Kereső toggle

Oktatás és rettegés

Már a magyar elit tanulók is rosszul teljesítenek

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Fiskális oktatáspolitika – így lehetne jellemezni azokat a gazdasági
természetű változtatásokat, amelyek a most kezdődő tanévtől alapvetően
meghatározzák az iskolák, azon belül is leginkább a kisiskolák sorsát. A
szakszervezetek szerint legalább 22 intézményt zárnak be, 400-at átszerveznek,
és az elmúlt hónapokban mintegy 10 ezer pedagógus veszítette el munkahelyét. A
kistelepülések polgármesterei rettegnek, hogy – az egykori körzetesítéshez
hasonlóan – a jelenlegi kormányzati intézkedések „kivégzik” a falvakat. Eközben
az oktatáskutatók alaptételévé vált: az oktatási rendszerből kikerülők 20
százaléka nem rendelkezik megfelelő képzettséggel ahhoz, hogy tartós munkahelyet
találjon.

Az alig ezerfős Bács-Kiskun megyei település, Harkakötöny általános
iskolájában az idei lesz az utolsó tanév – legalábbis az intézmény jelenlegi
formájában. „Már most is társulásban működünk egy másik kistelepüléssel,
Kömpöccel. Nálunk 75, náluk mintegy félszáz diák van. Az évfolyamok
szervezetileg összetartoznak, így még megfelelünk a minimum 15 fős
osztálylétszámnak. Attól tartunk azonban, hogy jövőre az osztály fogalmát is
megváltoztatják, akkor pedig végünk” – panaszolja a község polgármestere, Győri
Endre.

Az új jogszabályok értelmében a jövőben a felső tagozaton a tanulócsoportok
létszámának el kell érnie a 15 főt, ellenkező esetben csak tagintézményként
működhet tovább az iskola. Emiatt szeptembertől 22 iskola kénytelen bezárni
kapuit, további 400 pedig más formában működik: vagy betagozódnak egy másik
iskolához, vagy alapítványi, esetleg egyházi fenntartásba kerülnek.
(Kormánypárti politikusok túlzottnak tartják ezeket az adatokat.) Az
összevonásokat egy másik változás is ösztönzi. Eddig a fenntartó fejkvóta
szerint kapta az állami normatívát, mostantól viszont csoportnormatívával kell
számolni. Ez arra ösztönzi az önkormányzatokat, hogy nagyobb létszámú
tanulócsoportokat hozzanak létre.

(Egy konkrét számítás szerint egy 23 fős hatodikos osztály után eddig 4,8 millió
forint járt, a jelenlegi rendszerben ez átlaglétszámnak számít és mindössze 3,8
millióval dotálják. Ha növelik a létszámot, a normatíva növekszik, ha viszont
kevesebb a diák, akkor csökken.) Az iskolabezárások és átszervezések, illetve a
kötelező óraszám átlag két órával történő emelése folytán a szakszervezetek
becslése szerint mintegy 10 ezer pedagógus is elveszítette állását.

Visszatérve a kistelepülésekhez: a szaktárca nem titkolt célja, hogy ott csak
alsó tagozatok maradjanak. Az érvek között a kétségtelen gazdasági előnyökről
ritkábban esik szó, inkább a szakmai szempontok kerülnek előtérbe. Ezek szerint
a továbbtanulás előtt a felső tagozatosoknak egységesen jó minőségű oktatást
kell kapniuk, ami csak nagy iskolák technikai felszereltségével és szaktanári
ellátottságával biztosítható.

„A minisztériumban azt mondták, arra tegyük a hangsúlyt, hogy legyen egy jó
óvodánk és egy jó alsó tagozatunk, a felső tagozatot pedig járassuk be a
városba, Kiskunhalasra. Jövőre várhatóan rákényszerülünk erre, de attól tartunk,
hogy a szülő fogja a gyerekét, és már alsó tagozatban is a nagy iskolába
járatja” – mondja a már idézett harkakötönyi polgármester. Hasonlóan más
falvakhoz a gyermeklétszám náluk is folyamatosan csökken: a ’90-es évek közepén
még 123 diák járt az iskolába, ma valamivel több mint a fele. Emiatt – és az
állandóan változó finanszírozás folytán – egyre többet kell iskolájukra
fordítaniuk önerőből. Jelenleg 30-35 millió forintot költenek erre a 290 milliós
költségvetésükből, amelyet 70 milliós hiány terhel.

Nahalka István egyetemi docens, az ELTE Neveléstudományi Intézetének
munkatársa szerint a felmérések alapján valóban elmondható, hogy a kistelepülési
iskolák tanulói országos viszonylatban rosszabbul teljesítenek, mint például a
városi iskolák diákjai. Az egyetemi oktató szerint ennek inkább a települések
szociológiai összetétele az oka, mintsem az iskola mérete. „Egészen egyszerűen
arról van szó, hogy a szülők iskolai végzettsége meghatározó a diákok tanulmányi
eredményében, és a falvakban alacsonyabb a diplomások aránya” – tette hozzá
Nahalka István.

Győri Endre polgármester megérti, hogy a kormány nem akarja lyukas zsákba önteni
a pénzt, ugyanakkor a folyamatot mégis falurombolásnak látja. Meggyőződése: ha
az iskola megszűnik, a településnek is vége. A polgármester nem attól tart
leginkább, hogy a családok elköltöznek (a helyi ingatlanoknak ugyanis nincs ára,
ezért inkább a városból költöznek ide), hanem hogy nem lesz, ami idekösse a
fiatalokat, akiknek az elvándorlása jelenleg is probléma.

A dilemma persze az, hogy a konvergenciaprogramnak nevezett spórolás egy olyan
államháztartási logikának van alárendelve, amely szerint a kevesebb nagyobb
intézmény jobban működik, mint több kisebb. Ez a szemlélet az egészségügyben is
nagy viharokat kavart, és ezúttal az a probléma, hogy a magyar társadalommal
nincs „megbeszélve”: akarunk-e falusi lakosságot a 21. századi Magyarországon,
vagy sem?

A ’70-es években akkori oktatáspolitika már megpróbálkozott egyfajta
központosítással, térségi centralizálással, amit akkor körzetesítésnek neveztek.
Ma ezt – a polgármesterek szerint – kistérségi társulásnak hívják, és úgy
akarják reprodukálni az akkori folyamatokat, hogy annak a 30 éve lezajlott
történelmi kísérletnek nem értékelték ki az eredményeit. Márpedig sokak szerint
az azóta a politika által elhallgatott eredmény az volt, hogy amelyik
településről elkerült az oktatási intézmény, az elnéptelenedett, amelyek pedig a
körzet központi iskoláit működtették, azok gyarapodtak. A településvezetők
gyanúja, hogy a mostani folyamatok irányítói ezt pontosan tudják, és tudatosan
alakítanak ki egy másfajta településszerkezetet Magyarországon. Az iskolák
elsorvasztása pontosan illeszkedik a posták és gyógyszertárak bezáratásához,
illetve a szárnyvonalak és buszjáratok megszüntetéséhez. Hiszen a falvakban való
élés költségesebb az államnak, mert valahogy biztosítani kell az alapellátásokat
akkor is, ha minimális igény mutatkozik csak rá.

Nahalka István egyetemi docens szerint a körzetesítések következménye nincs még
feldolgozva alapos kutatásokban, éppen ezért a szakmában két álláspont is
„forog” e témában. Az egyik az előbb vázolt, a „falvak halála” álláspont, mások
szerint ez inkább csak prekoncepció, más társadalmakban is, méghozzá
körzetesítés nélkül is hasonló folyamatok zajlottak le. „Nem annyira a vidéki
kisiskolák, hanem a városi iskolahálózatok racionalizálása jelentheti a nagyobb
feladatot” – vélekedett egyébként az ELTE előadója.

Ez egybecseng a választások előtt, a gazdasági egyensúly gyors és radikális
helyreállítását javasló úgynevezett CEMI-tanulmány (melynek olyan védnökei
voltak, mint Járai Zsigmond akkori és Simor András jelenlegi jegybankelnök)
álláspontjával, miszerint szükségesek az iskola-összevonások, de emellé
iskolabuszprogramokat kell indítani, a kollégiumi ellátást is fejleszteni kell,
de ebben a folyamatban nem a falusi iskolák, hanem a városi intézmények
racionalizálása a kulcskérdés.

A Bács-Kiskun megyei, 2300 lelkes Csengődön a közeli kisvárosi oktatási rendszer
(ahol egyre több összevont csúcsintézmény működik) integrációjában látják a
túlélés esélyét. A 176 diák oktatására 45-48 millió forintot fordít évente az
önkormányzat a 330 milliós költségvetéséből. A megszüntetés ugyan nem fenyegeti
az iskolát, mégis csatlakozott a kiskőrösi központtal létrehozott oktatási
„csúcsszervhez”, amely a kistérségben 15 óvodát, 12 általános iskolát és 2
középiskolát integrál.

A tagintézmények önállósága ezzel mind gazdaságilag, mind szakmailag megszűnik,
cserébe viszont emelt normatívát, költséghatékonyabb adminisztrációt és teljes
szakosellátottságot ígér a rendszer (ez utóbbi azért fontos, mert a
kistelepüléseken számos esetben nem tudják biztosítani, hogy minden tantárgyat
szakos pedagógus tanítson). A 2,5 milliárdos költségvetéssel bíró szervezet a
tervek szerint 100 millió forint pluszt tud lehívni a központi költségvetésből.


„Ennek folytán hozzánk is 30 százalékkal több oktatásra fordítható forint jut
annál, amit az összefogás nélkül tudnánk igényelni. Márpedig néhány millió
forint döntő lehet abban, hogy lesz-e járdaépítés, vagy nem. Ez nem demagógia,
hanem kőkemény valóság” – magyarázta Baltás István, a község polgármestere, aki
szerint a településvezetőknek át kell állniuk arra, hogy minden fél számára
előnyös együttműködésekben gondolkozzanak, ahelyett hogy a teljes – és sok
esetben irreális – intézményhálózatukhoz ragaszkodnak.

Az iskola-összevonásokkal nemcsak Bács-Kiskun megyében, hanem Békésben is
küzdenek. A trendekről az egyik békési kisváros két általános iskolájának
igazgatóját kérdeztük, akik a kényes helyzetükre való hivatkozással kérték, hogy
név nélkül nyilatkozhassanak, noha nyugdíjazás előtt állnak. Korábban mindketten
abban reménykedtek, hogy megússzák az iskola-öszszevonásokat, de az önkormányzat
már döntött: jövőre már egy iskolaként kell működnie a két intézménynek.

„A feladat embertelen. Egyrészt sok pedagógus veszíti el most a munkáját,
másrészt a diáknak kell máshova járnia, messzebb, nem a megszokott termekbe,
közösségekbe” – mondta Zoltán, aki a kisebbik iskola vezetője. Mint fogalmazott:
pontosnak tűnik a szakszervezet számítása, miszerint akár félezer is lehet a
bezárt intézmények száma, és legalább 10 ezer pedagógusnak nem lesz állása.
Gyerekenként 21 ezer forinttal csökken az állami támogatás, ami esetenként 10–25
százalékos normacsökkenést jelent. Ráadásul az állásban maradó pedagógusok sem
kapnak ellentételezést a 10 százalékos óraszámemeléshez.

Vélhetően a pedagógusok tömeges elbocsátása elkerülhetetlen, hiszen a
születésszám csökkenésének hatására jelentősen visszaesett az általános iskolai
tanulók létszáma. Míg 1997-ben 980 ezer általános iskolást tartottak nyilván,
2005-ben már csak 890 ezret. A diákok számának 10 százalékos csökkenését azonban
az általános iskolai tanárok számának mindössze 3 százalékos csökkenése kísérte.
Az egy tanárra jutó diákok száma 2005-ben az általános iskola alsó négy
osztályában az EU-25 országok közül a legalacsonyabb volt. A „tanárfelesleg”
Budapesten a legnagyobb.

A választások óta nincs nyílt elbocsátási program, de a kormányzati lépések
hatására „lassú lemorzsolódás” folyik. Nahalka István szerint még „a nagy
elbocsátási hullám előtt állunk, de sajnos a médiában dobálóznak a nemzetközi
adatokkal, miközben nincs komoly összehasonlító kutatás, hogy más országokban
milyen feladatkört takar egy pedagógus-beosztás. Azt sem tudjuk pontosan, hogy a
magyarhoz képest milyen kisegítő személyzettel működik a fejlett, nyugati
iskolarendszer. Lehet, hogy almát hasonlítunk a körtéhez”.

A már említett, elsősorban közgazdasági vezérelvek mentén összeállított
CEMI-tanulmány a választások előtt azt javasolta, hogy az egy tanárra jutó
diákok számának az európai uniós átlagra hozásához 2008-ra az alapfokú
oktatásban 26,5 ezer fővel, a középfokú oktatásban 1000 fővel, a felsőfokú
oktatásban pedig 3,5 ezer fővel kell csökkenteni a pedagógusok számát. Az
oktatásban foglalkoztatott egyéb (nem oktató) alkalmazottak számát 7 ezer fővel
indokolja csökkenteni.

Második éve nincs pedagógus béremelés, úgyhogy tíz százalékkal többet kell
tanítani ugyanazért a pénzért, mint tavaly. Nagy kérdés, hogy kik maradnak így a
tanárok? Az oktatási szakemberek szerint már csak a hihetetlen hivatástudattal
rendelkezők maradnak a pályán, vagy olyanok, akik máshol nem képesek labdába
rúgni. További kérdés, hogy mennyibe kerül tízezer állástalan pedagógus
kiiktatása a rendszerből. A tanárokat pedig okkal demoralizálhatja, hogy csak
azok élnek jól a közoktatásból, akik iskolán kívüli szereplők: tankönyvesek,
szakértők, tanácsadók, pályázatírók. Ők kereshetnek milliókat, de a következő
generációkat nevelő pedagógusok nem.

Az elmúlt másfél évnek egyetlen komoly oktatási innovációja volt, hogy teljes
mértékben megpróbálták professzionalizálni az intézményi adminisztrációt, az
intézményi és az állami szervezet adminisztratív kapcsolatát. Magyarul jelentős
összegeket költenek arra, hogy internetes, számítógépes regisztrációs
rendszerekben a tanulók minden egyes mozdulata nyomon követhető legyen. Hasonló
a logika, mint az egészségpénztárnál: ne lehessen a normatívát több jogcímen
fölvenni. Ám az új rendszer fenntartása egyesek szerint többszörösébe kerül
annak, mint amennyit megspórolnak vele.

Többek között ennek is köszönhető, hogy egy iskolaigazgatónak ma már nemcsak
pedagógiai vezetőnek kell lennie, hanem profi adminisztrátornak, közgazdásznak,
kicsit jogásznak és internetes gurunak. A túlbürokratizálódáshoz kapcsolódnak
még a teljesen értelmezhetetlen jogszabályok, kormány- vagy miniszteri
rendeletek. Tavaly fél év azzal telt, hogy az egész szakma egy rendeletet
értelmezett hónapokon keresztül, az egyik szakszervezet azzal támadta meg a
bíróság előtt, hogy a jogszabályoknak Magyarországon ugye magyarul kell
születniük, és érthetőnek kell lenniük.

Eközben tény, hogy Magyarország a tanulás világában egyre jobban lemarad
versenytársaitól. Az elmúlt évek számos reformja ellenére a tudásbeli szakadék,
mely a világ legfejlettebb részeitől elválaszt bennünket, nem szűkült, hanem
szélesedett. Hazai és nemzetközi vizsgálatok egyértelműen bizonyítják, hogy
nemcsak az átlagos magyar állampolgár, hanem a fiatal felnőttek és az iskolába
járó fiatalok tudásával is súlyos gondok vannak.

A tavaly alapított oktatásireform-kerekasztal alapító tézéseit összefoglaló
tanulmány sajnálatosan állapította meg: ma már nincs alapja annak a vélekedésnek
sem, hogy az átlag ugyan gyenge, de van egy szűkebb, jól teljesítő, nemzetközi
szinten is versenyképes tanulói elitünk. A felmérések azt mutatják, hogy ha
tanulóink legjobb öt–tíz százalékát hasonlítjuk össze más országok
legjobbjaival, a helyzetünk ott sem jobb.

Előny a hátrányos gyerekeknél?

A most induló tanévre szóló tavaszi beiratkozások már új rendszerben
zajlottak. Ennek értelmében az általános iskoláknak a körzetben lakók után a
„külsős” jelentkezők közül először a hátrányos helyzetű gyerekeket kellett
felvenniük, a fennmaradó helyeket pedig sorsolással osztották el. Ezzel az „elit
iskolák” ellen indított hadat a kormányzat, mégpedig az esélyegyenlőség nevében.


A cél, hogy az intézmények ne a jobb családból származó diákok kiválogatásával,
hanem pedagógiai módszerekkel érjenek el jobb eredményeket. A „jók” mellett
szükségszerűen létrejövő „rossz” iskolák közege ugyanis visszavonhatatlanul
determinálja tanulóik sorsát. Felmérések szerint a magyar iskolarendszer nemhogy
csökkentené a hátrányos helyzetű gyerekek előnytelen szocializációjából fakadó
problémáit, inkább erősíti azt. Egyszerűbben: egy „cigányosztályban” jóval
kisebb az esélye a telepi roma kisdiáknak, hogy megtanuljon olvasni és számolni,
mint egy integrált csoportban. A szegregáció hatása viszont az, hogy
„újratermelődik a szegénység” Magyarországon.

Más kérdés, hogy a szülők nem feltétlenül a kormányzati oktatáspolitika
szempontjai mentén gondolkodnak. Nem véletlen, hogy a beiratkozás idején tömeges
jelenség volt a fiktív lakcímváltás: a gyerekek papíron a jobb körzetben lakó
nagymamához vagy ismerőshöz kerültek. Még tanárok között is hallani olyan
véleményt, hogy nemes cél ugyan a hátrányos helyzetű gyerekek felzárkóztatása,
ám néhol olyan számban vannak jelen, hogy lehetetlenné teszik a hatékony órai
munkát. Helyzetükön könnyítene – mondják –, ha nyugati mintára levennék a
vállukról a szigorú adminisztráció vagy például a tankönyvárusítás terhét, és
csak az oktatással kellene foglalkozniuk.

A tervek szerint egyébként jövőre már az alapítványi és egyházi általános
iskolákban, továbbá a hat- és nyolcosztályos gimnáziumokban is korlátoznák a
válogatás lehetőségét. Ha az önkormányzatok ügyesen keverik a kártyákat, akkor a
hátrányos helyzetű rétegeket az egyházi iskolák felé terelik, és az egyházi
iskolafenntartók érthető okokból tartanak ettől, ami további feszültségeket
generálhat az állami és a nem állami oktatás között.

Sebestyén István

Drága az iskolatáska

A sokgyermekes családok százszor is átcsoportosítják gondolatban a családi
költségvetést, hogy minden gyerekre elég legyen, de az átlagos jövedelműeknek
sem gyerekjáték előteremteni az iskolakezdéshez szükséges anyagiakat. Ez derül
ki a legtöbb átlagos magyar család esetében.

„Bár mindketten dolgozunk, be kell osztanom minden fillért” – magyarázta
lapunknak a Békés megyei Horváthné Kati, aki két fiát indítja iskolába a jövő
héten. A tanévkezdéssel kapcsolatban azonban tavalyi tapasztalatai alapján nem
borúlátó. Mindkét fiú kapott iskolakezdési csomagot az egyik alapítványtól,
amiben az alapvető iskolafelszerelés benne van. A középiskolás fiukkal már más a
helyzet, neki a füzetek kevésbé fontosak, a könyvekért viszont súlyos tízezreket
kellet fizetni, még úgy is, hogy a drágábbak kölcsönözhetőek az iskola
könyvtárából. A kollégium díja havonta több ezer forint, étkezésre tízezret
költenek havonta. Ehhez jön még a busz- és vonatbérlet, az osztályrendezvényekre
beszedett osztálypénz, a különböző nyelvkönyvek megvásárlása és természetesen a
heti zsebpénz. „Nehéz ezeket előteremteni, de nem akarok panaszkodni, mert
valahogy kispóroljuk a családi kasszából. A férjem szociális területen dolgozik,
így tudom: rengeteg család küszködik nálunk sokkal nagyobb gondokkal, így
szeptember elején” – tette hozzá Katalin.

Van, akinek komoly fejtörést és álmatlan éjszakákat okoz a tanévkezdés, így van
ezzel az ötgyermekes Kovács család. Az idén kissé jobb helyzetben vannak, mint
tavaly, mert a családfő a sok évi alkalmi munka után végre talált állandó
munkát, és a nagyobb fiú is munkába állt az iskola elvégzése után.

„Az első augusztusi napon már megvásároltuk a legalapvetőbb tanszereket a két
kisiskolásnak – mondta a családfő – remek családi programot szerveztünk a
bevásárlásból, mert az egyik nagy áruházba mentünk, ennek pedig nagyon örültek a
srácok. A füzetek, ceruzák, na meg az új hátizsákok már készen állnak, de hogy a
tornaruhára, váltócipőre és tornacipőre honnan teremtem elő a pénzt, az még
rejtély.” A férfinak szeptember derekára ígéri a munkaadója, hogy
iskolakezdési-segélyt folyósítanak részére, gyerekenként 19 ezer forintot
valamilyen tikett formájában. Segít az iskola is, mivel a tavalyi tanévben
szociálisan rászorultak voltak, jogosultak az állam által juttatott
támogatásokra, étkezési hozzájárulásra. Izgulnak, mert az idei tanévre még nem
nyújtották be igényüket a támogatásokra, csak a tanévkezdés után tehetik meg,
félnek, hogy kiszorulnak a keretből.

Hajdú Sándor

Olvasson tovább: