hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Olajos leszámolás
Szokatlan kivégzés egy tartozásért

2007. 01. 17.
Megdöbbenéssel állnak a mezőszilasiak a köztiszteletben álló Prikkel Tamás helyi vállalkozó és felesége eltűnése, illetve valószínűsíthető halála előtt. A házaspárnak december végén veszett nyoma, majd vélhetően az ő földi maradványaikat találták meg kiégett autójukban múlt héten. Egyes vélemények szerint az eset közvetve összefüggésben lehet Prikkel Tamás „olajos” múltjával.



Fotó: MTI

A 43 éves Prikkel Tamás és felesége, Mária december 29-én tűnt el, miután
mezőszilasi otthonukból egy helybeli vállalkozóhoz indultak, aki azt ígérte:
kifizeti nekik 10 millió forintos tartozását. Az eltűnést a házaspár gyermekei
jelentették be még aznap este. A rendőrség nagy erőkkel kezdte meg a keresést,
ám az csaknem egy héten keresztül hiábavalónak bizonyult: sem Prikkelék, sem
nagy értékű Mercedes terepjárójuk nem került elő. Időközben négy férfit, a
házaspárnak tartozó 25 éves N. Józsefet és apját, valamint két enyingi személyt
őrizetbe vettek. A kihallgatásokat követően a rendőrök már tudni vélték, hogy
hol keressék a házaspár autóját. Az Igar mellett egy eldugott völgykatlanban
megtalált járműben emberi csontokra is bukkantak. Bár a DNS-vizsgálat eredménye
lapzártánkig nem készült el, a rendőrök szerint Prikkelék földi maradványairól
van szó, de az még kérdéses, hogy már az autó felgyújtása előtt kivégezték-e
őket. A rendőrök ezt követően további két személyt vettek őrizetbe az üggyel
kapcsolatban Székesfehérváron.

Ami Prikkelékkel történt, mindenkit megdöbbentett Mezőszilason. Magyar József
polgármester kérdésünkre elmondta, a házaspár köztiszteletnek örvendett a 2400
lelkes faluban. A férfi jól menő fuvarozó vállalkozó volt, felesége pedig
háziorvosi asszisztensként dolgozott, annak ellenére, hogy anyagilag erre nem
lett volna szükségük. „Szerényen éltek, nem voltak hivalkodóak. Támogatták a
helyi sportéletet, az önkormányzati intézményeket, még az egyházat is” –
fogalmazott a polgármester. Az őrizetbe vett apa és fia, vagyis az N. család
korábban egy vegyesboltot vitt, később gumijavító műhelyt és
autóalkatrész-üzletet nyitottak. „Nekik sem volt rossz hírük, meg is lepődtünk,
hogy ilyen dologba belekeveredtek, álmunkban sem gondoltuk volna…” – mondta
Magyar József, aki megjegyezte: korábban egy-egy besurranó tolvajláson vagy
borospince-feltörésen túl nem volt semmilyen bűncselekmény a faluban.

Bár Mezőszilason mindenki csak elismerően szól Prikkelékről, és megdöbbenésének
ad hangot az esettel kapcsolatban, egyre több információ kerül elő a vállalkozó
múltjával kapcsolatban is. Prikkel Tamás a kilencvenes évek közepén hónapokat
töltött előzetes letartóztatásban, miután olajszőkítési ügyekbe keveredett. Nem
ítélték ugyan el, de a helyi képviselőségtől visszavonult. Később csalás,
orgazdaság és lopás miatt jogerősen is elítélte a bíróság, tavaly pedig egy
többszereplős ügy elsőrendű vádlottjaként adóbevételt különösen nagy mértékben
csökkentő adócsalás bűntette miatt állt bíróság elé. Egyes vélemények szerint –
a látszat ellenére – nem valószínű, hogy pusztán egy tízmillió forintos tartozás
miatt kellett meghalnia a házaspárnak.

Kármán Irén dokumentumfilm-rendező, aki könyvet írt az olajmaffiáról, és
dokumentumfilmet is készít, úgy látja, közvetve mindenképpen összefüggés lehet a
házaspár valószínűsíthető halála és „olajos” múltjuk között. „A Prikkel névvel
többször is találkoztunk az anyaggyűjtés során, ő azok közé a helyi erők közé
tartozott, akik kisebb láncszemként is – esetében például fuvarozóként – több
száz milliós vagyonra tehettek szert az olajbizniszből abban az időben” –
fogalmazott Kármán, aki szerint hiba lenne elfelejteni, hogy Prikkelék hogyan
tettek szert „indulótőkéjükre”, illetve kapcsolatrendszerükre. Rendőrségi
információink szerint egyébként az „olajos” szál nem része a nyomozásnak.

Kármán szerint több mint érdekes Prikkel Tamás ügyvédjének halála is, akinek a
holttestét január 2-án egy lángoló autóban találták meg a tűzoltók
Székesfehérvár közelében. A 61 éves F. A. védte Prikkelt jelenleg is folyó
adócsalási ügyében. A rendőrség cáfolta, hogy ennek bármilyen módon köze lenne
az ügyhöz, és az ügyvéd halálát öngyilkosságként kezeli – annak ellenére is,
hogy az öngyilkosok a legritkább esetben gyújtják magukra az autójukat.

A hivatalos rendőrségi tájékoztatás szerint egyelőre hat személy van előzetes
letartóztatásban emberölés bűntett gyanúja miatt. R. Szabó Ágnes, a Fejér Megyei
Rendőr-főkapitányság szóvivője lapunknak elmondta, napokon belül megérkezhet a
DNS-vizsgálat eredménye, amely megerősítheti a nyomozók feltételezését,
miszerint valóban a Prikkel házaspár földi maradványait találták meg a kiégett
autóban.

Miért az MDF?

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!