkor hét fellépést kellett teljesítenie
(egyenként 140 ezer forintért), akkora az igény a produkcióra.

Pákót a média is hamar felfedezte, az utóbbi időben szinte úgy jár a
kereskedelmi televíziók műsoraiba, mintha haza menne. Obszcén, trágár
kiszólásait szinte senki nem sérelmezte, legfeljebb „kifütyülték” a durva
szavakat. A TV2 Activity című szórakoztató műsorának tavaly decemberi forgatásán
azonban minden addigi határon túlment. A többi vendég – Schobert Norbert,
Anettka, Kelemen Anna egykori pornószínésznő, Jakupcsek Gabriella – valamint
Csiszár Jenő műsorvezető hümmögve vagy nevetgélve konstatálta a történteket, ám
sem ők, sem a stáb nem tartotta problematikusnak – a 12 éven felülieknek szóló
műsorban. Egyedül Havas Henrik fejezte ki egyértelmű rosszallását, majd a
rendező kérlelése ellenére letette mikrofonját, és tiltakozásul elhagyta a
stúdiót.

Bár a felvétel – Havas távozása miatt – végül nem került adásba, a You Tube-ra
feltették, így az internetezők számára elérhetővé vált. Ezek után a Kuruc.info
nevű – egyébként rasszista, antiszemita – online hírportál munkatársai
nyilvánosságra hozták Fekete Pákó telefonszámát, és felszólították olvasóikat,
hogy állandó hívásokkal büntessék a „primitív, arrogáns dzsungelmakit”.

A történteket követően jelentkezett be Pákónál interjúkérelemmel a Bombagyár
nevű, szintén szélsőjobbos rádió, mondván: szellemiségük és közönségük szinte
teljesen azonos a Kuruc.infóéval, ám Pákó telefonszámának publikussá tételével
nem értenek egyet, sőt, lehetőséget kívánnak adni valódi nézetei kifejtéséhez.


A Bombagyár rádiófelvételén jelentette ki Pákó a Hitlerrel kapcsolatos ominózus
mondatokat, továbbá éltette Szálasit, szidta a cigányokat és a zsidókat, majd a
riporter instrukcióit követve náci módra karját lendítette: „Én nagyon-nagyon
büszke vagyok a Hitlerre, mert legalább ő elmondja, ő elmondja, az őszinteséget,
elmondja az igazságot... Büszke vagyok rád, Hitler, kitartás!” – látható a
videón Fekete, amint egy Adolf Hitler-es pólóval a kezében, mosolyogva beszél.
Később Pákó azt állította: kényszer hatása alatt cselekedett.

A Bombagyár munkatársai cáfolják Pákót: „Nem igaz, hogy Fekete Pákó nem tudta,
kihez megy interjút adni. Előtte többször beszéltünk telefonon, bemutatkoztam
neki, és többször is értésére adtam, hogy a mi közönségünk gyakorlatilag azonos
a Kuruc.info olvasóival. Azért szeretnénk meghívni heti rádióműsorunkba, hogy
bizonyítsa, nem az az ostoba majom, aminek a média beállítja.”

Pákó feljelentést tett a rendőrségen, a rádió munkatársa válaszul kijelentette:
hamarosan elérhetővé teszik a teljes, háromórányi felvételt, amely nem csupán
igazolni fogja, hogy az előadó önként tette, amit tett, de súlyosbító momentumok
– például a miniszterelnökkel kapcsolatos obszcén kijelentések – is kiderülnek
belőle.

Fekete Pákó jelenleg a 11. helyet foglalja el az Index celeblistáján. Az
illusztris névsort az olvasók szavazatai, valamint a médiaszereplések száma és
fogadtatása alapján állítják össze. A négyszázas listán elsöprő arányban
szerepelnek a pornószakma képviselői.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!