hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Izmozás balról
Senki sem érti, mit akar az SZDSZ

2007. 05. 02.
„Sok a duma” – így reagált egyik szocialista forrásunk az SZDSZ harcias identitáserősítő kampányára, amely többek szerint komoly koalíciós feszültséget is okozhat. A miniszterelnököt finoman bíráló, a több-biztosítós rendszer mellett – a koalíciós partnerrel szemben – továbbra is lándzsát törő liberálisok nem értik, mi a gond.



Jól indultunk, de mintha kezdenénk fáradni

Fotó: Vörös Szilárd

– Te láttad ezt a beszédet? – fordult oda Gyurcsány Ferenc a koalíciós
kapcsolattartó szabaddemokrata Horn Gáborhoz a hétfői parlamenti ülésen, Kóka
János napirend előtti felszólalása közben.

– Igen – jött a határozott válasz.

– Ha láttad, akkor jó – mondta a miniszterelnök, és mosolyogva hallgatta tovább
az SZDSZ-elnök beszédét, amely egyébként válasz nélkül maradt.

Gyurcsány és az MSZP meglepetése érthető volt. Kóka ugyanis – nem a
miniszterelnöki bársonyszékből, hanem frakcióvezető-helyettesként – beszédében a
miniszterelnököt is „elővette”. „Jól indultunk, de mintha kezdenénk fáradni. A
strukturális reformoknak csak az elején vagyunk, de a kormány vitalitása
minthogyha csökkenni kezdene. Miniszterelnök úr, nincs miért és nincs is mire
várni” – mondta Kóka. A liberálisok elnöke hiányolta a világos
„reformmenetrendet”, és szerinte folytatni kell az egészségügyi és az oktatási
reformot, és számos teendő van az önkormányzati szférában, a közteherviselést
illetően, valamint a közpénzügyek és a pártfinanszírozás terén is. Hangsúlyozta:
sok ügyben még mindig a hetvenes-nyolcvanas években tartunk, a szociális
rendszer elavult, a kultúra finanszírozása és a közmédia állapota a
Kádár-rendszerre emlékeztet. Másnap egy debreceni sajtótájékoztatón Kóka újra
elmondta mindezt, megerősítve azt a vélekedést, miszerint az átalakult-megújuló
SZDSZ-be nem kevés ambíció szorult, és a frissen megválasztott pártelnökkel,
valamint két új miniszterükkel az élen „identitáskampányba” fogtak.

Kóka a cívisvárosban kijelentette: fel kell rázni a koalíciót. Ez alighanem
sikerülni is fog, bár nem biztos, hogy abban az értelemben, ahogy az SZDSZ
elnöke gondolja. Egy szocialista forrásunk szerint ugyanis a liberálisok éppen
az ő kontójukra igyekeznek „pozícionálni” magukat. Ezzel a miniszterelnök finom
bírálata mellett a több-biztosítós rendszer kapcsán kialakult vitára is célzott.
„Nem biztos, hogy helyénvaló, hogy ha új elnöke van egy pártnak, akkor az kőbe
vésett új törvényekkel jön le a hegyről – fogalmazott a képviselő. Hozzátette:
eddig az volt a gyakorlat, hogy a szakpolitikai kérdéseket előbb a koalíción
belül vitatták meg, most viszont az SZDSZ „kinyilatkoztatásként” beszél a
médiában a több-biztosítós rendszerről. „Úgy tűnik, nincs olyan szakmai érv, ami
megingathatná őket, számukra ez egy hitbéli kérdés. Ez káros a koalíciónak, az
országnak, de magának az SZDSZ-nek is” – fogalmazott forrásunk. Szerinte
egyébként nem feltétlenül ezt a témát kellett volna választaniuk a
liberálisoknak, hogy saját imidzsüket erősítsék, hiszen lényegében nincs is
komolyan vehető egészségügyi szakpolitikusuk.

Gusztos Péter, az SZDSZ frakcióvezetője ugyanakkor lapunknak nyilatkozva azzal
érvelt: már a koalíció megkötésekor világos volt, hogy az SZDSZ eltökélt a
biztosítási rendszer új típusú átalakításában. „Erről nem hitvitákat akarunk
folytatni, hanem ésszerű kompromisszumot kívánunk kötni. Elképzelésünk szerint
az Országos Egészségbiztosítási Pénztár megmarad, és megjelennek mellette a
magánbiztosítók, de nem lesz kötelező váltani. Marad tehát a nemzeti
kockázatközösség, de megjelenik a verseny is” – fogalmazott a politikus.
Hangsúlyozta, a koalíciós felek között kialakult konfliktusok az SZDSZ
szempontjából nem öncélúak, inkább előremutatóak. „Nem azért hangsúlyozzuk a
reformmenetrend szükségességét, hogy vitákat generáljunk, hanem azért, mert
szorít az idő” – fogalmazott Gusztos.

Hasonlóan nyilatkozott Kóka János is nemrégiben az MTV-nek A szólás szabadsága
című műsorban: „Nagyon világos reformmenetrendünknek kell lennie, és ez nem egy
belső vita kérdése, nem koalíciós konfliktus.” Ugyanakkor éppen ezzel a tévés
szereplésével „verte ki a biztosítékot” az MSZP felső vezetésénél. Az SZDSZ
elnöke ugyanis a reformokkal kapcsolatban kijelentette: „Az egészségügyben, ami
hozzánk tartozik, azt megcsináltuk. Nézzük meg a vasúti reformot. Szintén
elindult. Nézzük meg az energetikai piacnyitást, 2007-ben megindul. De szeretném
látni, hogy mi megy a közszolgáltatásokban, a szociális szférában, mi megy az
oktatásban.” Több szocialista prominens szerint – akik zokon vették a pártelnök
kritikáját – Kókának nem kellene „önjáróvá” válnia. Főleg nem a jelenlegi
helyzetben, hiszen az eddigi reformok miatti elégedetlenség is több százezer
szavazót „nyomott át” az egyébként nem a legjobb formáját mutató Fideszhez.
Ráadásul ehhez volt némi köze Kókának is. A vasúti reform ugyanis – több
szocialista forrásunk véleménye szerint – nem volt más, mint a vasúti
szárnyvonalak megnyirbálása; az energetikai piacnyitás várhatóan áremelkedéssel
jár majd együtt; az egészségügyi reform kapcsán pedig vidéken (is) tömeges az
elégedetlenség. „Kóka túl sokat dumál, inkább a közös munkára kéne energiát
fordítania” – összegezte véleményét az egyik szocialista felső vezető.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!