hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A hungarizmus keresztény világnézet
– mondja Domokos Endre János, a Hazáért Egység Mozgalom egyik vezetője

2007. 02. 21.
Önök léptek a Vér és Becsület helyére?– Nem. A Hazáért Egység Mozgalom egy ernyőszervezet, melybe a kisebb-nagyobb budapesti és vidéki csoportosulások tömörültek. Nem vagyunk bejegyezve, nincs regisztrált tagságunk.Mégis, hány embert tudnak megmozdítani egy akció során?– Pár száz főt érünk el interneten, SMS-sel vagy telefonon. A Vér és Becsület beszüntetése ártott vagy használt a neonácik ügyének Magyarországon?– Ez leginkább Önöknek, demokratáknak ártott, mert a demokrata bíróság nem bírta elérni azt, hogy megtagadjuk, amiben hiszünk, mi viszont elértük, hogy a demokraták másfél litereseket köpjenek arra, amiben ők hisznek.

Miért megosztott a magyar szélsőjobb? Miért nincs egységes szervezet,
egységes vezetéssel?

– Ez egy magyar faji sajátosság. Nálunk mindenki vezetésre született ugye,
és ha valakire két-három ember hallgat, az már kiskirály. Hiszek abban, hogy
ezek a szervezetek nemsokára együtt tudnak majd mozdulni.

Miért nem az a többségi vélemény hazánkban, amit Önök képviselnek?

– Nézze meg, hogy kiknek a kezében van a véleményformálás, kiknek a kezében
van a sajtó. Az emberek lusták gondolkodni, és sajnos Önök és sokan mások
mondják meg nekik, hogy most éppen mire gondoljanak. Nagyon kevesen jutnak el
odáig, hogy mi egy rezervátum kitömött példányai vagyunk Európában.

Az fel sem merül Önökben, hogy a széles néprétegek nem tudnak azonosulni a
neonáci gondolatokkal?

– Elég sok helyen dolgoztam már, és sehol nem csináltam titkot abból, hogy
ki vagyok. Mind az MSZP-szavazók, mind a harcos zsideszesek meghallgatnak, és
láthatóan gondolkodóba esnek.

Mi a civil foglalkozása?

– Pillanatnyilag raktáros vagyok.

Házas ember?

– Tollas a hátam?

Miért szorult ki a szélsőjobb a magyar parlamentből?

– Szerintem bent sem volt. A MIÉP egy radikális demokrata társulat, de
nekünk az langyos víz. Egy-két szófoszlányt lopogatnak Szálasitól, de aztán
gondosan takargatják.

Mit tennének, ha egy mesebeli fordulatnak köszönhetően az Önök ideológiája,
világnézete kerülne uralkodó pozícióba Magyarországon?

– Attól félek, hogy ha ilyen fordulat lenne, akkor két napon belül a
jobboldal jelenlegi vezetői, vagy valamelyik demokrata, akit erre kineveznek,
lenne a legnagyobb nyilas.

A szónokok többször hivatkoztak a kereszténységre. A körítést látva azonban
óhatatlanul felmerül a kérdés, hogy ez vajon melyik kereszténység?

– Szálasi utolsó tette az volt, mielőtt felakasztották, hogy megcsókolta a
feszületet. Mi ehhez tartjuk magunkat. A hungarizmus eleve egy keresztény
világnézet. Azért nincs nekünk külön filozófiánk, mert nincs rá szükségünk.
Nekünk van Szent Ágostonunk, Szent Tamásunk...

Akkor ez egy katolikus szervezet?

– Nem csak katolikus, keresztény. Mi a kereszténységet erkölcsi hajtóerőnek
fogjuk fel a nemzet életében. Szálasi egyik gyönyörű mondata szerint Krisztus
azért tudott olyan könnyen eltalálni a magyar emberek szívéhez, mert a fehér ló
taposta előtte az utat. A kereszténységet az ősvallás beteljesedésének tartjuk,
Szent Istvánnal a magyarok csupán rítust váltottak, és nem vallást.

Mi lesz Önökkel tíz év múlva, örökíthető a mozgalom?

– Szeretném hinni, hogy van jövője, mert mi a nemzet jövője vagyunk. Viszont
állok annyira két lábbal a földön, hogy tudomásul veszem: ez nem holnap lesz.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!