hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A társadalom bölcsebb, mint a politikai elit
– mondja Horn Gábor koalíciós egyeztetésekért felelős államtitkár

2007. 07. 04.
„Leverte” az SZDSZ a szocialistákat?– Inkább úgy fogalmaznék, hogy egy kompromisszumos megoldás született. Abban a tíz pontban, plusz az egészségügyben, amit mi egy hónapja felvetettünk, sikerült egy olyan megállapodást kötnünk, amely a reformok folytatásának menetrendjére vonatkozik.

A koalíciós együttműködés nem sínylette meg a huzavonát?

– A koalícióban soha nem uralkodott harmónia. Két különböző identitású,
értékrendű és múltú párt próbál meg együttműködni, és nem könnyű.

A mostani megállapodás sem azt jelenti, hogy a jövőben nem lesznek köztünk
viták, inkább azt, hogy a folytatás szempontjából lényeges kérdésekben sikerült
egyezségre jutnunk.

A veszekedős koalíció képe nem bizonytalanítja el a liberális szavazókat?

– A közvélemény-kutatási adatok azt bizonyítják, hogy az SZDSZ őrzi az 5-6
százalékos törzsszavazói bázisát, miközben a szocialista bázist megkoptatta az
elmúlt időszak. Ami persze érthető is, hiszen egy nagy néppártról van szó. Nem
tartunk attól, hogy a következetes reformpolitika ártana az SZDSZ-nek, sőt, ha
sikerre tudjuk vinni az elképzeléseinket, akkor az eredmények elvihetik a pártot
a 8-10 százalékos sávba is.

 A megvitatott témákra – például a több biztosító vagy az
energialiberalizáció kérdése – lehet népszerű politikát építeni?

– Az emberek sokkal fogékonyabbak a változásokra, mint a politikai elit. A
legutóbbi felméréseink szerint például azt, hogy az egy állami biztosító helyett
több, egymással versengő állami és magánbiztosító legyen hazánkban, a
megkérdezettek 61 százaléka támogatta. Ez a népszavazás kimenetelét illetően is
optimizmusra ad okot. A társadalom bölcsebb, mint a politikai elit.

Legutóbb Horn Gyula kitüntetésével kapcsolatban fogalmazták meg averzióikat.
Ez is jó „hangulatot” teremthet a koalícióban?

– Erről van egy szubjektív véleményem, ami persze nem annyira izgalmas, mint
a pártunk álláspontja…

Azért meghallgatnám.

– Édesapám, akit nem Horn Gyulának hívtak, ’56 után nem kis időt töltött
börtönben, mikor mi hárman már éltünk. Azt követően elég sokáig cipeltük
magunkkal ennek következményeit. Tehát személyesen nem tudok annyira lelkesedni
azokért, akik az ‘56-os forradalom idején a másik oldalon álltak. De ez
szubjektív vélemény, és ettől még egy kormányfő gondolhatja úgy, hogy egy
korábbi miniszterelnök hetvenöt éves korában kitüntetést érdemel. Főleg akkor,
ha ténylegesen hozzájárult ahhoz, hogy a rendszerváltás megtörténhessen
Magyarországon. De a kérdés nem Horn Gyula kvalitásairól szól, hanem arról, hogy
elkezdjük-e kitüntetgetni egymást. Szerintünk ez nem fér bele a politikai jó
ízlés kategóriájába.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!