Kereső toggle

Pörög az élményipar a magyar tengernél

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Bármerre indulunk is el a Balaton körül, minden településen borfesztiválokba
vagy borkóstolással egybekötött zenei programokba botlunk. A rendezvények
sajátos hangulata többnyire sok érdeklődőt vonz, hiszen itt műanyag pohárból
ihatják a vendégek a maga kedvére borászkodó Józsi bácsi készítményét éppúgy,
mint a nemzetközi hírű borász nedűjét. A rendezők többnyire változatos
programokat is kínálnak a borok mellé, és ahogy az egyik gazda fogalmaz: „az
esténként itt kóválygó több ezer ember biztosan sokat fogyaszt a helyben termelt
különlegességekből”.

Ha körbenézünk a magyar tenger partján, változatos kép tárul elénk a bort
kísérő programok tekintetében: borhét, bornap, borünnep, borfesztivál, boros
forgatag, borverseny, borkonferencia, Miss Balaton Verseny, Tojásfesztivál,
Borlovagrendek rendezvénye, Szőlőből Készült Pálinkák Versenye, kirakodóvásárok,
munkabemutatók, színpadi muzsikusok, népi játékok, folklórestek, főzőversenyek.


Az identitáskereső települések örülnek, hogy környékükön eladható szőlő terem,
bor készül, úgy tűnik, ez a legáltalánosabb jellemző, amit a zászlójukra lehet
tűzni. Igaz, mindezt olyan falvak is megteszik, ahol csupán egy-két magánház
büszkélkedhet néhány szőlőtőkével. A befolyt helypénz többnyire arra elég, hogy
a meghívott fellépők költségeit állják belőle, feltéve, hogy nem országos hírű
sztárokra áhítozik a nagyérdemű, akkor ugyanis a sokszorosát kell valahonnan
előteremteni. A helyi érdekeltségű néptánccsoportok tagjai viszont örülnek, ha
saját kultúrházuk színpadán kívül máshol is megcsillogtathatják tehetségüket.


A borászok közül természetesen a kicsik és a nagyok is támogatják az ilyen
rendezvényeket. A kicsik azért, mert önálló bolt vagy eladási csatornák híján az
árusításra szinte vissza nem térő lehetőség kínálkozik. A több bort eladni
kívánók számára pedig ilyenkor érkezhet meg a „Nagy Ő” egy kereskedő vagy egy
állandó vásárló személyében.

A bornapok gondolata nem a rendszerváltozás után pattant ki az ötletgyárosok
fejéből, hiszen az átkosban is voltak ilyen rendezvények, csak akkoriban éppen a
tsz, az Áfész és az állami borászatok sátraival. „Badacsonyban is voltak
korábban ilyen rendezvények, majd jó néhány év kihagyás után, tíz éve kerülnek
újra megrendezésre” – mondta el lapunk megkeresésére a borvidék hegybírója,
Csanádi József. Hozzátette, hogy a jelenleg is zajló fesztivál sátrai a
hajóállomás közelében vannak, így a hajóval érkező vendégek általában leragadnak
a parton található „rizlingsoron”.

Nem ilyen szerencsések a parti sávba nem tartozó pincészetek. A
Balaton-felvidéki Tomajvin Pincészet vezetője, Aklan György kérdésünkre
elmondta, hogy a tó partján nyaralók a legritkább esetben teszik meg azt a
néhány kilométert, amely a minőségibb nedűhöz vezetné őket. Így fordulhat elő
többek között, hogy míg egyes termelők felhagynak a borászkodással, mások
milliomossá válnak belőle.

Míg a KGST – a szocialista országok gazdasági közössége – létezett, addig a
magyar boroknak is biztos piacuk volt. A kölcsönös segítség megszűnése után
kénytelenek voltak a többnyire állami – boglári, badacsonyi – vállalatokból
kirajzott borászok új lehetőségek után nézni. Az egyik sikerrel járt, a másik
nem. Az igazán jóknak többnyire nincs problémájuk a boreladással, különösen
azoknak, akik a borhoz értők vagy a sznobok kedvenceivé váltak.

Szintén nincs okuk panaszra azoknak, akik valamilyen úton-módon a szupermarketek
polcaira tudták tornázni magukat, és nem utolsó sorban ott is tudtak maradni. A
többiek osztozkodhatnak az alkoholfüggőkön, a napi adagjukért útra kelőkön, a
kannás borok szerelmesein és azokon, akik a diszkók bimbózó közönségének a boros
kólához szállítják a vöröset, vagy a minél édesebb bor után áhítozó német
turisták igényeit elégítik ki. Utóbbi kategóriák jelentik egyébiránt az igazi
rémálmot egy valódi borász számára. A kapcsolatok és piaci lehetőségek hiányában
pechesnek mondható borosgazdák további lehetősége, hogy megmaradt hektóikat
literenkénti száz forint körüli összegért veszik meg a nagy felvásárlók, holott
az önköltség ennek minimum kétszerese.

Tovább nehezíti még a magyar borászok helyzetét, hogy nem várt fejleményként az
újvilági borok is hódítani kezdtek kontinensünk piacán, és az elmúlt években
jelentős szeletet hasítottak ki abból. Ne csodálkozzunk hát, hogyha egy
balatonmelléki borász nem a szomszéd dűlőben tevékenykedő Józsi bácsit, hanem a
chilei borászokat szapulja. Így egyre többet hallani itthon is azokról a
nagyszerű ötletekről, melyekkel az unió a bortúltermelést akarja
visszaszorítani. A feleslegből készítenek már bepárlással tisztítószert vagy
üzemanyagot, illetve egyre inkább támogatják anyagilag a szőlők kivágását. A
balatoni szőlősgazdák nagy szerencséjére azonban a Balaton-törvény miatt ez
egyelőre nálunk még komoly akadályokba ütközik.

Népszórakoztatás állami pénzen

Magyarországon évente több mint háromezer rendezvényt szerveznek. Az állam
2007-ben 1,4 milliárd forinttal támogatta a hazai programokat az adófizetők
pénzéből. A Nemzeti Kulturális Alapprogram kiemelt kulturális rendezvények
kollégiuma körülbelül 250 millió forintot osztott szét negyvennyolc fesztivál
támogatására. Az Önkormányzati és Területfejlesztési, illetve az Oktatási és
Kulturális Minisztérium további 300 milliót osztott szét további harminchat
pályázó között. Ide tartozik még a Szociális és Munkaügyi tárcának az ifjúsági
fesztiválok finanszírozására szánt 130 millió forintja és a regionális
idegenforgalmi bizottságok pályázatain elnyerhető 450 millió. Az idén 15 éves,
2,2 milliárd forintból gazdálkodó Sziget fesztivál ebben az évben lemondott az
állami dotációról. A „szigetesek” szervezik egyébként a szintén sok fiatalt
megmozdító soproni VOLT fesztivált is, sőt a marosvásárhelyi Félsziget fesztivál
is hozzájuk köthető. Nem az övék viszont az EFOTT, vagyis az Egyetemisták és
Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója, melyet idén Debrecenben rendeznek.
A Balaton környéki események bővülését pedig az idén beindított Balaton Sound
jelzi. A rendezvényszervezők másik nagy merítése a Művészetek Völgye, melynek
célközönsége már sokkal kevésbé a „kibontakozást” kereső fiatalság. A hét
településen zajló események ma már a hazai fesztiválműfaj klasszikusainak
számítanak, stabil, jókorára duzzadt látogatószámmal.

Olvasson tovább: