hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A hét eseményei

2007. 08. 22.
Veszélyes Kelet-EurópaEgy brit felmérés szerint Kelet-Európa útjai a legveszélyesebbek. A dokumentum elsősorban a balti államokat és Lengyelországot emeli ki. A legbiztonságosabbak Málta, Hollandia, Svédország, Svájc és Nagy-Britannia útjai. Magyarország nem dicsekedhet, hiszen korábbi adatok szerint sokkal több a halálos kimenetelű közúti baleset, mint a régi európai uniós tagállamokban.

És jött az Apeh?

Több mint száz olyan állampolgárral szemben rendeltek el vagyonosodási
vizsgálatot, akik az állam által tévesen beszedett regisztrációs adót igényelték
vissza gépkocsijuk után – állítja a Magyar Gépjármű-kereskedők Országos
Egyesülete. Az Európai Bíróság döntése értelmében ugyanis vissza kell fizetni a
használt gépjárművekre befizetett regisztrációs adó bizonyos hányadát, átlagosan
kocsinként 120–150 ezer forintot. A 73 ezer jogosult közül több mint 24 ezer
kapta és kapja vissza a tőle jogtalanul beszedett adót. Az adóhivatal cáfolja,
hogy a két dolog között összefüggés lenne.



Ufónak hitték

Átlagon felüli kémiai tudással rendelkező, kísérletező kedvű fiatalok
robbantották a Bonyhád határában lévő búzatáblában talált több méter mély
krátert, amelyet a helyiek közül többen ufólátogatásnak véltek. A gyanúsítottak,
egy 22 éves bonyhádi, két 16 éves és egy 30 éves kiskunhalasi, valamint egy 19
éves mezőkövesdi fiatalember beismerő vallomást tett: a műtrágya és gázolaj
elegyét tűzijátékból kiszerelt anyag felhasználásával, egy házilagosan készített
detonátorral robbantották fel. A robbanószert földbe ásták, betemették, és
mintegy száz méter távolságból akkumulátorral indították el a robbanást.



Hidat akartak lopni

Egy több mint száz éve üzembe helyezett, jelenleg már nem használt vasúti
hidat akartak ellopni fémtolvajok a Vas megyei Pinkamindszenten. A rendőrséget a
település önkormányzata értesítette, a tolvajok lángvágóval már több elemet
levágtak a szerkezetről, mikor észrevették őket.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!